Jonathan May egy ausztrál fotóriporter. Az alább látható, nem mindennapi képsor az ő munkája, mely a Kenyai Thika Általános Iskola tanulóit ábrázolja. Miért más, vagy mondhatni különleges az a képsor? Mert az oda járó gyerekek kivétel nélkül látássérültek, és ennek ellenére próbálnak meg teljes életet élni - a szerény lehetőségeik ellenére.

Jonathan saját beszámolója a Kenyai élményeiről:

„Unalmamban egy aprócska tv-n néztem valamelyik helyi adót, amint az egyik charter gépen ültem a mobassa-i reptéren, a felszállásra várakozva. Teljesen le voltam nyűgözve a tudattól, hogy egy olyan kenyai iskolát látogathatok meg, ahol vak gyerekek fociznak és élik mindennapjaikat hátrányos helyzetük ellenére. Éreztem, hogy nekem mindenképpen meg kell látogatnom azt az iskolát, és képeket kell készítenem ezekről a gyerekekről.

Miközben az igazgatóhelyettes megpróbált néhány gyereket összegyűjteni a fotózásra, felfigyeltem egy fiatal lányra, Teresa-ra, aki céltalanul bolyongott az iskolaudvaron a kerítés egyik végétől a másikig.

Megkérdeztem az igazgatóhelyettest, hogy Teresa is csatlakozhat-e a fotózandó gyerekekhez, azonban nemleges választ kaptam. Sajnos Teresa családja nem tudta tovább fizetni az iskolába járás költségeit, ezért megkérték a szüleit, hogy vigyék haza, és ő épp ezért várakozott egymagában az iskolaudvaron.

Az igazgatóhelyettes közben folytatta mondanivalóját: megfelelő oktatás hiányában az ilyen korú gyerekek - miközben Teresára mutatott - hamar lemaradnak, aminek az lesz a következménye, hogy a társadalomba sem tudnak megfelelően beilleszkedni, valamint nem találják meg a helyüket, és nehézségeik lesznek a már meglévő problémájukon felül, ha kapcsolatot szeretnének kialakítani más emberekkel.

Én eközben visszagondoltam a saját gyerekkoromra. Amikor annyi idős voltam, mint Teresa, mennyire nem törődtem semmivel, és mennyire nem érdekeltek a világ dolgai!

Nem hagyhattam, hogy ez a fiatal lány csak úgy hazamenjen és elveszítse a jobb élet lehetőségét, a reményt. Ezért kifizettem az év hátralévő részére tartozó iskolai költségeit a saját zsebemből. Nem volt egy hatalmas összeg, de ez a kis gesztus egy jobb és szebb életre ad reményt a fiatal Teresa számára, hogy az átlagos gyerekekhez hasonlóan élhesse az életét. Most ott tartok, hogy van egy váratlanul ’örökbe fogadott gyerekem’, akinek segítek egy jobb jövő érdekében és ezért anyagilag támogatom az oktatását továbbra is.

Ennek a projektnek az a célja, hogy felhívja e gyerekekre és az ő nem mindennapi küzdelmükre, megpróbáltatásaikra a világ figyelmét, úgy, hogy némi betekintést nyújt a képi technika segítségével: milyen hátránnyal is megbirkózniuk a többi gyerekhez képest?”

Ilyen lehet Teresa 3%-os látása

Efanse

Ilyen lehet Efanse 20%-os látása

James

Ilyen lehet James 50%-os látása

(N. L., featureshoot.com)