randi
#Vágyak

Randi vagy erőszak? A randi-erőszakról

2010.11.21.
2 perces olvasási idő

A randi-erőszak manapság sajnos egyre több tinilány számára a szörnyű valóság. Megalázottságukat, lelki szenvedésüket pedig tovább növeli, hogy sokan úgy vélik, nem lehet erőszakról beszélni, ha az a randin történt, két olyan ember között, akik különben is közel állnak egymáshoz.

Valakit akarata ellenére szexre kényszeríteni, nem más, mint erőszak, még ha az egy randi keretein belül is történik. Gyakran megtörténik, ha a fiú figyelmen kívül hagyva a „nem”-et , fizikai erejével visszaél. Randi erőszaknak tekinthető azonban az is, ha egy lány él vissza a fiúra gyakorolt hatásával, noha az még nem érzi magát, vagy a kapcsolatukat késznek a szexuális együttlétre.


Gyakori eset, hogy a randin, bulin, a kelleténél több alkohol fogyasztása után a fiúk figyelmen kívül hagyják a lány ellenkezését, arra hivatkozva, hogy nem öltöznének vagy táncolnának olyan szexisen és kihívóan, ha nem akarnák, hogy a dolog megtörténjen. Ez tulajdonképpen a másik fél nemet mondásának, saját testével való rendelkezésének jogát hagyja figyelmen kívül, és sokkal inkább szól az erőről, mint a szexről, a hatalomról, mint a szeretetről.

Hogyan kerülheted el, hogy ilyen helyzetbe kerülj?

Gondosan válogasd meg a randi partneredet! Ha egy srác úgy érzi, ő isteni ajándék minden nő számára, ezért az ő igényi fontosabbak, mint bárki másé – jobb, ha hanyagolod. Még akkor is, ha ő a legmenőbb, legkívánatosabb srác a környéken! Az olyan fiúk, akik a lányokat csak tárgynak tekintik, nem pedig egyenrangú társnak, valamint azt éreztetik, hogy a Te véleményed és érzéseid nem fontosak, mindig nagy veszélyt jelentenek.

Ne fogyassz alkoholt (vagy legalábbis ne mértéktelenül) a randin! Az alkohol mindig jelentős szerepet játszik a randi erőszak eseteiben. Nem csak azáltal, hogy egyes srácokat agresszívabbá, bátrabbá tesz, hanem azért is, mert tompítja a tiszta gondolkodást, s későn veszed észre a veszélyhelyzetre utaló jeleket.

Ne használj party drogokat! A különféle drogok hatásairól részletesebben olvashatsz honlapunk ehhez kapcsolódó oldalain, ám most külön fel kell hívnunk a figyelmed a party drogokra. Ezek először felpörgetnek, ám később akár teljes tudatvesztéses állapotot okozhatnak, így másnapra fogalmad sem lesz arról, mit tettél, vagy mit tettek veled, míg a hatása alatt voltál. Ha olyan buliban vagy, ahol nem igazán ismered a résztvevőket, sose hagy őrizet nélkül a poharad! Ellenkező esetben könnyen megtörténhet veled, hogy valaki észrevétlenül drogot csempész az italodba!

Még az elején tisztázzátok a helyzetet! Sokan hiszik, hogy ha egy lány flörtöl egy sráccal, vagy beleegyezik, hogy kettesben marad vele, az azt jelenti, hogy szexet akar. Tisztázni kell még a randi elején, hogy az a tény, hogy a fiú meghívott, és fizetett a belépődért, italodért, stb. még nem jelenti azt, hogy „követelheti” a testedet.

Mit tegyél, ha megerőszakoltak?

Mondd el valakinek, aki segíthet! Beszélj valakivel, akiben bízol, aki támogat, aki meghallgat, s elkísér, melletted áll az orvosi vizsgálaton! Segítő támogatásával talán neked is könnyebb lesz eldöntened, hogy az esetet magánügyként kezeled, vagy eljárást indítasz az erőszaktevő ellen, s ezzel megakadályozod, hogy legközelebb esetleg mással is ezt tegye.

Mindenképpen menj orvoshoz! A megfelelő orvosi ellátás ilyenkor nagyon fontos, nem csak az esetleges sérülések ellátása, hanem a nem kívánt terhesség és a nemi úton terjedő betegségek megelőzése miatt is. Ezen kívül, ha később mégis úgy döntesz, hogy jelented az esetet, ahhoz bizonyítékként szükséges az orvosi bizonyíték is. Fontos, hogy ne mosakodj meg az orvosi vizsgálat előtt, mert csak így tudnak megfelelő módon kenetet venni tőled!

Ne okold magad! Akármit is tettél, a támadódnak nem volt joga arra, hogy megerőszakoljon! Az erőszak semmire nem lehet elfogadott válasz! Nem vagány, nem vicces és nem macsó, hanem durva, erőszakos és büntetendő cselekedet!

(KamaszPanasz)