Biztosan volt már olyan ismerősöd, akivel nem lehet vitatkozni. Azt szereti, ha övé az utolsó szó, ha egyet is ért, akkor mondatai úgy kezdődnek, hogy „igen, de…”. Bármit is mondunk, ellene van. Miért? Hogyan mondjunk „hideg fejjel” nemet?

Az ÉN véleménye

Aki makacsul mond ellent, az mindenképpen szeretné hangsúlyozni a saját véleményét. A saját hangját szeretné hallatni, mert ha nem hangozatja, akkor olybá tűnik, hogy nincsen. Tehát ezzel el is jutottunk a makacs nemet mondás mély pszichodinamikájához, mozgatórugójához: belül bizonytalanság érzése van, csak azáltal érzi magát valakinek, ha véleménye van. Van olyan időszak az ember életében, amikor ez természetes: igen a kamaszkorban. Akkor, amikor az ember fiának, lányának meg kell találnia önmagát, ki kell alakítani saját véleményét a világról a szülőktől eltérően. Így teljesen természetes és elfogadott (bár a szülők nem örülnek neki), hogy a kamasz, kamaszodó fiatal makacsul felesel a szüleivel, lázad ellenük és semmivel sem ért egyet.

Akkor hol a probléma?

Mint minden az életünkben az probléma, ha a fentiek nem változnak meg. A bepisiléssel sincs semmi gond, ha az ember 1 éves, de 14 évesen igen komoly probléma. Tehát a felnőtté válás rögös útján a személyiség fejlődésének nagy kihívása, hogy elviselje azt, ha téved, elviselje azt, hogy mások olykor más véleményen vannak, és joguk van hozzá, hogy mást gondoljanak.

A makacs nemek csapdája Alexander Oakwood szerint az, hogy az ember minden áron függetlennek akarja magát látni, de nem ismerjük fel azt, hogy a nemet mondás is a másoktól való függés egy formája: az ellenkezőjét mondjuk annak, amit a többiek, csak azért, hogy bizonyítsuk, van saját véleményünk. Ha ezen a logikán haladunk, akkor ha nincs „ellenfelünk”, nincs véleményünk. Ezért nevezi Oakwood függésnek.

Miért veszélyes ez?

Az elvetemült „akkor is bebizonyítom, hogy igazam van” hangulatban figyelmen kívül hagyjuk az ellentmondásokat. A részletek és a tények nem számítanak, az érzelmek kerekednek felül. Így önbecsülésünk, magabiztosságunk nem saját megélésünktől függ, hanem folyton más emberek visszajelzéseitől. Ez az, ami igazán veszélyes. Önbecsülésünket mások véleményének elutasítására alapozzuk.

A megfontolt nem

A fentiek után adódik a kérdés, hogy akkor mikor mondjuk helyesen a nemet. A beszélgetés, vita célja egy közös álláspont kialakítása. Az egyezkedés során természetesen a tények ismeretében adódik az, hogy nem értünk egyet, ez az „egyeztető nem”. Ez a nemet mondás azonban mentes az önigazolás kereséstől, az ellenséges érzelmektől. Talán abban fogható meg a két „nemet mondás” különbsége, hogy az egyik makacsul tagad, és az indulatok a másik személyének szólnak, míg az „egyeztető nem esetén” a nem a tényekhez való viszonyulásunkat tükrözi. Nemet mondok, mert az értékrendem, nézeteim alapján ez nem elfogadható. De nem cél a másik érzelmi befolyásolása, nem cél az, hogy felsőbbrendűnek érezzük magunkat a másikkal szemben, hogy legyőzzük őt. Mindenki egyenrangú és az érdekek is egyenrangúan képviseltettek.

(Börcsök Gyöngyi, pszichológus)