Miért nem teszünk semmit? A kényelmi zónánk fogságában
Szeretnél valamit, de nem mered megtenni. Dühös vagy magadra, és félsz. Kellemetlen a helyzet, de te már megint ugyanazokat a hibákat követed el. Eleged van az egészből, de cselekvés helyett a pótcselekvést választasz, másokat hibáztatsz vagy fantáziálsz?
Ha kényelmi zónánk már nem annyira kényelmes, akkor megpróbálunk kicsit alakítani rajta. Ha kapcsolataink nem megfelelőek, lassan megfogalmazódik bennünk, hogy lépni kellene. De nem tudsz, és valami egészen mást csinálsz helyette.
Pótcselekvések
A problémák kényelmetlenséget okoznak, megoldásuk nehézkes. A pótcselekvések ideiglenesen segítenek elviselni ezt a helyzetet. Szükségünk van rá, kikapcsol. Ugyanakkor ha túlzásba visszük, akkor
- 1. A problémák sohasem oldódnak meg;
- 2. nem történik semmi változás az életünkben.
Pótcselekvéses stratégiának tökéletes a véget nem érő Candy Crush játék, vagy bármilyen olyan játék, ami közben eszünkbe sem jut a probléma. Pótcselekvés a tévénézés, vagy önmagunk kábítása alkohollal, droggal, étellel.
A tökéletes pótcselekvés, ezeknek a kombinációjából alakul ki: tévénézés közben egy tábla csoki majszolása. Tökéletes recept arra, hogy ne kelljen szembenézni a problémával.
Ezzel kis mennyiségben nincs is semmi gond (kivéve a droggal), néha szükségünk van lazításra. De a munka rovására mehet, hiszen egyszer csak felkiáltasz, hogy „már ilyen késő van, nem jutott semmire időm...”
Pótcselekvés bármi lehet, amit túlzásba lehet vinni: sport, munka vagy akár a tanulás is, ha azért tanulunk jó sokat, hogy közben ne kelljen szembenézni a szomorú valósággal, hogy nincsenek barátaink. Mert ha nincsenek barátaink, a szórakozás már a kényelmi zónánk határain túl van. Így sajátos pórcselekvéseket választunk, ami mindenkinek más és más: például egy véget nem érő party az egyik embernek pótcselekvés (Addig sem kell arról beszélgetni a csajjal, hogy járnak-e), másnak pedig a kényelmi zónáján kívül esik (Úristen táncolni kell mások előtt!).
Panaszkodás, hibáztatás
„Képzeld, Maca megint rólam másolta le a házi feladatot. Ebben az évben már tizenötödjére… minden matek óra előtt ez van. Én órákat tanulok otthon, ő meg belibben és csak úgy lemásolja!” – és ugyanezzel a lendülettel következő szünetben már megint odaadja Macának a megoldásokat. Megoldotta a problémát? Dehogy. Elért valamit a panaszkodással? Nem. Csupán a saját felelősségét hárította el: ő nem részese ennek a játéknak, minden a másik hibája. Jól láthatjuk, hogy nem így van. Miért nem mondja meg Macának, hogy rosszul esik neki, hogy mindig elkéri, és semmivel sem viszonozza a szívességet? Miért nem önt tiszta vizet a pohárba? Mert kényelmesebb panaszkodni, mint felvállalni a konfliktust. Ez is egyfajta pótcselekvés.
| Miért ne panaszkodj? |
| Rebeka blogjában kipróbálta, milyen volna az élet panasz, bosszankodás és rosszindulat nélkül. Vajon meg lehet állni ezt, miközben olyan társadalomban élünk, ahol a panaszkodás népi hagyománnyá vált? Tovább a cikkhez |
Fantázia
„Egyszer majd belép az életembe Mr. Tökéletes. Akkor biztosan otthagyom ezt a pasit.” „Egyszer majd megváltozik minden, lehet, hogy a szüleim most sokat isznak, de egy nap, amikor végre lerakják az italt…” A fantázia könnyű reménnyel kecsegtet minket, valami váratlan eseményre várunk, ami megoldja a problémánkat. Egyes esetekben a fantázia nagyon előnyös, hiszen célokat is teremt, de más helyzetekben csak hiteget.
Ebből a belső harcból csak akkor kerülhetünk ki, ha cselekszünk. Ha szembenézünk a problémával, félelmünkkel és megtesszük az első bizonytalan lépést.
(KamaszPanasz - Börcsök Gyöngyi, pszichológus)
Kapcsolódó cikkek
