első szex
#Vágyak

Kiábrándító első alkalom

2011.08.25.
3 perces olvasási idő

Kedves szakértő! Nemrég szexeltem először a barátnőmmel. Mindkettőnk számára ez volt az első. Átszakadt a szűzhártyája, sírt is egy kicsit, de azt mondta, nagyon élvezte. Eközben én nem éreztem fájdalmat, de maga az aktus nem szerzett számomra olyan nagy örömöt, mint amire vártam.

Olyan érzésem volt, mintha a vaginája teljes mértékben el lett volna lazulva, így nem gyakorolt túl nagy nyomást a péniszemre. Számomra ez azért furcsa, mert akárhol olvastam mindenhol azt írták, hogy a szüzeknek általában szűk vaginájuk van, de a mi esetünkben ez nem volt igaz. A barátnőm több mint 10 éve balettozik, állandóan spárgákat és guggolásokat csinál. Lehetséges-e, hogy emiatt volt olyan ellazult ott is? Vagy egyszerűen csak azért nem volt élvezetes számomra, mert ő még nem tudja, hogy hogyan járjon a kedvembe? Kérem, segítsen! Nem szeretnék többet hazudni neki. Éppen elég volt az, mikor az aktus után azt mondtam neki, hogy én is élveztem, pedig sajnos nem így volt! Köszönöm!

Kedves Kérdező!

Minden kezdet nehéz, tartja ez a több száz éves szólás. Először két ellentétes nemű ember tánca is zavarba hozhatja mindkét felet, ugyanis idő kell ahhoz, hogy minden természetes legyen. Kínos és zavarba ejtő pillanatok mindig is lesznek, de gondolj bele hány dolog sikerült rögtön elsőre az életedben? Valószínűleg nem sok minden. Nos, így van ez a szexel is. Az első együttlétet mindig óriási várakozás előzi meg. Ez a várakozás tele van félelemmel, nagy elvárásokkal, képzetekkel, izgalommal és így tovább.szex

Vannak, akik számára azonban a szüzesség elvesztése szinte „presztizs” kérdés, ugyanis szerintük így későbbi szexuális életük jobb lehet. Ebből kiindulva pedig egyértelmű, hogy a mai fiatalokon sokkal nagyobb a nyomás és sokkal kevesebb figyelem jut egymásra és a kölcsönös örömszerzésre. A cél csupán a szüzesség elvesztése. Ezért előfordulhat, hogy az első alkalom igenis kiábrándító. De ne izgulj! Ha ti tényleg szeretitek egymást, és nem csak az elvesztés volt a cél, a gyakorlat a beszélgetések és a többszöri együttlét idővel mindkettőtök számára élvezetessé teszi nemi életeteket.

Mit is vártál az első alkalomtól? Valószínűleg azt, amit eddig is láttál. Az elvárásaidat ugyanis nagyban befolyásolja a média. Az első alkalmat legtöbbször romantikus környezetben festik le, halk zenével és egy kis varázslattal. Mivel ezt látod, természetes, hogy ezt is várod el. Ez azonban nem a valóság. A valóságban sajnos az első alkalom gyakran kényelmetlen, kiábrándító és nem okoz semmilyen élvezetet. De ez nem miattatok van! A jelenség teljesen természetes!

Ami a szűk vaginát illeti, nos, megint a média keze van a dologban. A legtöbb forrás ugyanis –tévesen – szűk szűz vaginákról beszél. Ez azonban csak nagy általánosságban igaz, és maga a fogalom: szűk, sem behatárolható. Miután minden nő különbözik, így a vaginájuk is különbözik. Az, hogy úgy érezted elernyedt állapotban volt pedig teljesen normális. Ha ugyanis kellőképpen felkelted a hölgy figyelmét, a vagina ellazul, pontosan azért, hogy befogadja az olyan testeket, mint például a pénisz. A kiábrándultságot okozhatja az is, hogy eddig a kielégítést csakis kézzel végezted vagy végezték. Nos, nagyon kevés olyan vagina van, amely olyan erős szorítást tudna kifejteni, mint egy kéz, így a különbség nagyban érezhető. Ha a te esetedben is ez a helyzet próbálj meg gyengébb fogást alkalmazni maszturbálás közben. Használj víz bázisú síkosítót és próbálj ki különféle stimulálásokat. Így idővel a szex is ugyanolyan nagy élmény lesz számodra, mint amilyenre eleinte vágytál.

Az első alkalom egy új partnerrel, mindig tele van kihívásokkal. Mit csinálj előtte? Mindenképpen válaszold meg a következő kérdéseket:

- Mi indít be?

- Mi számodra a legélvezetesebb?

- Milyen pózban szeretnéd?

- Mi az, ami számodra nem kényelmes, vagy egyenesen fájdalmas?

Az önkielégítés mindezekre választ tud adni. A maszturbáció alatt ugyanis megtapasztalhatod saját határaidat és saját komfort zónáidat, így ha aktusra kerül, a sor partneredet tájékoztatni tudod igényeidről!

Időt vesz igénybe, míg valaki jó lesz az ágyban. Mindehhez gyakorlat, türelem, érzelmek és bizalom kell. Az orgazmus és a szex ugyanis legalább annyira fizikai, mint amennyire érzelmi is. A szexualitás más, mint pár gimnasztikai elem. A kölcsönös összhangon, a feltétlen bizalmon, az összehangoltságon és a feltétlen szereteten alapul. Ha tényleg szeretitek egymást, akkor az, hogy azt mondtad neki, számodra igenis jó volt a szex nem helyes. Az őszinte válasz ugyanis később meghozza gyümölcsét. Ha ugyanis elmondod problémáid, később dolgozni tudtok rajta, így pár alkalom elteltével mindkettőtök számára ténylegesen öröm lehet, mindenféle hazudozás nélkül.

Most pedig végy egy mély levegőt! Szedd össze magad, ismerd meg a tested, légy őszinte és beszélj a partnereddel, hogy legközelebb már neked is legalább olyan jó legyen – ha nem jobb – mint a partnerednek!

Kapcsolódó cikkek