egyetem
#Suli, munka

Hányan tanulhatnak tovább állami pénzen 2012-ben?

2012.01.06.
2 perces olvasási idő

Az állam 2012-ben összesen 33 ezer 927 a felsőoktatásba belépő új hallgatónak, köztük felsőfokú szakképzésre, alapképzésre valamint egységes, osztatlan képzésre felvett diáknak biztosít ingyenes képzést. A kormány szerdai döntéséről szóló tájékoztató szerint 15 ezer 550 hallgató kaphat részleges, 50 százalékos támogatást a képzési költséghez.

2011 szeptemberében teljes összegű állami támogatással alapképzésben, osztatlan és felsőfokú szakképzésben 53 ezer 450 elsőéves hallgató kezdhette el tanulmányát, míg mesterképzésre 19 ezer 600 hallgató léphetett be. Idén felsőfokú szakképzéséhez 3500 diák kaphat teljes támogatást, az ide jelentkezők számára részleges támogatást nem biztosít az állam - derül ki a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón kiosztott, a felsőoktatásba felvehetők létszámára vonatkozó dokumentumból.

Az alapképzéshez - a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre felvehető hallgatókon kívül - 26 ezer 990 diák részesülhet teljes támogatásban. Legtöbb, összesen 8000 hallgató a műszaki képzés területére vehető fel teljes állami támogatással, természettudományi képzésre pedig 4000. Informatikai tanulmányaihoz alapképzésben 3600 diák kaphat teljes támogatást, orvosi és egészségtudományi képzéshez pedig 2800.tandíj

Bölcsészként 2700 diák kezdheti meg tanulmányait szeptembertől állami támogatással, pedagógusképzésre 1600 hallgató vehető így fel az országban, agrárképzésre 1300. Az egységes, osztatlan képzések közül orvosképzésre 1800 hallgató vehető fel teljes állami támogatással, jogász szakra 100, műszaki képzésre 200, művészeti képzésre 160.

Részleges támogatást 100 agrárképzésre felvett hallgató kaphat, 4600 informatikai tanulmányokat kezdő, 7600 valamilyen műszaki képzésre jelentkezett, 100-an az orvos- és egészségtudományokra felvettek közül, és 3150-en a természettudományi szakra felvételt nyertek közül. A kormány a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen a közigazgatási képzésre 450, rendészeti képzésre 477, katonai képzésre pedig 90 hallgató tanulmányát támogatja teljes összegben az alapképzésen. Közigazgatási, rendészeti és katonai mesterképzéshez összesen 500 hallgató kap tejes támogatást. Mesterképzésre szeptembertől 19600 diák vehető fel állami támogatással.

Doktori képzéshez 1300 fő kaphat állami támogatást. Ezen belül hittudományokra, bölcsészettudományokra, társadalomtudományokra 430-an vehetők fel, míg az agrártudományok, a műszaki tudományok, az orvostudományok, a természettudomány és a és a művészetek területére 870 fő vehető fel. A sajtótájékoztatón kiosztották az egyes képzési területek iránymutató képzési költségkereteit tartalmazó dokumentumot is. Az osztatlan, fizetős orvos- és fogorvosképzés ára 1 millió 900 ezer és 2 millió 700 ezer forint között mozog, a gyógyszerészeti képzés pedig minimum másfél millió forint lehet évente, hallgatónként.

Az összeghatárokon belül a pontos értékről minden esetben az egyes intézmények maguk dönthetnek. A tájékoztatás szerint az agrárterületen az alapképzésben 350 ezertől 500 ezer forintig, mesterképzésben 610 ezertől 800 ezerig terjedhet a költség évente hallgatónként. Az állatorvosok osztatlan képzése azonban minimum kétmillió forint lenne évente. A bölcsészettudományi alapképzésben - amely az óvodapedagógus- és tanítóképzés mellett a legolcsóbb lenne - 230 ezer és 400 ezer forint között határozták meg a képzési költséget, a pszichológia szak kivételével, ahol legkevesebb 450 ezer, legfeljebb pedig 600 ezer forintot lehet kérni.

Bölcsészettudományi mesterképzésben 450 ezer és 600 ezer forint között mozoghat a tarifa, ám a pszichológiai tanulmányok itt is drágábbak, és akár 800 ezer forintba is kerülhet egy év. A tanárok mesterképzése 600-800 ezer forint lesz. A gazdaságtudományok területén alapképzésben 300 és 700 ezer, mesterképzésben 450 és 800 ezer forint között mozog majd a költség a tervek szerint. A jogi-igazgatási képzésben alapszinten 240 és 400 ezer, mesterszinten 450 és 650 ezer forint közötti összeget lehet elkérni. Az osztatlan jogászképzés ára 300-700 ezer forint.

A műszaki tudományok tarifája alapképzésben 350 és 650 ezer, mesterképzésben 610 és 800 ezer forint között mozoghat. A művészeti képzés alapképzésben minimum 600 ezret, maximum 1 millió 600 ezret, mesterképzésben pedig legalább 700 ezret, legfeljebb pedig 1 millió 900 ezer forintot kell majd fizetniük az érintett hallgatóknak.

(mti)