Elköszöntél a szüleidtől, a kutyádtól, a legjobb barátodtól, hogy az életed egy teljesen új szakaszát elkezdhesd. Most rajtad áll, hogy mit kezdesz a szabadságoddal, és milyen életet alakítasz ki magadnak az új környezetben.
Nem könnyű elszakadni
Én nagyon vártam az egyetem kezdetét. Minden szabad időmet az iskola honlapján töltöttem, olvastam és képeket nézegettem a kollégiumomról, a további lehetőségeimről. A csoporttársaimat megkerestem Facebookon. Még az iskolai büfé menüjét is végignéztem és elképzeltem, hogy ott fogok enni a többiekkel. Szóval teljesen meg voltam őrülve az egyetemért.
Utána viszont az egyik nap eszembe jutott: itt kell hagynom majd a kutyusomat. Karácsonyig szinte biztosan nem fogom tudni meggyöntölni vagy simogatni. Sőt, a környéken sem fogok sétálni addig. És nem fogok tudni reggel kiülni a kertünkbe egy kávéval.
Az anyukámmal szinte legjobb barátnők voltunk, de ezentúl nem fogok mellette élni. Nem fogok tudni beugrani a nagyszüleimhez látogatóba. Még sosem voltam távol egy hétnél tovább az otthonomtól. A karácsony egyszerre olyan távolinak tűnt.
Szóval hogyha mindez még nem is futott teljesen át az agyadon, hidd el, eljön majd az a pont, amikor rájössz, hogy az életed egyszerűen már nem lesz ugyanaz. Persze ez nem rossz dolog, csak furcsa, főleg akkor, hogyha korábban még nem költöztél vagy váltottál iskolát.
Hogyan lehet megküzdeni az új helyzettel?
A kezdeti honvágy
Nyomtass ki néhány fényképet a családodról, a kutyádról, a barátaidról, akiket otthon hagytál! Ezek az emléktárgyak nagyon jól jönnek, amikor honvágyad van, az összes szép régi emléket újra előhozzák majd.
Persze vigyázz, mert ez rosszul is elsülhet. Én például magammal hoztam egy kis plüss unikornist, amit az egyik legjobb barátnőmtől kaptam, és mindig rengeteget röhögtünk rajta. Ám a koliban a szobatársam felakasztott egy unikornisos naptárat, teljesen komolyan. Szerinte cuki, én pedig alig bírtam ki anélkül, hogy elnevessem magamat. Persze ez egy nagyon apró dolog és a szobatársam nagyon kedves, de a pillanatot nehéz volt megélnem.
Néhány könyvet is elhoztam magammal otthonról, de rosszul választottam. Annyira egyetem-lázban égtem a pakolás során, hogy az összes könyv kollégiumokról, bentlakásos iskolákról és egyetemekről szólt - egy pár hétnyi egyetem után azonban ezekre semmi szükségem nem volt, és azt kívántam, bárcsak a kedvenc könyveimet hoztam volna magammal. Persze az új dolgok is izgalmasak, de hidd el, akkor fogod a legjobban érezni magadat, ha a kedvenc könyveid, filmeid, zenéid is veled vannak.
Elsőéves vagy? |
Nemrég elköszöntél a családodtól, a barátaidtól. Az első néhány hét biztosan nem lesz könnyű, de ne hagyd, hogy a honvágy kedvedet szegje! Ismerkedj és köss új barátságokat, meglátod, megéri nyitni a társaid felé. Ne gubózz be, ismerkedj! |
Alakítsd ki a saját közegedet, rendezd be a koliszobádat a személyes tárgyaiddal, és meglátod, hamarosan otthonosan fogod magad érezni benne. Adj magadnak egy kis időt, hogy megszokd az új közeget, utána pedig élvezd a szabadságot és az egyetem nyújtotta előnyöket!
(KamaszPanasz - Gy. A., huffpost.com)