nyár
#Lélek

Nyári szünet, nyári unalom?

2024.06.24.
3 perces olvasási idő

A jól megérdemelt pihenésedet töltheted. Nem mindegy azonban, hogy hogyan töltjük el azt a pár hetet, amely a rendelkezésünkre áll. Van néhány ötletünk a nyárra.

Egy felmérés szerint az, hogy az unatkozó vagy elfoglalt emberek hogyan érzik magukat nyáron, az attól is függ, hány évesek. A felmérésben résztvevők kamaszkoruk kezdetén valószínűleg többet unatkoztak – 40% mondta, hogy unatkozott. A megkérdezett középsikolásoknak csupán egynegyede mondta, hogy valószínűleg unatkozott, és egynegyede azt, hogy túl elfoglalt volt. Az idősebb kamaszok több okból sem izgatják magukat azon, hogy unatkoznak. Gyakorlatilag több szabadságuk van. A több szabadság mellett ráadásul az idősebb kamaszok saját maguknak gondolták ki a dolgaikat nyáron, anélkül, hogy a szüleik megterveztek volna nekik mindent. Megvan a lehetőségük arra, hogy azt tanuljanak, amit akarnak és a saját életüket tervezzék. Nem kell azonban idősebbnek lenned, hogy ezt kigondold.

Ötleteink nyárra

  • Készíts magadnak ruhákat! Nézz körül a turkálókban és keress valami olyat, amit szétvághatsz vagy méretre igazíthatsz!
  • Tanulj énekelni! Youtube-on akár otthon is, az alapot pedig próbáld te magad bekeverni.
  • Menj sétálni a parkba! Feküdj le kicsit a legüresebb rész közepére!
  • Fesd át a szobádat úgy, hogy minél kevesebb pénzt költs rá!
  • Nézd egy újság társkereső rovatát, s próbálj rövid sztorikat kreálni abból a néhány a szóból, amelyeket az emberek önmaguk jellemzésére használnak!
  • Keress egy jó utcai festőművészt, s készíttesd el a saját portrédat!
  • Kempingezz (Légy biztos benne, hogy mindenki tudja, hol vagy!)! Vehetsz 2-4 személyes sátrakat vagy hálózsákokat, és a csillagok alatt alhatsz!
  • Főzz magadnak ételt!

Családi kötelékek és más aggodalmak

A függetlenebbé válás természetesen azt jelenti, hogy néha kihívást jelenthet több időt tölteni a családdal. Van, aki aggódik, retteg a családi kirándulásoktól és egyáltalán nem várja a testvéri vetélkedőket a ház körül. Van, aki elfogadja, hogy a nyár legnagyobb részét a családjával tölti, de jobban szeretne kicsit inkább a barátokkal lenni, ám nem akar senkit sem megbántani.

Néhány kamasznak talán ez lesz az utolsó nyara otthon – nekik kicsit nosztalgikus érzésük lehet. Néhány tini esetében sajnos a nosztalgia stresszbe fordulhat. Úgy érezhetik, hogy a dolgok túl gyorsan történnek és aggódnak, mit tartogat számukra a jövő.

Nyári szabadidőAz a tény, hogy a jövő év lesz az utolsó éved a középiskolában, megrémíthet. Vannak, akiknek muszáj besegíteni a családi kassza feltöltésében, ők talán nem várják annyira a nyarat.

A nyár a lehiggadás időszaka, nem a stresszé. Ha stresszes állapotban vagy, akkor a nyár remek időszak arra, hogy stresszűző tevékenységben vegyél részt.

Nem lesz időd unatkozni, ha fitt akarsz maradni

A testmozgás remek hangulatjavító. Fantasztikus módja annak is, hogy elfoglalt maradj, ha van szabadidőd. Tölts minden nap néhány órát a közeli uszodában. A nyár egy lehetőség, hogy fitt és kiegyensúlyozott legyél, így, ha hozzászoksz, akkor is folytathatod, amikor az iskola elkezdődik. Ha unatkozol, MOZOGJ! Ne pedig evéssel üsd el az időt! Iratkozz be teniszre, röplabdára stb.

