Az alkoholnak számos előnyös felhasználási területe létezik. Így például használható a bőr tisztítására, fertőtlenítésére, az izzadás csökkentésére (sok dezodor is tartalmaz alkoholt), tartósításra, sőt még az étvágy, illetve emésztés fokozására is. Mindemellett azonban fontos megismerkedni a káros és veszélyes hatásaival is!
A mértékletes alkoholfogyasztás része a kultúránknak: ünnepekkor, összejöveteleken elfogadott egy-egy pohár pezsgő, bor vagy éppen sör elfogyasztása, a pálinkafőzés Magyarországon pedig igazi tradíció. A hangsúly a mértékletességen van, amíg ezt szem előtt tartjuk, addig kicsi az esélye a szenvedélybetegség kialakulásának.
A probléma akkor jelentkezik, ha túlzásba visszük az italfogyasztást, illetve ha az alkohol mindennapjaink részévé válva függőséget okoz.
Az alkohol mint gondűző
Magyarországon a mértéktelen alkoholfogyasztás és annak a következményei súlyos problémákat okoznak. Becslések szerint minden tizedik ember alkoholproblémával küzd, amihez nagymértékben az is hozzájárul, hogy elnézőek vagyunk a túlzott alkoholfogyasztással szemben. Hihetetlen, de igaz: évente átlagosan 12 liter tiszta szeszt fogyasztunk el. Sajnos egyre nagyobb az alkoholizmus aránya a nők ésa fiatalok körében (12 éves kortól), ami évente közvetlenül több mint 8000 halálesetért felelős.
Az alkoholfogyasztás gyakori oka, hogy az ember szeretne kicsit kiszakadni a környezetéből, elfelejteni a mindennapi gondjait, vagy itallal betölteni a magányt. Vigyázni kell azonban, mert ez a tevékenység könnyen mindennapi szokássá, függőséggé válhat, ami az embert nemcsak fizikailag (pl. májbetegségeket okozva), de lelkileg is tönkre teszi. Könnyen előfordulhat, hogy az eredeti probléma, ami miatt elkezdtünk inni, nemhogy megoldódik, hanem egyre súlyosabbá válik. Ezek az emberek aztán könnyen elveszíthetik a munkájukat, családjukat és legrosszabb esetben az utcára kerülhetnek.
Az alkoholizmus egy több, sokszor ellentmondó jelentéssel bíró kifejezés. Szenvedélybetegség, melyre kitartó alkoholfogyasztás jellemző annak ellenére, hogy különböző testi, lelki, egyéb tünetek jelennek meg. Az alkoholfogyasztás esetében a hangsúly nem az elfogyasztott alkohol mennyiségén van, hanem az általa kiváltott hatásokon. Az alkoholbetegség testi, lelki elváltozásokkal jár, hatása van az emberi kapcsolatokra és a társadalmi, anyagi helyzetre.
Egy egységnyi alkohol 10 ml tiszta szesznek felel meg, ez egy pohár sörnek (3 dl), 1 dl bornak, illetve 3 cl tömény italnak felel meg.
A nemzetközi statisztikák alapján a napi ajánlott maximális alkoholfogyasztás felnőtt férfiak esetében 1,5-2 egység, felnőtt nők esetében 1-1,5 egység.
A mértékletesség határait túllépve azonban megjelennek a különböző testi és lelki károsodások.
Az alkohol rövid távú hatásai
Az alkohol rövid távú hatásai hamar jelentkeznek, hiszen arányosak a véráramban levő alkohol mennyiségével. Az alkohol befolyásolja kisagy területét, és a hipotalamusz egyes részeinek működését. Mivel a kisagynak fontos szerepe van a koordinált mozgás kialakításában, így első tünetként a mozgás ügyetlensége, szervezetlensége jelentkezik és a kézremegés. A hipotalamusz felel az agresszió féken tartásáért, így az alkohol hatására agresszívebbé válhat a fogyasztó. Bár nincsenek éles határok,az ittasságnak vannak fokozatai:
- Normál tudatállapot: ez nagyjából 0,5 ezrelék alatti állapotot jelent
- Eufórikus állapot :ez körülbelül 0,5-1,2 ezrelékpont közötti állapot, ami felszabadultsággal, derűs viselkedéssel jár, az érintett a megszokottnál többet beszél.
- Izgatottság: 0,9-2,5 ezrelékig alakul ki. A hangulat ingadozó, az ittas személy olyan dolgokat tesz, amit józan állapotban nem követne el. Lelassulnak a reflexek, romlik a felfogás és az érzékelés, bizonytalan lesz az egyensúlyérzet, akár emlékezetkihagyás is jelentkezhet.
