Esélyegyenlőség? Általános iskola? Ugyan már! Vannak területek, ahol az éhezés és az ivóvíz hiánya a legnagyobb probléma, olyan úri huncutságokra nem is gondolhatnak, mint a tanulás...

Míg Magyarországon nem kérdés, hogy egy gyerek jár-e iskolába vagy sem, addig a világ más részein maximum az kérdés, hogy a család gyermek tagjai hány évesen kezdenek dolgozni. Ha mégis van iskola elérhető közelségben, akkor is szinte csak a fiúkat járatják oda. Mindezt megtapasztalta személyesen Belicza Bea, aki önkéntesként dolgozott Mozambikban és Nigériában.

A munkát itt nagyon fiatalon kezdik – mutatja Bea azon a videón, melyet Afrikában készített. A felvételeken azt látni, ahogy 4-5 éves forma kisfiúk kapálnak, tehén-pásztorkodnak. Ők nem járnak, nem járhatnak iskolába, nagy eséllyel soha nem tanulnak meg írni és olvasni, és nem lépnek feljebb a társadalmi ranglétrán.

Bea egy Dán szervezet segítségével jutott ki Mozambikba 2009-ben. A látvány, mely elé tárult, csöppet sem vonzó: az iskola, a szállás környéke is inkább nyomortelepre hasonlít, mint falura. Az épület, melybe Bea szállást kapott a szomszéd szennygödre mellett volt, és a szeméthalmokban, üvegcserepek között kecskék, disznók, baromfik és kutyák keresgéltek ennivalót. Áram csak ritkán volt, víz sem mindig.

Itt próbált tehát tanítani Belicza Bea egy kis faluban. Azzal, amivel éppen lehetett, és azt, amit csak tudott, például kreatív módon hulladékok újrahasznosításával. A program nagyon sikeres lett: a kézműves foglalkozásokon beszélgettek mindenről, és megtanultak mindent, amit csak egy fehér ember meg tudott mutatni, nagy szükség volt például alapvető egészségügyi ismeretekre. Mindehhez csak egy termük volt, és egy hol működő, hol nem működő vécé – semmi más. És a helybéli tanítók átlagos körülményeihez képest ez így is jobbnak számított.

"Amikor más, környékbeli iskolákban is jártam szétnézni, nádfedeles, esőben beázó építményben, padok nélkül, a földön ülve tartották az órákat. Nem láttam náluk könyveket.

A fegyelmezés viszont kemény volt, ha egy gyerek vétett valami ellen, mondjuk anyanyelvén beszélt, akkor verték. Egyszer tanúja voltam annak, ahogy az iskola igazgatója a pálcájával az iskolába járó 150 gyerek tenyerét végig verte. Ez több mint egy óráig tartott. Sokan sírva, térden állva könyörögtek, hogy ne verjék őket. Mindez azért, hogy ne késsenek el a gyerekek az iskolából. Pedig nincs út, nincs közlekedés, nincs karórájuk, nem szándékosan késnek" – mondta Bea.

Szavaiból kiderül, hogy a lányok valóban alig járnak iskolába. Ennek oka, hogy a sok testvért a lányoknak kell felügyelniük, 8 évesen a kislányok már cipelik a hátukon 1-2 éves testvéreiket.

"Volt egy tehetséges lány a csoportunkban, csak úgy tudott eljönni az órákra, ha az 1-2 éves forma kistestvéreit hozta magával a tanításra. Próbáltuk megértetni, hogy ha tanul, akkor többre viszi, de ellenállásba ütköztünk, mert vagy dolgozott már a gyerek, vagy a házimunkát végezte, míg a szülei dolgoznak. A víz hordása a lányok dolga: több kilométerről hozzák a mosáshoz, főzéshez" – magyarázta.

