A felnőttek szerint - akik ezt az egészet kitalálták - nyilván a tiniknek kellene kézzel-lábbal jelentkezni. De könyörgöm, ki olyan elvetemült, hogy szénné égeti saját magát az egész osztály előtt? Max azt tudom elképzelni, hogy poénból. De én tuti még úgy sem, köszi!
Pedig azért lennének dolgok, amik érdekelnek… Oké, oké, láttam már „olyat”, ki nem? Nem otthon, mert ott alapból le van tiltva minden tizennyolc feletti tartalom. Viszont van telefonom, létezik wifi, és hát vannak barátaim is, akik bármilyen képet le tudnak tölteni, ugyebár. Szóval, az a része meg volt.
És kábé arra volt jó, hogy totál undorítónak lássam az egész szex témát. Még jó, hogy a nővérem előre figyelmeztetett, hogy igazából nem ilyen lesz… hanem sokkal jobb! Persze, erre még ráérek, ebben egyetértünk. Na de addig mi legyen?
Most megint végighallgatjuk, hogy mit jelent a nemi érettség, mire kell vigyázni, hogy működik a testünk satöbbi, satöbbi. Pont, mint egy bioszóra, egyáltalán nem érzem, hogy ez rólam szólna.
Fontos kérdések lennének a szexről
De azt például jó lenne tudni, normális-e, hogy mindig fáj a hasam mielőtt megjön. Nóri azt mondja, neki sosincs ilyen.
Vagy, hogy pontosan mi történik majd az első szexnél?
Mit csináljak, hogy ne legyek béna?
Fájni fog? Vagy meg se érzem?
Hogyan csókolózzak jól? Áááá, kizárt, hogy ezt itt elmondják, pedig ez lenne a lényeg!
TIPP! A tölétes csókért
Na jó, adok egy esélyt, osztályfőnökin tartják, úgyhogy nincs is más választásom. Még az is lehet, hogy mondanak valami érdekeset…
Ismerős történet?
Te is ültél már végig úgy felvilágosító órát, hogy egy-két új infón kívül teljesen kívülállónak érezted magad, de kérdezni nem mertél? Pedig ez lenne a cél.
Ki találta ki a felvilágosító órát?
A felnőttek (akik ezt kitalálták), azt szeretnék, hogy „képben legyetek”. De ők csak általánosságban tudnak a témáról beszélni, nem pedig személyre szabottan. Hiszen minden ember más, és attól, hogy tinik vagytok, még nem lesztek egyformák. Különböző dolgok érdekelnek benneteket, más tempóban fejlődik a testetek, eltérő a gondolkodásotok és a lelki világotok is.
Különbözőek vagyunk
Van, aki már tizenöt évesen szexuális életet él, és van, akinél még tizennyolc évesen sem érkezik el a megfelelő társ és alkalom erre. Van, aki tizenegy évesen menstruál először, mások csak a gimiben kezdik. A fiúk sem kivételek: egyikük hetedikben büszkén vonul végig a folyosón a barátnőjével, másikuk tizenhat évesen is inkább PS-t választja.
KÉRDÉS 15 évesen fiatal vagyok a szexhez?
És elárulunk egy titkot: mindegyikük teljesen normális. Sőt, te is az vagy!
Természetes, hogy érdekelnek bizonyos dolgok, hogy szeretnél mindent tudni, és vannak személyes, csak rád vonatkozó kérdéseid. Az is rendben van, hogy ezeket nem tárnád ország-világ elé.
Beck AndreaPontosan ezért készült egy olyan könyv, amely rólad is szól, nem csak neked. Amiben benne van minden, ami érdekelhet, sőt, olyasmi is, ami eddig talán eszedbe sem jutott.
Ami az életről, és néhány hozzád hasonló tinédzserről szól, akik a legféltettebb titkaikat, legtitkosabb vágyaikat és érzéseiket osztják meg veled a lapokon keresztül.
|