Minden bizonnyal kevés ember létezik, akit ne érdekelne valamilyen szinten a hipnózis. Lehetnek elképzeléseink, félelmeink, akár tévhiteink is a módszerről, hiszen annyi forrásból hallunk róla, akarva-akaratlanul: média, filmbeli jelenetek, szakmai cikkek, sőt, show műsorok szélesítik tudásunkat, ezek néha azonban félre is vezethetnek.

Nézzük hát, mi is ez a dolog, amit tapasztalatom szerint hajlamosak az emberek túlmisztifikálni, kicsit varázslatnak tekinteni.

A hivatalos, legegyszerűbb definíciója szerint a hipnózis megváltozott tudatállapotban történő önismereti munkát jelent. Ez a megváltozott tudatállapot egyike a természetesen is életünk részét képző állapotnak. Félálomban, meditálás közben, vagy éppen akkor is érezhetjük magunkat ilyen megváltozott, kicsit elvarázsolt állapotban, amikor nagyon belefeledkezünk valamibe, valakibe (pl. szerelem). Ebben a módosult tudatállapotban hozzáférhetővé válnak olyan tudattartalmak, érzések, rejtett képességek, elfeledett emlékek (a hiedelmekkel ellentétben nem csak rossz emlékek, de a jók is), amelyek hozzásegíthetnek minket problémáink gyökerének megismeréséhez, megértéséhez, végső soron pedig megoldásához. El is érkeztünk egy másik fontos fogalomhoz, aminek tisztázásán nem ugorhatunk át, ha meg szeretnénk érteni a hipnózist.

Mi az a tudattalan, és mi az, ami tudatos?

Minden, amire éppen nem emlékszünk, amit éppen nem tudunk, de valamikor tudtunk, az mind a tudattalanunkban lakozik. Itt raktározódik életünk minden fontos tapasztalata, pillanata egészen a fogantatásunktól kezdve (vagy akár még régebbről is). Az elmúlt évtizedek kutatásai szerint tudattalanunk őrzi már az anyaméhben való létezésünk élményét is. A hipnózis ezekhez az élményeinkhez, tudattalan tudásunkhoz segít minket ellátogatni.

A hipnózisnak a pszichoterápián kívül léteznek más alkalmazási területei is, ahol a cél nem kifejezetten az önismeret, hanem mondjuk egy általunk eltett tárgy megtalálása, amit mi raktunk el régen valahova, a konkrét helyét azonban elfelejtettük. Használható még olyan viselkedések kivitelezésének elősegítésére, amelyet a hipnotizált alany nem mer megtenni, de elvileg képes rá.

Olyat nem teszünk, amit egyáltalán nem szeretnénk megtenni vagy ami ellenkezik alapvető természetünkkel, értékrendünkkel

Tévhit 1: A hipnózist övező egyik tévhit szerint hipnotizált állapotban bármire rávehetőek vagyunk. Nem igaz. Csak olyat teszünk meg, amit akár éber állapotban is megtennénk, csak gátlásaink, félelmeink nem engedik ezt.

Tévhit 2: Hipnózis közben teljesen öntudatlanok vagyunk? Valójában a tudatos figyelmünk végig velünk van, csak kicsit háttérbe húzódik, teret enged a tudattalanabb dimenzióknak. Olyan, mintha ébren álmodnánk, és bármikor közbe tudnánk avatkozni, ha valami olyasmi jelenik meg az álmunkban, amit nem szeretnénk látni. Ezért nem igaz az sem, hogy akaratunk ellenére bármit ki lehetne „szedni” belőlünk, amit nem szeretnénk elmondani.

Tévhit 3: A hipnózis veszélyes, akár benne is lehet ragadni ebben az állapotban? Mivel hipnózis során egy természetesen is létező tudatállapotba kerülünk (alfa-téta), ami hasonlít az alvás állapotához, ezért a legveszélyesebb, ami történhet, hogy mély álomba szenderülünk, amiből egy idő után magunktól felébredünk frissen, kipihenten.

Tévhit 4: Mindent elfelejtek a hipnózist követően? Nem ez a cél. A pszichoterápia célja az önismeret, az, hogy minél többet megtudjunk, megismerjünk saját magunk korábban nem ismert részeiből. Ennek feltétele, hogy emlékezzünk is a hipnózisban megélt élményeinkre. Persze igaz az is, amit a színpadi show műsorokban láthatunk. Ha valaki könnyebben hipnotizálható (hipnábilis), lehet olyan szuggesztiókat adni neki, hogy mindent felejtsen el a transzállapotból kijőve. Igen, ilyen megtörténhet, azonban, utalva a második tévhitünkre, ez is csak akkor tud működni, ha tudattalan beleegyezésünket adjuk a felejtéshez.

A hipnózis tehát egy természetes tudatállapot, amellyel választ találhatunk a minket foglalkoztató kérdésekre, emlékezhetünk elfelejtett eseményekre, hozzásegíthetjük magunkat problémáink megoldásához.

(KamaszPanasz)