Az is ellehetetleníti a lányok tanulását, hogy a nőket fiatal korukban férjhez adják, illetve féltik őket, hogy az iskolába vezető úton erőszak áldozataivá válnak. Az iskolák nagy részében nincsenek külön női mosdók, nincs tömegközlekedés, rengeteget kell gyalogolni, ez szintén eltántoríthatja a lányokat az iskolába járástól.

Bea azt mesélte, hogy a lányoknak nem voltak álmaik karrierrel kapcsolatban, ha mégis, akkor maximum eladók vagy fodrászok szeretettek volna lenni. Nem is lát ott az ember maga körül többet, nincs mihez viszonyítani, nincs milyen életről álmodni, nincs jövőkép. Amit a tévében látnak, azt mesének látják, az számukra elérhetetlen.

Számunkra az is elképesztő, hogy a tanárokat (akik akár 16 évesek is lehetnek!) egy év alatt készítették fel a munkájukra. Nem csoda, hogy a tanárnak kiképzett kamaszok visszaéltek a hatalmukkal, és rendszeresen verték a gyerekeket. Általános tapasztalat, hogy nem a motivációra építettek, hanem a megfélemlítésre.

Bea Nigériában fél évet töltött el tanárként 2011-ben. Elképesztő tapasztalatokat szerzett arról, miként tanulnak ott a gyerekek – egy magániskolában.

Nigériában sem volt tömegközlekedés, de mindenkinek volt autója, sofőr hozta a gyerekeket, és szinte mindenkinek van mobilja – ugyanakkor a cipő leszakadt a lábukról, és nincs hegyezője a diákoknak. 6-7 éves gyerekek csupasz pengével farigcsálták a ceruzáikat. Gyakran nem volt áram és víz, pedig ez magániskola volt, többnyire diplomások gyerekeinek.

Tanárként egyébként néha reménytelennek tűnő feladatokat kellett megoldaniuk: órarend szerint egy időben akár három különböző órát kellett tartaniuk. Már az is eredmény volt, ha sikerült rendet tartani ilyen körülmények között.

Nigériai élményéről, a tanítás nehézségéről és a tudás színvonaláról így írt Bea blogjában:

"Még harmadikban sem tudnak a gyerekek írni. Kértem írjanak öt mondatot a monitorról, bármilyen infót, amit a monitorról tudnak. Ehhez kint van a falon a poszterem is, amiről legalább nyolc infót olvashatnának le, azon szándékosan kevés a teljes mondat, inkább csak kulcsszavak vannak. Az aktívabbak odahánytak a papírra pár olvashatatlan vagy kevésbé olvashatatlan szót, mire magyarázni kezdtem, hogy nem szavakat, hanem egész mondatokat kértem.

Nem tudtam elérni, hogy huszonhatból kettőnél több a helyeshez legalább közelálló megoldást adjon. A következő osztályban előre figyelmeztettem őket, hogy nem szavakat, hanem mondatokat kérek. Itt már éreztem, hogy a mondat is magyarázatra szorul. Az nem segített, hogy „a monitor..., a monitornak van..., a monitor része a... Hirtelen megvilágosodtam, mi segíthet. A Bea az csak egy szó, ha viszont azt mondom, Bea az én nevem, az már egy mondat. Értitek. Igeeeeen - mondták. És az egyik kisfiú csillogó szemmel mutatja, hogy megszülte a helyes megoldást a dolgozatban: Abubakar Maoninak hívnak. Ezzel ugye nem csak az a baj, hogy Abubakart semmilyen rokoni szálak nem fűzik a monitorhoz, hanem, hogy számtanból is gyenge lehet, mert ez a mondat az 5-nél pont néggyel kevesebb.

E nagyon kemény nap után hazatérve elővettem az egyik osztály dolgozatait javításra. 5-ből 3-nak sikerült 3 pontot összehoznia a 15-ből, a többinek nullát. Azt hittem velem van a baj, de tanártársaim azt mondják, náluk ugyanez a helyzet, újra kell íratni a dolgozatokat."

