Amíg itthon laksz.... Lehet, hogy már te is hallottad ezt a mondatot a szüleidtől? Ha igen, akkor ez valószínűleg az egyike azon mondatoknak, amelyek garantáltan kiverik nálad a biztosítékot. Ez persze téged zavar, de a szüleidet is. Mit tehetsz, ha nem akarsz újabb veszekedést? Himer Csilla pénzpedagógus ad ehhez tippeket.

Amikor már a plafonon vagy

Ahogyan egyre idősebb leszel, azon veszed észre magad, hogy egyre több a vitád a szüleiddel. Ez persze természetes kamaszkorban, de van ezeknek a vitáknak egy jól körülhatárolható területe is. Ezek azok a viták, amelyiknek így vagy úgy, de közük van a pénzhez. A pénz körüli viták nagyon sokfélék lehetnek, de van egy típusa, amely megfigyeléseim szerint a kamaszok számára a legidegesítőbb. Ez pedig az, amikor apu vagy anyu a következő felvezetéssel kezd neki a hegyibeszédnek:

„Amíg az én házamban laksz.../Amíg az én kenyeremet eszed...”

Miért olyan idegesítő ez?

Mert sarokba szorítós. Ez a félmondat ugyanis neked úgy jön le, hogy csak azért, mert létezel, valaki egyoldalúan korlátokat, szabályokat állít fel veled szemben. Amivel önmagában még nem lenne baj, hiszen ezer szabályt tartunk be minden áldott nap (pl. a KRESZ-t – legalábbis javarészt; az iskolakötelezettségi szabály nevében minden nap suliba jársz; mindenki elfogadja a jó öreg forintot a boltban fizetőeszközként, hiszen erre szabály, pontosabban törvény van). A baj a dolog egyoldalúságával van.

Amíg kicsi vagy, és nem ismered a világot, egyértelmű, hogy a te védelmedben a szüleid hoznak szabályokat, amelyeket a saját érdekedben jobb, ha betartasz. Ilyen szabály pl. az, hogy a gyertyába nem tartjuk bele az ujjunkat, de az is, hogy nem rohanunk ki csak úgy az úttestre. Később, mikor már nagyobb vagy, több mindent megértesz, és vannak saját tapasztalataid, magad is képes leszel betartani a szabályokat anélkül, hogy erre külön figyelmeztetnének.

Most meg itt van ez a félmondat a szüleidtől, amitől a falnak tudnál menni. Idegesítő. Ráadásul éppen arra hivatkoznak, hogy ők tartanak el? Kérted te ezt tőlük? Nem. Nem tehetsz róla, hogy nem vagy képes még eltartani önmagad. Ezért érzed azt, hogy valami olyat kérnek számon rajtad, ami ellen nem tudsz tenni (egyelőre). És ők mondják ezt, akiket pedig szeretsz. (És hidd el, ők is szeretnek téged.)

Ha már unod a veszekedést...

...akkor gondold végig, hogy mikor veszítették el a szüleid a türelmüket!

• Mire emlékszel, rögtön az első alkalommal rád mordultak, vagy csak a sokadik ugyanolyan eset után? Mert ha ez utóbbi, akkor lehet, hogy ők már egy ideje idegesebbek, mint te. Ezért semmi csodálnivaló nincs benne, ha elszakadt náluk a cérna. Mert ők azt érzik, a falnak beszélnek – azt meg senki sem szereti, ha figyelmen kívül hagyják.
• Mi is az tulajdonképpen, amit annyira akarnak, hogy megcsináld, elfogadd? Mert biztosan nem azt, hogy elköltözz...
• Mi az, ami miatt ez a dolog számodra nem elfogadható, megvalósítható? Vagyis mi dühít téged ebben az egészben?
• Valahogyan másképp, neked is elfogadható módon meg lehet tenni ugyanezt, ugyanarra az eredményre lehet jutni, amit a szüleid is várnak?

Ha mindezzel megvagy – és ez általában maximum 10 percbe szokott telni –, már odaállhatsz a szüleid elé, hogy

• nem akarsz veszekedni,
• ezért kitaláltál valamit,
• és ezt szeretnéd is megbeszélni velük, úgyhogy adjanak neked 5 percet, amíg végigmondod, odafigyelnek, és nem szakítanak félbe.

Ekkor elmondhatod, hogy te mit érzel olyan rossznak az ő elvárásaikban, mi az, ami bosszant benne, és hogy szerinted hogyan lehetne ezt másképp. Ezek után általában sokkal nyugodtabban folyik a beszélgetés, és rövid úton meg is szokott születni a megegyezés.

Mi történt?

Semmi több, csak éltél a meglepetés erejével!

Határozott voltál (kérted, hagyják végigmondani, amit akarsz), és kész elgondolással álltál elő a megoldásra (önálló voltál és kezdeményező). Valamilyen csodálatos oknál fogva a legtöbb szülőt mellbe szokta vágni, ha a kamasz gyereke így viselkedik. Éppen azért lepődnek meg, mert ebben a szituációban tökéletesen ellentétesen viselkednél azzal, amit ők az előzmények alapján elvárnak tőled.

És erre meg is van minden alapod! Amerikai kutatások bizonyítják ugyanis, hogy a proaktív (kezdeményező) emberek sokkal nyugodtabban viselkednek, mint a reaktív (az eseményekkel sodródó, mindenre csak reagáló) emberek. A kutatók szerint azért, mert a kezdeményezés okán megvan bennünk az az érzés, hogy mi alakítjuk az eseményeket, urai vagyunk a helyzetnek. Ez a fajta magabiztosság aztán már lehetővé teszi, hogy szép nyugiban végigvidd azt, amit kigondoltál, és többnyire te irányítsd a beszélgetést.

Veszekedés volt, nincs?

Attól ne félj, hogy ha ezt a technikát alkalmazod egyik-másik típusú veszekedés elkerülésére, akkor vége minden vitának! Arra azonban jó lesz, hogy a későbbi viták valóban csak viták maradjanak, és ne fajuljanak veszekedéssé.