Űzd el az unalmat

A legtöbb olvasónk szerint a legtutibb unaloműzés, ha a barátaiddal töltöd az időd. Tölts minél több időt társaságban, de hagyj azért magadra is időt! És mi van akkor, ha ugyan szeretnél csinálni valamit, de nincs senki, aki elkísérne, ugyanis a barátaid mind külföldre vagy vidékre mennek nyaralni? Az ilyen esetekben érdemes lehet olyan órákra beíratkozni, amelyeket élvezel, ugyanis „Új barátokra találhatsz.”

Sokak szerint a házi kedvenc amellett, hogy remek társaság a nyáron, nagyszerű társ a szabadban való léthez és az aktív időtöltéshez.

Ötletek, ha egyedül töltenéd az idei nyarat

  • Amikor unatkozol, olvass egy könyvet, vagy írj egyet!
  • Készíts egy albumot a gyerekkori fényképeidből!
  • Készíts valamilyen munkát, például építs valamit, varrj, rajzolj stb.
  • Ha kifogytál a szórakoztató dolgokból, streamelj nezét, s mosd meg a kocsit, nyírd le a füvet, mosd ki a szennyest, porolj le, rendezgesd a szobád! Azt gondolhatod, ostoba vagyok, de fogadni merek, minél többet teszel a szüleidért, annál nagyobb valószínűséggel mondják majd: „Menj mozizni!”, „Menj pecázni a barátaiddal!”. Nekünk tetszik ez utóbbi ötlet, és segíthet abban, hogy jó kapcsolatot tarts fent a szüleiddel. Szinte mindenkinek vannak kellemetlen mindennapi házimunkái a nyár folyamán, de sokkal jobbnak tűnhetnek, ha önkéntesen csinálod meg őket, mintha nyaggatnának az elvégzésükkel.
  • Kezdj el karácsonyi ajándékokat készíteni! Lehet, később nem lesz rá időd, és meg kell őket vásárolnod…mint általában.
  • Indíts kutya-sétáltató vállalkozást!
  • Tegyél az egészségedért! Ne csak a kanapén ülj, s TV-t nézz!
  • Vállalj nyári munkát. Nem kell megszakadni, de jó pénzkeresési lehetőség és előnyödre is válhat ez a tapasztalt. Ha a Balatonon vállalsz diákmunkát, még strandolhatsz is a szabadnapokon.
  • Tanulj valamit. Legyen szó hangszerről, nyelvről vagy egy egészen új dolgot, a nyár a legjobb alkalom rá.

Tervezz előre

Azt gondolhatod, hogy a nyárnak szabadnak és gondtalannak kellene lennie. Ez azonban nem mindig működik így a való életben. A jó nyár kulcsa a tervezés.

  • Tervezd meg a heted! Ne játszd el napról napra, az nem működik, mert egyszerűen unatkozni fogsz!
  • Próbálj meg minden nap valami újat csinálni, ahelyett, hogy minden egyes nap ugyanazt a régi dolgot csinálnád!
  • Készíts egy listát az összes olyan dologról, amit meg akarsz csinálni, tűzd ki az ajtódra, és minden nap csinálj meg egyet belőlük!

És mi van akkor, ha meghiúsulnak a terveid? Biztosítsd, hogy legyen néhány eltervezett szórakoztató tevékenység, és néhány biztonsági terv.

Teremtsd meg a saját valóságodat

Végül pedig fontos, hogy egészségesen szemléld a dolgokat! Gondolhatod azt, hogy valami unalmas lesz, de ne foglalj véglegesen állást, könnyen kiderülhet, hogy nem volt igazad! A legjobb pillanatok és emlékek akkor születnek, amikor a legkevésbé várod.

Vidám nyarat!

(KamaszPanasz - B. M.)