Nem a feltétlenül gyerekek hibája, hogy ilyen gyengén teljesítenek, az oktatás színvonala Magyarországról nézve hihetetlenül alacsony.

Ha egy kicsit a statisztikák oldaláról közelítünk, akkor az UNICEF (Egyesült Nemzetek Gyermekalapja) szerint a Szubszaharai Afrikában és Dél-Ázsiában a 15-24 év közöttieknél az alapfokú írni-olvasni tudás csak 60-80% körül mozog. Magyarországon ugyanez a szám 98.6%.

Pedig a tudásra szüksége lenne a gyerekeknek, mivel ez az egyetlen lehetséges út a szegénység felszámolására, a nyomorból való kiemelkedésre. Ahhoz, hogy az ország lakosságának esélye legyen beleszólni a közügyekbe, hogy gazdaságilag önállóvá váljanak az emberek, vagy egészségesebbek maradjanak, illetve akár megfelelő orvosi ellátásban részesülhessenek, az oktatás általános bevezetésén keresztül vezet az út.

Bea is próbálta megértetni a gyerekekkel és sokszor a szüleikkel is, hogy még annak árán is tanulnia kell a gyerekeknek, hogy akkor és ott a kicsik által végzett munka kiesése nehezíti a megélhetést. "Próbáltam megértetni, hogy nem kell ahhoz európainak lenni, hogy vigye valamire, csak tenni kell érte!" – mesélte Bea. Találkozott olyan fiatalemberrel Mozambikban, aki már egyetemre járt, egyedüliként a testvérei közül. Ugyanis egyedül ő volt eléggé motiválva arra, hogy komolyan tanuljon.

Jelenleg a fejlődő világban minden negyedik felnőtt – hozzávetőlegesen 872 millió ember – írástudatlan, kétharmaduk nő. Több mint 100 millió (!) gyerek nem jár, nem járhat iskolába a világon, pedig csupán évi 10 milliárd dollárba kerülne az alapfokú oktatás általános bevezetése. Hogy legyen mihez viszonyítani: ennek az összegnek a dupláját költik el évente jégkrémre Amerikában.

Az oktatás haszna nem csupán az, hogy a gyerekek képesek többre vinni mint a szüleik. Az iskola végzettek között felére csökken a HIV-fertőzés valószínűsége. Az is bebizonyosodott, hogy azok a nők, akik legalább 6 éven keresztül oktatásban vettek részt, gyakrabban fordulnak orvoshoz terhességük alatt, illetve szintén nagyobb valószínűséggel kérnek maguk vagy gyermekeik számára védőoltást, illetve mennek kórházba maguk vagy gyermekeik gyógyítása érdekében.

Ghánai és egyiptomi tanulmányok támasztják alá, hogy ha az anyák maguk is részt vettek alapfokú oktatásban, sokkal nagyobb mértékben járatják gyermekeiket iskolába.

Pozitív változás figyelhető meg Tanzániában is a Milleniumi Fejlesztési Célok teljesítésével kapcsolatban. Ott 2002-ben vezették be az ingyenes oktatást, akkor rögtön 1,6 millió gyermeknek biztosítva ezzel férőhelyet, és ez a szám azóta tovább nőtt. A példát követve Ugandában, Malawiban, Kenyában és Zambiában is megnyíltak az általános iskolák minden gyermek számára, ingyenesen.

Mivel már csak két év van a Millenniumi Fejlesztési Célok által kitűzött 2015-ös határidőig, arra vajmi csekély esély van, hogy addigra a gyereknek ingyenes, mindenki által elérhető, esélyegyenlőséget biztosító közoktatás épüljön ki. De valami elkezdődött, és a szemléletformálásban komoly szerepe van az Európából érkező önkénteseknek, hiszen megmutatják az ott élő gyerekeknek, hogy van más lehetőségük is, merhetnek álmodni.

(Kéky Kira)