Annyit hallani, hogy „Te nem vagy normális! Megőrültél!?”. Vagy sok nehézséggel küzdő ember is úgy érezheti, hogy nem normális, kilóg a közösségből, nem elfogadható a viselkedése. Mit tekint a pszichológia normálisnak? Mi az, ami abnormálisnak számít?

Gyakorlatilag nincs olyan pszichológus elmélet alkotó, aki még nem fogalmazta volna meg, hogy mi tekinthető normalitásnak. Hiszen csak akkor tudunk diagnózist felállítani, ha tudjuk, hogy mi az, ami a kereteken kívül esik.

Általános felnőttekre alkalmazott kritériumok:

1. Alkalmazkodó képesség: Egy felnőtt egészséges ember rugalmasan alkalmazkodik környezetéhez. Bár folyamatosan változik a világunk, a nehézségeket legyőzi. Ha viszont erre nem képes valaki, akkor állandóan aggódik, szorong, fél kilépni a ház kapuján, mert „bármikor bármi történhet.”
2. Ehhez tartozik egy kedvező énkép: tudja magáról azt, hogy képes megbirkózni az akadályokkal.
3. Örömképesség: Bármilyen hihetetlennek hangzik, ez is egy kritérium, azaz megtalálja az életében az örömforrásokat, képes élvezni a szexualitást, képesnek kell lennie a kikapcsolódásra és a pihenésre. Ha belegondolunk, mindennek a hiányában depresszív lesz az ember.
4. Társadalmi szerepeit megfelelően ellátja: a gyermek tanul, iskolába jár, a felnőttek dolgoznak, családjukról gondoskodnak.
5. Ez a társadalmi szerep produktív is, valamilyen hasznos tevékenységet végez.
6. Érzelmi és motivációs kontroll: azaz az önuralomra is nagy szükség van. Például képes a frusztrációt eltűrni, nem vezeti le azonnal dühroham formájában. Ha valamit nagyon szeretne akkor képest azt késleltetni. Csecsemőknél még látható, hogy a késleltetés nem működik: ha éhes azonnal enni szeretne. A nagyobb gyerekeknek viszont meg kell tanulnia azt, hogy várni kell, amíg hazaérünk, amíg anya elkészíti az ebédet. Apránként megtanuljuk, hogy semmi sem jár azonnal.
7. Képes az önzetlenségre, aggódásra, képes szeretni másokat.
8. Van egy egységes életszemlélete, úgy éli meg, hogy egyensúlyban van az élete.
9. Önálló, érzelmileg független, önbizalommal rendelkezik. Az érzelmi függetlenség kamaszkorban alakul ki, amikor elkezdünk leválni szüleinkről és kialakítjuk a saját életünket és a saját világnézetünket.

Rendellenes mentális működést viszont a 4D-mentén határozzuk meg

Deviáns: azaz a társadalom normáival ütközik. Az abnormalitás megítélése viszont ennek megfelelően változik: a zsenik és tehetséges emberek is deviánsok, a normától eltérnek, de ez egy elfogadható példája a devianciának.

Distressz keltő: azaz a probléma vagy neki, vagy másnak feszültséget okoz. Pl. a gyermek magatartászavara valószínűleg nem a gyereknek jelent problémát, hanem a szülőknek, tanároknak, hiszen őket idegesíti.

Diszfunkcionális: azaz a hétköznapi életet megnehezíti. Ilyen pl. a kényszer. Az ajtó becsukása hétköznapi tevékenység, viszont tízszer megismételni a bezárást, csakhogy biztosra menjünk, már nem hatékony: időt rabol és feszültséget okoz.

Dangerous – esetenként veszélyes a személyre vagy másokra nézve.

Az egyetemisták sokat szórakoznak és igen sok alkoholt fogyasztanak. Társadalmunkban ez megszokott, így nem tűnik fel a túlzott alkoholfogyasztás deviáns jellege. Ebből a felsorolásból is látszik, hogy mennyire relatív az abnormalitás.

(Börcsök Gyöngyi, pszichológus)