tanulás
#Suli, munka

Tippek hatékony tanuláshoz

2023.10.06.
2 perces olvasási idő

Tanulási tippekből sosem elég! Nem mindegy ugyanis, hogy miként látsz hozzá a felkészülésnek. Fokozd a tanulás hatékonyságát ötleteink segítségével!

Sokszor nem elég, ha leülünk a könyvek és a füzetek mellé, hogy átolvassuk a leckét. Néha annyi féle témát kellene magunkévá tenni, hogy úgy érezzük, elvesztünk a sok információ között, és azt sem tudjuk, hogyan lássunk hozzá. Az igazság az, hogy mindenekelőtt meg kell tanulnunk hatékonyan tanulni. A tudatosság nagyon fontos tényező a tanulás esetén is, hiszen egy jó tanulási terv már fél sikert jelent. Ha pedig a tanulási technikád gyümölcsözővé teszi iskolai teljesítményed, akkor máris sokkal motiváltabb leszel te is a következő házi feladat megírásánál.

1. Szerezz gyakorlati tapasztalatot

Sokunk számára a tanulás tipikusan azt jelenti, hogy tankönyveket olvas, előadásokra jár, vagy kutatást végez a könyvtárban vagy az interneten. Míg az információ olvasása és leírása is fontos, tulajdonképpen a legjobb módja a tanulási hatékonyság növelésére, ha az új tudást, képességet vagy készséget a gyakorlatba ültetjük. Ha az egy sport vagy atlétikai készség, akkor gyakorold ezt a tevékenységet rendszeresen. Ha egy új nyelvet tanulsz, használd más emberekkel való beszélgetésre, és szerezz olyan tapasztalatokat, amelyekből meríthetsz.

2. Nézd meg a megoldásokat, ha nem jutnak eszedbe

Természetesen a tanulás nem egy tökéletes folyamat. Néha a már megtanult dolgok egyes részleteit elfelejtjük. Ha észreveszed, hogy egy aprócska részletet nehezedre esik visszaidézni, a kutatók azt javasolják, hogy a legjobb, ha egyszerűen megnézed a helyes választ. Egy kutatásban megállapították, hogy minél több időt töltesz azzal, hogy megpróbálod felidézni a választ, annál nagyobb eséllyel felejted el a választ legközelebb is. Miért? Mert ezek a kísérletek, hogy visszaidézd a korábban megtanult információt, tulajdonképpen azt eredményezik, hogy ezt a „hibajelzést” tanulod meg a helyes válasz helyett.

3. Találd meg a módját, hogyan tudsz a legjobban tanulni

Egy másik nagyszerű stratégia a tanulásod hatékonyságának javítására, ha megismered a saját tanulási szokásaidat, stílusodat. Számtalan különböző elképzelés van a tanulási stílusokról, amelyek mind segíthetnek abban, hogy megismerd, te hogyan tudsz a legjobban tanulni. Howard Gardner többszörös intelligencia elmélete nyolc különböző intelligencia fajtát ír le, amik segíthetnek felfedezni a te egyéni erősségeidet. Ha megismered Carl Jung tanulási stílustipológiáit, az is segíthet abban, hogy jobban meglásd, melyek a számodra legjobban működő tanulási stratégiák.

4. Használj teszteket, hogy felturbózd az eszedet

A teszt sokkal előnyösebb lehet, mint a tanulás önmagában.

Úgy tűnhet, minél többet tanulsz, annál többet tudsz, ám kutatások bizonyították, hogy amennyiben teszteket csinálsz, azok valójában segítenek abban, hogy jobban emlékezz arra, amit megtanultál. A kutatás rámutatott, hogy azok a tanulók, akikkel a felkészülésüket követően teszteket töltettek ki, hosszú távon jobban fel tudták idézni az anyagokat, még az olyan információkról is, amik nem voltak benne a tesztben. Azok a tanulók, akik plusz időt fordítottak a tanulásra, de nem tesztelték őket, jelentősen kevesebbre emlékeztek a tananyagból.

5. Ne csinálj több dolgot egyszerre

Ha sok dolgot csinálsz egyszerre, az ront a tanulás hatékonyságán.

Ha egyszerre több feladatot végzel, az valójában ronthat a tanulás hatékonyságán. Ilyenkor ugyanis értékes időt vesztegethetsz el azzal, hogy például többféle feladat között váltogatsz, ahelyett, hogy szisztematikusan haladnál. Ha egyik tevékenységről a másikra váltasz, sokkal lassabban tanulsz, kevésbé leszel hatékony, és nagyobb a hibázási lehetőség is. Hogyan kerülheted el annak a veszélyét, hogy egyszerre több dolgot csinálj? Kezdj azzal, hogy a figyelmedet a feladatra összpontosítod és a munkát előre meghatározott ideig folytatod.

Sok sikert! :)

(KamaszPanasz - S z. D. L.)