Már a program felén túl vagy, jöhet a harmadik hét. Már biztosan látod és érzed a pozitív változást. Ismét bebizonyosodott, hogy az erőfeszítéseidért megkapod a méltó jutalmadat.
Tizenötödik nap – Pörögj fel!
Ezt a gyakorlatot még tuti nem próbáltad, ha pedig mégis, akkor tudod, hogy mennyire nehéz. Feküdj a hátadra, és húzd fel a lábad (a bátrabbak egyenesen ki is nyújthatják a levegőbe), majd fordíts oldalra lassan úgy, hogy a felsőtested, a derekad és a csípőd a talajon maradjon. Ismételd meg ezt a másik oldalra is. Csinálj 20 sorozatot.
Tizenhatodik nap – jóga
A jóga nemcsak megnyugtatja a szervezetet, hanem erősít is. Heti egyszer érdemes beugrani egy jóga-órára, hiszen a legtöbb gyakorlat remek hatással van a hasizmokra. Ha nem fér bele a zsebpénzedbe a rendszeres bérlet, vegyél egy jóga-DVD-t vagy könyvet.
Tizenhetedik nap – a harmadik 'palló' teszt
Na, meddig bírod? Eljött a harmadik teszt ideje, ha mindent betartottál, akkor most már egy percnél tovább kell bírnia a hasizmodnak. Ha pedig úgy érzed, hogy teljesen profi vagy, próbáld meg a mozdulatsort oldalazva, vagyis csak az egyik kezeddel, oldalfekvésben tartod ki magad. Igazi izzasztó teszt.
Tizennyolcadik nap – Mini edzések
A hasizmot nap közben is remekül edzheted, és ezekkel a gyakorlatokkal akkor is segítesz, ha nem jutott időd egy kis hasprésre. A suliban vagy a buszon ülve is bátran elvégezheted ezeket a gyakorlatokat. Nyugi, nem kell kiszaladni a mosdóba, és 50 felülést csinálni. Mindössze annyi a dolgot, hogy megpróbálsz egyenesen ülni, és behúzni a hasad. Tartsd ezt a pozíciót egy percig, majd engedd ki a levegőt. Ismételd meg, amíg jól esik. Hidd el, ezzel is remekül formálod az izmaid.
Tizenkilencedik nap - Zöld tea
A zöld tea nemcsak remek antioxidáns forrás (a rák megelőzésére is kiváló), hanem bizonyítottan fogyasztó hatású (napi 50 kalóriát éget le rólad!). Jöhet az istenien frissítő zöld tea. Ha nem kedveled a natúr ízeket, édesítsd nyírfacukorral vagy mézzel, és facsarj bele némi citromot és lime-ot. Dobj bele néhány jégkockát, és máris kész az isteni jeges tea.
Huszadik nap – Pilates
Ha a sztárok kecses lábaira és lapos hasára irigykedsz, és nem tudod a titkukat, mi eláruljuk: Pilates. Ez az edzés istenien dolgoztatja a mélyebb izmokat is, főleg az alhasi, hasi részen. Egy tanulmány bebizonyította, hogy a pilateszezni járó nőknél sokkal látványosabb volt a fogyás, illetve az izom változása. Próbálj meg eljutni heti egyszer egy órás edzésre, de ha nem tudsz, vagy egy kicsit költségkímélőbb megoldásra vágysz, az interneten is remek videókat találsz.
Huszonegyedik nap – fekvőtámasz, az igazi hasizom-edzés
A fekvőtámasz nemcsak remek karokat, tricepszet, vállat, bicepszet, mellizmokat varázsol, hanem erősíti a hasizmokat is. Ha eddig ellustálkodtad ezt a részét az edzésnek, itt az ideje, hogy belevágj. Ennyi jótékony hatás mellett, kellő gyakorlat után pedig nem is nagy ördöngösség megcsinálni pár sorozatot. Kell ennél jobb edzés?
(Gy. R. - womenshealthmag.com)