Miért olyan nehéz megszabadulni a traumáktól? Legszívesebben elfejtenénk mindazt, ami történt, de ez nem ilyen egyszerű. Miért? Miért nem beszélnek az áldozatok? Miért hiszik azt az emberek, hogy az áldozat is hibás?

A nyár végén egy gólyatáborban történt nemi erőszak híre megrengette a médiát. Újra beszédtéma lett az, hogy milyen szörnyűségek történhetnek és hogy hogyan lehetne megelőzni a hasonló eseményeket.

A szexuális erőszakról érdemes tudni és nagyon fontos is kiemelni, hogy nem csak az minősül szexuális bűncselekménynek, ha erőszakos behatolás történik. Minden olyan szexuális tevékenység, amely az egyik fél beleegyezése nélkül jön létre, nemi erőszaknak minősül. Így ha valakivel szándéka ellenére végignézetnek valamit (szexuális tartalmú filmet, cselekményt), amire még nem készült fel (vagy ha még éretlen hozzá), szintén lehet trauma.

De traumát, mély sebeket nem csak így tudunk egymásnak okozni. A fizikai erőszak, a szóbeli bántás mind-mind nagyon mély nyomot hagynak az ember személyiségében.

Szexuális erőszak

Az erőszakot átélt személy sokféleképpen élheti meg a helyzetet. A legfontosabb, hogy legyen legalább egy olyan személy, akiben megbízik, akinek, ha elmondja, hogy mi történt, akkor tud segíteni. Óriási segítség, ha van valaki, aki a nehéz helyzetben védelmet tud nyújtani, a sebek így gyorsabban forrhatnak be.

Más a helyzet akkor, ha nem egy egyszeri eseményről van szó, hanem hosszú évekig tartó abuzálásról, ráadásul valaki olyan személytől, akit szeret, vagy úgy érzi, hogy szeretnie kellene. Ilyen esetben mérhetetlenül nagy szégyent élnek át az áldozatok. Úgy érzik, hogy megbecstelenítették őket, kilógnak a sorból, nem tartoznak sehova. És ez az egész egy óriási titok. Félnek attól, hogy mi lesz, ha mások megtudják róla, mi történt vele, fél attól, hogy mit gondolnak róla mások.

Nem szeretünk kilógni a sorból, az áldozatok márpedig kilógnak és szégyellik magukat. Gondolhat arra is, hogy ami történt, az csak és kizárólag az ő hibája. Sőt, az elkövető meg is erősíti ebben, azt mondja, hogy a történteket az áldozat provokálta, és ez az ő közös titkuk.

Sajnos, hallani olyan megjegyzéseket, hogy ha megerőszakolnak egy lányt, az „ az ő hibája, miért kellett késő este egyedül sétálnia/futnia, miért öltözött olyan kihívóan...”. Ezek nagyon-nagyon ártalmas gondolatok. Szeretnénk azt hinni, hogy a világ egy igazságos hely, tehát a jó elnyeri a jutalmát, a rossz elnyeri a végső büntetését. Ebben a hiedelmbe olyan könnyen ringatjuk magunkat. A logika mentén maradva, ha az áldozattal ez történt, akkor biztos valami miatt megérdelemelte. És keressük az okokat, mert szeretnénk azt hinni, hogy mi jók vagyunk és velünk nem történhet meg hasonló eset. De az igazság az, hogy a világ nem igazságos hely. Ártatlanokkal is történhetnek szörnyű dolgok. Az erőszak erőszak marad. Szörnyűség az, amit vele tettek, és pont. Nincs értelme keresni a hibásokat.

Az átélt élmények végigkísérik az áldozatot egész életében. A legmélyebben az bántja az embereket, ha azt érzik, hogy nem számítanak embernek, tárgyként bánnak velük, és azt tehetnek velük, amit szeretnének. Elfelejteni nem lehet, és nem is kérhetjük tőle (bár nagyon szeretné).

Nagyon nehéz feldolgozni azt, hogy az erőszak vele esett meg, nehéz újra megtalálni a biztonságot a világban. Amit a személy eddig magáról, a világról és más emberekről hitt, megkérdőjeleződik és ezt nagyon nehéz visszailleszteni az élettörténébe. A tüneteket ezt követően az emlék elszigetelődése tartja fenn, mindig ott motoszkál az agyában. Olykor kialakulhat posttraumás szindróma is, amikor a személy újra és újra átéli a traumát, álmodik vele, gyakran kísértik visszatérő gondolatok. Ajánlott szakember felkersése mindenképpen, mert nem tudhatjuk, hogy mi rejtőzik még a mélyben, milyen félelmek bújnak meg a tudatában, és hogy ezek hogyan befolyásolják majd a későbbi életét. A szégyent és a félelmet le lehet győzni, a sebek beforrnak, de az ilyen hegek bizony megmaradnak.

(Börcsök Gyöngyi, pszichológus)