Hallottuk már talán ezt az alapszabályt, miszerint osztálytárssal, közeli munkatárssal, barátunk barátnőjével jobb nem kikezdeni. De mielőtt még tudatlanul engedelmeskednénk ennek az informális törvénynek, értsük meg, miért találták ezt ki még dédnagyanyáink idejében!

Mire számíthatunk, ha mégis házinyúl akad puskacsövünk végére a suliban?

Még jóval azelőtt, hogy nyilvánosságra szeretnénk hozni a dolgot, kedves, pletykára éhes osztálytársaink megelőznek minket, kérdezősködnek, szóbeszéd indul útjára. Várhatóan jól kivesézik majd a kapcsolat általuk tudni vélt részleteit, veszélyeit, sőt, a kapcsolat kimenetelét megjósló véleményalkotástól sem riadnak vissza. Mi, emberek, már csak ilyenek vagyunk, szeretünk csámcsogni mások ügyes-bajos dolgain, és nehezen viseljük sajnos azt is, ha másokat boldognak látunk, főleg, ha éppen mi nem tudunk azok lenni.

Elszigetelődhettek

Amikor tombol a szerelem, érthető vágyunk, hogy annyi időt töltsünk a másikkal, amennyit csak lehet. Amennyiben osztálytársunkkal sodort össze Ámor nyila, az egymás társasága iránti elementáris vágy odáig vezethet, hogy a párocska teljesen elhatárolódik a többiektől, kettes klikket alkotnak az osztályközösségen belül. Ezt azok, akik korábban a barátaink voltak, sokszor sérelmezik, rossz néven veszik, megorrolnak ránk azért, mert a párunk miatt hanyagoljuk őket. Egy idő után már nem velünk akarnak beszélgetni vagy találkozni, már nem hívnak minket. Amikor a kezdeti, tomboló érzelmek alábbhagynak kissé, akkor már lehet, hogy nyitnánk a többiek felé, de csak akkor vesszük észre, hogy már régen nincsenek többiek, csak mi ketten vagyunk.

Mi van, ha szakítotok?

Bár amikor szerelmesek vagyunk, akkor nem szeretünk arra gondolni, néha bizony mégis lehet, hogy összeveszünk, akár napokig nem beszélünk egymással. Ezt nagyon nehéz kezelni, ha minden órán látjuk a másikat. És amire végképp nem szeretünk gondolni, sőt, ha valaki mondja, el sem hisszük neki, elképzelhető, hogy egyszer majd szétválnak az útjaink. Akkor mi lesz? Fogjuk-e tudni kezelni azt, hogy utána nap mint nap látjuk egymást? Ha velem szakítanak, én túl tudom-e tenni magam ezen, és ha én szakítok, a másik is meg fogja tudni tenni ugyanezt?

Közhely, de túlnyomó részt igaz, az idő mindent megold. Igen, akkor, ha közben nem találkozunk újra és újra az annyira szeretett, majd elveszített személlyel. Arról nem is beszélve, hogy ha nem csak osztálytársak a felek, hanem a baráti körük is azonos, akkor egy szakítás még nagyobb kihívást jelent nem csak a párnak, de a baráti körnek is. Egy ilyen eset könnyen megoszthatja a barátokat, ha a két félnek nem sikerül maguk között rendezni valamiféle baráti viszonyt.

Láthatjuk, sok előnye lehet, ha fejünkben tartjuk ezt a népi bölcsességet. De hát lehet-e a szívnek parancsolni, ha egyszer szerelmes?

A válasz egyértelműen nem, igazolja ezt a másik népi bölcsesség: „A szerelem mindent legyőz”. Viszont érdemes a fentieket mérlegelnünk, szem előtt tartanunk, és előre felkészülnünk a potenciális nehézségekre.

Néhány tanács

1. Először is érdemes megfontolni, hogy mikor hozzuk nyilvánosságra a kapcsolatot. Nem érdemes túl sokat várni, mert osztálytársaink úgyis megszimatolják a dolgot. Elejét tudjuk venni a pletykálkodásnak, ha felvállaljuk a kapcsolatot, és teljesen természetesen kezeljük, hogy egy párt alkotunk. De ne egyből tegyük ezt! Érdemes megvárni, míg biztosak leszünk a saját és partnerünk érzéseiben is, így elkerülhetjük, hogy pár hetes járás után majd rólunk beszéljen mindenki.
2. Viselkedjünk visszafogottan! Nem kell mások orra előtt bizonyítani szerelmünket, csak okot szolgáltatunk ezzel, hogy kibeszéljenek minket a hátunk mögött. Tartogassuk az intim perceket suli utánra, amikor már csak ketten vagyunk!
3. Fokozottan figyeljünk a barátainkra, ne veszítsük el őket, mert később is szükségünk lehet rájuk!
4. Kellenek a külön barátok, külön elfoglaltságok is, nem kell sülve-főve együtt lenni, mert könnyedén unalmassá, színtelenné válhat a kapcsolat!
5. Amennyiben szakításra kerül a sor, beszéljétek meg, kinek hogyan lenne könnyebb a továbblépés, hogyan tudtok egymásnak segíteni ebben!

(Szerző: Ujpál Zsófia, pszichológus)