Épp nemrég vizsgáltam meg minden szögből az orromat. Észrevettem, hogy úgy tűnik, mintha lenne egy kis horpadás az elülső részen. Szintén észrevettem, hogy az orrom teljesen különbözőképp néz ki minden nézetből. Mielőtt feltennéd a kérdést: nem, nem csinálom ezt minden nap.

Nem, nekem is van más dolgom szabadidőmben, csak éppen minden nap más lányokkal hasonlítom össze magamat. Rettenetes vagyok. Szégyenletes, amit csinálok. De ez csak egyike a hibáimnak. Ráadásul mindenki látta a nemrég megjelenő új filmet, Barbie pedig újra "divatba jött".

Barbie-szindróma

Emlékszem azokra a napokra első vagy második osztály körül. Azokban a napokban a Barbie volt a mindennapi életem központja. Iskolából hazajövet mindig megterveztem Barbie aznapi programját.

'Ma Barbie strandra megy’ vagy ’Ma Barbie és Ken moziba mennek’. Egyszer sem mondtam ’Ma Barbie az edzőterembe megy’ vagy ’Ma Barbie a plasztikai sebészhez megy’. Nem, a gyerekkori ártatlan léleknek nem lényeges a testkép. 7-8 éves lányként valószínűleg te sem figyeled meg, hogy vajon mennyire tökéletes. Persze, Barbie tökéletes, de csak mert műanyagból van. Szereted fésülgetni a selymes, véletlenül sem lenőtt, tökéletes szőke haját. Szereted mindenféle, főleg rózsaszínű cuccokba öltöztetni. De azért ténylegesen sosem szeretnél olyan lenni, mint ő. Nem szeretnél a helyében lenni. Tökéletesnek lenni.

A kamasz fiatalok, vagyis mi, sokkal logikusabban gondolkozunk. Nekünk Barbie csak egy baba – egy csinos baba, de CSAK egy baba. Most, hogy "öregebbek", és állítólag bölcsebbek is vagyunk, egyre több olyan lányt látunk, akik majdnem olyanok, mint a tökéletes Barbie. Mert igen, ilyen lányok tényleg léteznek.

Tényleg Barbie a szépségideál?

Amikor látjuk őket, nem Barbie-ra, hanem magunkra gondolunk. Elkezdünk azon töprengeni, hogy miért ők ütötték meg a genetikai főnyereményt, és mi vajon miért kaptuk ezt a zsíros, szeplős bőrt. Ez nem túl igazságos.

De tényleg igazságtalanság lenne? Ha szükséglet szépnek lenni, miért nem szép a nagy többség? Pedig tudunk jókat beszélgetni, bulizni, sportolni, csak épp nem vagyunk testileg tökéletesek. De hát nem szükségszerű szépnek lenni! Igen, ezt a legtöbben megértik, csak nem kamaszkorban. Csodálkozok, hogy én miért nem lehetek pont olyan, mint ő? Mint Barbie?

Most következik, hogy ki is dönti el mi a szép és mi nem? Hogyan mer valaki bárkit - magunkat is beleértve – máshoz hasonlítani? A külsőnk nem képviseli azt, amik belül vagyunk. Ha valamiért, hát ezért nem szabad.

A bolyhos, kócos haj miért nemkívánatos? És kövérnek lenni miért olyan rossz dolog? Tudtad, hogy a kövérkés és pufók lányokat az 1700-as években ténylegesen szexibbnek tekintették?

Bízzuk a természetre?

Tudod, annyira egyszerű azt mondani, hogy semmit nem kell tennünk a testünk és a szépségünk érdekében, - mert végülis Barbie sem kondizik- éljen a természetesség! Könnyebb beszélni, mint valamit ténylegesen tenni a célért. Nem kell tagadni, hogy mit érzünk belül. Hogy azon töprengünk, miért nem lettünk olyanok, mint Cameron Diaz, magasak, karcsúak és szépek? Vagy nekünk miért nem adatott olyan gyönyörű arc és haj, mint Liv Tylernek?
Miért akarunk úgy kinézni, mint ezek a nők? Nem tudom, Te hogy vagy vele, de én szívesen néznék ki úgy, mint Cameron Diaz vagy Liv Tyler. Így annyi pasit szedhetnék fel, amennyit akarnék (ha akarnék egyáltalán), az emberek mágnesként vonzódnának hozzám. Úgy érzem, ha úgy néznék ki, mint Ők, akkor nem aggódnék a külsőm miatt, fókuszálhatnék más, fontosabb dolgokra, ami lehet akár karrier, iskola, belső szépség.

Sokunknak mondják, hogy hiába vagy szép kívül, míg nem vagy az belül. Őszintén, kamaszként nem sokunk veszi be ’az igazi szépség belülről fakad’ dumát.

Akkor a belső szépség az igazi?

Az igazság az, hogy a külső szépségre sokkal jobban koncentrálunk. A külső és a belső szépség teljesen különböző, de nekünk kell dönteni arról, hogy melyik a fontosabb. A belső szépség az, ami nem felszínes és nem sekélyesedik el. Leggyakrabban mégsem ezt választjuk, pedig tudjuk, hogy az mutatja meg, hogy milyen is vagy valójában. És ez nem is csak a mi hibánk. Mindannyian tudjuk, hogy a média keményen befolyásol minket. És bár a felelősség egy részét vállalják is, akkor is engedünk a médiának.

Engem zavar, ha olyan lányokkal vagyok, akik egész nap a kalóriákat számolják. Akik mindig azt gondolják, hogy kövérek, miközben nem is azok. Az, hogy nem érzek velük együtt, az az én bajom. De nekem sajnos szó szerint elegem van ebből. Az ismerőseim nagy része azt gondolja magáról, hogy kövér. Épp ők mondják azt, a saját kis 50 kilójukkal és a csinos lábaikkal! Én nem ilyen vagyok. Nem vagyok 50 kilós, és szeretek enni. Mégsincsenek táplálkozási zavaraim, és egyéb hasonló betegségeim.

Csak hogy megnyugodj...

Igazából van egy nagyon rossz szokásom - és valószinüleg ebben nem vagyok egyedül - , ami ebből adódik. Mindig más lányokkal hasonlítom össze magamat. Igen, ez szörnyű dolog. Nekünk, nőiesebb testalkatúaknak magunkkal szemben is vannak kérdéseink, vannak másoknál komolyabb problémáink, ráadásul egészségesen tudunk változni, változtatni magunkon.

Bár néhány lánynak megadatott, hogy úgy nézhet ki, mint Barbie, a legtöbb lány nem ilyen szerencsés. Árulhatnak strandolós szőke Barbiet, szuper-vékony Barbie-t, tökéletes hajú Barbie-t, és persze ’tökéletes’ Ken babákat egyenrangú partnerként. De nézzük csak, árulnak nagy-méretű Barbie-t, vagy pattanásos Barbie-t?

Ó, és még egy dolog, enyhítsünk a szőkeségen, és adjunk egy kis változatosságot ezeknek a babáknak.

És Barbie, ugye nincs harag?

(KamaszPanasz - GY. A.)