Balázs Panni második éve osztálytársam a debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban. Amikor először megláttam a törékeny, alacsony, de nagyon kedves, és természetes szépséggel megáldott lányt, meg sem fordult a fejemben, hogy tíz éves korától Kyokushin karate élsportoló. A hamarosan 17. születésnapját ünneplő Pannival, a nyári szünidő, tikkasztó hőségében beszélgettünk egy-egy nagy adag jégkása mellett.

A II. All Kyokushin Karate World Tourment júniusban, Szentesen megrendezett nagyszabású nemzetközi versenyen, a korosztályodban első helyezést értél el, amihez gratulálok.

Mennyi felkészülés kellett ehhez az eredményhez, s mit jelent ez a siker számodra?

- Erre a versenyre is, akárcsak a többire, november óta készülünk intenzíven, mindennapos edzéssel. A sport hatalmas önfegyelmet ad, ami vonatkozik a karatéra, az iskolai tanulásra, szinte mindenre az életben. A szentesi bajnokságon a junior korosztályban (ami a '98-as, illetve '99-es születésű lányokat foglalja magában) első helyen végeztem, aminek nagyon örültem, hiszen megtérült a sok munka és idő, amit belefektettem.

Jó érzés volt a hatalmas kupával a kezemben állni, ám ahogyan a mondás is tartja, „A bajnok is csak egy napig bajnok.”, szóval itt nem szabad megállnom. Most nemrég történt meg a barna öves vizsgám a nyári nemzetközi edzőtáborban, a Balatonnál, és persze a barna övet a legutolsó, a fekete öv követi.

Meséltél egy érdekes történetet épp a szentesi bajnokságról, amikor verseny közben is a középpontban voltál.

- Ez tényleg érdekes volt, és amilyen felelősséget jelentett, épp olyan nagy kihívást is. Arról van szó, hogy egyszerre több küzdőtéren folytak a megmérettetések, s az a kiemelt tatami, ahol én karatéztam az „ellenfelemmel”, meg volt világítva. Vagyis, ha akartam, ha nem, mindenképpen ránk irányult a legnagyobb figyelem. Különleges érzés volt.

Ha a kisiskolás Balázs Pannit magam elé képzelem, inkább egy balettozó, tornázó, korcsolyázó kislány képe jelenik meg előttem, és nem a karatézóé. Miért ezt a sportot választottad, kinek a bíztatására?

- Amikor alsó tagozatos voltam, az iskolai aulájában, a hirdető falon láttam egy plakátot, ami a debreceni Shogun Egyesületet mutatta be, és megtudtam, hol és hogyan lehet jelentkezni hozzájuk. A testvéremmel el is mentünk, először csak egy edzést néztünk meg, amiről persze a szüleink is tudtak, és nagyon megszerettem azt, amit ott láttam. A sportolók, és az edzők is barátságosak voltak, bíztattak, visszavártak. Nemsokára ott is voltam az edzésen, azonnal a sajátomnak éreztem ezt a sportot, és minden újabb edzést, majd versenyt izgatottan, és örömmel vártam.

Mit adott még számodra a karate a sportolás öröme mellett?

- Húú, nagyon sok mindent! – mondja elgondolkodva Panni. – Az egészségemen is nagyon sokat dobott. Egész kis korom óta problémáim voltak a légzésemmel, ezért olyan sportot kerestünk, ami megerősíthet, és az évek múlásával bebizonyosodott, hogy ez jó döntés volt, hiszen a betegségnek már nyoma sincs. Az alkatom, személyiségem miatt sok bajom volt az önbecsülésemmel is. Ahogyan ez az önvédelmi sport az életem része lett, és kitartóan edzettem, versenyekre vittek, kezdtem azt érezni, hogy új erőre kaptam, és már nem zavarnak azok a külsőségek, mint korábban.

A legjobb barátaim, és a barátom is ennek a sportnak az ajándéka. Ráadásul az önbecsülésemet is visszanyertem, de valahol mégis ugyanaz a lány maradtam. Két lábbal állok most is a földön, de hiszek magamban, és abban, amit csinálok. A jobbító, őszinte, segítő kritikát természetesen elfogadom az élet bármely területén. A testvérem is karatézik, ami számára is nagy mérföldkő az életében.

Ez mind remek gondolat, másoknak is jó ötletet adtál. Eszembe jutott viszont, hogy két sportoló gyermek egy családban, meglehetősen költséges lehet a szülők számára.

- Ez bizony így van. Ezért is szoktam azt mondani, hogy hálás vagyok a szüleimnek, mert nélkülük nem tarthatnék itt, ahová tízéves koromtól idáig eljutottam. Minden kiadást szinte a családnak kell fizetnie, ami vonatkozik a sportruházatra, az edzésekre, az utazásokra. Ha például apukám, és az anyukám is elkísérnek egy-egy hazai, vagy külföldi versenyre, a saját költségeiket is állniuk kell.

Mész esetleg nyaralni valamerre? Mi a nyári programod?

- Nyáron is sok edzésünk van, edzőtáborok, vagyis alig van megállás. Persze a családommal minden évben megyünk valamerre, és ezeket az alkalmakat mindig nagyon várom. Ha van szabadidőm, szívesen rajzolok, festek, filmezek, s amikor lehet a párommal, a barátaimmal találkozom. A Campus Fesztivált már tavaly sem hagytam ki, és az idén is ott voltam.

Nagyon csinos vagy, szinte törékeny alkatú lány. Figyelned kell az étkezésedre is?

- Nem erről van szó, ez genetika: igazából nem hízok könnyen, de próbálok egészségesen táplálkozni, persze emellett azért az édességeket is szeretem.

Most bőségesebben kell fehérjét bevinnem a szervezetembe, a hiányzó ásványi anyagokat is pótolnom kell, mert sport közben nagyon sokat kiizzadok. Tehát, sok mindenre figyelnem kell, ami az egészségemet szolgálja.

Milyen hivatásban gondolkodsz, hová szeretnél majd továbbtanulni?

- A terveim közt a sportpszichológusi-, vagy sportjogász hivatás szerepel. Mindkettő izgalmas, sporttal kapcsolatos, és az emberek érdekét képviseli valamilyen formában. Emellett természetesen nem szeretnék lemondani a karatéról sem, akár edzés, akár edzőség formájában.

(KamaszPanasz - Reschofsky Panni)