- Zavarodottság: 1,8-3,0 ezrelék közötti állapot, bizonytalan a mozgáskoordináció, romlik a térbeli tájékozódás képessége. Rosszullét is jelentkezhet: hányinger, hányás, fejfájás, levertség, beszédzavarokoz gondokat.
- Aluszékonyság: 2,5-4,0 közötti ezrelék esetén jellemző állapot, amire koordinálatlan mozgás, hányás, elhúzódó reakcióidő, fokozott rosszullét, és vizelettartási nehézségek utalhatnak.
- Kómás állapot: 3,5-5,0 ezrelékig alakul ki, teljes eszméletvesztéssel, kórósan alacsony testhőmérséklettel jár. A légzés és a keringés koordinálatlan, a legrosszabb esetben a légzés le is állhat, ami halált okoz.
- Halál: az 5 ezrelékpont feletti véralkoholszint már súlyos alkoholmérgezést okoz, amit gyakorlatilag lehetetlen túlélni.
Az alkohol hosszú távú hatásai
A rendszeres alkoholfogyasztásnak (tehát nemcsak az alkoholizmusnak) meg lesznek a maga következményei:
- Gyomor: az éhgyomorra megivott tömény alkoholok tönkre teszik a gyomornyálkahártyát, ez emésztési, felszívódási zavarokat, hányást, gyomorfekélyt, refluxot, nyelőcsőrákot, gyomorvérzést, gyomorrákot okozhatnak.
- Máj: kialakulhat alkoholos zsírmáj és májzsugor. A májelégtelenségnek további számos következménye lesz: sárgaság, hormonzavarok, vérzékenység
- Hasnyálmirigy: okozhat heveny vagy krónikus hasnyálmirigy-gyulladást, cukorbetegséget
- Szív és érrendszer: felelőssé tehető a magas vérnyomás, az érelmeszesedés, az alkoholos szívizom károsodás kialakulásáért
- Idegrendszer: beszűkül az érdeklődés, ellaposodnak az érzelmi kapcsolatok, gyakori a depresszió és a szorongás.
- Neurológiai tünetek: kiesett reflexek, a helyzetérzékelés zavara, érzészavar, kézremegés, járászavar.
- Jelentkezhet alkoholos paranoia, alkoholos hallucinózis és alkoholos elbutulás
Az alkoholfogyasztásnak számos káros hatása van a magzatra is.
Az alkoholbetegség kialakulása, fázisai
Kezdeti fázis:
Kezdetben az alkoholfogyasztás kikapcsolódás. Az első fázis, amikor valaki „alkalmi ivó”, „szociális ivó”, vagyis valamilyen eseményhez (pl. születésnap, karácsony, újév, bulik stb.), társasághoz kapcsoltan, felelősségteljesen fogyaszt alkoholt. Ebben a fázisban még határt tud szabni az alkoholfogyasztás mértékének.
Kontrollvesztés szakasza:
Kontrollvesztés esetén az egyén már nem képes kontrollálni ivásának mennyiségét. Ekkor jelennek meg a testi, lelki, szellemi tünetek, illetve a társadalmi és anyagi helyzet, a magánélet is kárt szenved.
Függőség állapota:
Az egyén saját akaratából már nem képes az alkoholfogyasztás abbahagyására.
Ez az állapot testi, lelki vagy szociális tünetek megjelenésével jár együtt. Onnan lehet tudni, hogy ez már függőségi állapot, hogy:
- az ivás megkönnyebbülést okoz
- emlékezetkiesések lépnek fel
- az érintett titokban is iszik
- bűntudatot érez az ivás miatt, mégsem képes lemondani róla
- kerüli az alkoholról való beszélgetést
- nem tud megfelelni az elvárásoknak, csökken a teljesítmény
Ha mégsem jut alkoholhoz, akkor súlyos megvonási tünetek jelentkeznek.
A megvonási tünetegyüttes
Függőség esetén az alkohol a sejtekbe már olyan mértékben beépül, hogy azok anélkül már nem képesek ellátni a feladatukat. Ha az alkoholista, hosszabb időn át tartó folyamatos ivás után hirtelen abbahagyja az ivást, általában elvonási tünetek lépnek fel. Az alkoholelvonás tünetei 12-48 órával az italfogyasztás abbahagyása után kezdődnek. Enyhe tünetei a remegés, a gyengeség, az izzadás és a hányinger. Egyes esetekben görcsök alakulhatnak ki (ún. alkoholos epilepszia vagy rumgörcs). Az ivást hirtelen abbahagyó nagyivókban napokon át tartó alkoholos hallucinózis jelentkezhet: a beteg hangokat hall, melyek vádlóak és fenyegetőek, félelmet és rettegést váltanak ki. Ha az elvonási tüneteket nem kezelik, nagyon súlyos állapot, az úgynevezett alkoholos delirium, vagy delirium trémensz léphet fel.
(Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete: semmelweis.hu/boe)