Mennyi idős is volt Ön akkor, amikor először randizott? Tizennyolc, tizenhat éves, vagy netán még fiatalabb? Manapság a gyerekek már igen fiatal korban kipróbálják a randizást. Az azonban egyáltalán nem biztos, hogy a randizás felhőtlen szórakozást vagy ártalmatlan elfoglaltságot jelentene a számukra.
A randizásnak is megvannak a maga kockázatai, veszélyforrásai, és minél fiatalabb egy tini, annál nagyobb az esély arra, hogy nem úgy alakulnak a dolgok, mint ahogy azt ő elképzelte. Ha gyermeke randizni szeretne, de Önnek még aggályai vannak azzal kapcsolatban, hogy ezt engedje-e, jó, ha utánajár, hogy hogyan is néz ki egy randizás manapság, hogyan állnak a párkapcsolat kérdéséhez a mai fiatalok. Ehhez nyújt némi segítséget az alábbi cikk, érdemes elolvasnia.
Hogyan vélekednek a tinik a randizásról?
Vajon mit gondolhatnak a tinik saját magukról a randizással és a felnőtté válással kapcsolatban? Már rég elmúltak azok az idők, amikor a randizás még azt jelentette, hogy a fiatalok egymás kezét fogva sétáltak, és együtt mentek fagyizni a helyi cukrászdába. Ezzel ellentétben a mai fiatalok akarva-akaratlanul is ömlesztve kapják a szexualitással kapcsolatos információkat, multimédiás tartalmakat (tévé, mozi, internet, újságok, videojátékok). Szinte elkerülhetetlen, hogy napi szinten találkozzanak a szexualitással, erotikával kapcsolatos képsorokkal, elég csak a fehérnemű, a testápoló, vagy a tusfürdő reklámokra gondolni.
Már a 12 évesek is randiznak
Egy nemrégiben készített felmérés szerint a mai tinik többsége, ha randizásról van szó, nem is olyan ártatlan, mint azt a felnőttek gondolnák. A tanulmány szerint ugyanis minden harmadik, 12 éves körüli gyereknek van már barátja vagy barátnője. Négyből egy gyerek állítja azt, hogy a szex normális része a tini párkapcsolatoknak és a randizásnak.
Mit tehet a szülő?
A mai fiatalok randizási szokásai igen kockázatos dolognak számítanak. De ha időben tesz ellene és felvilágosítja gyermekét, akkor megelőzhető lesz az, hogy gyermeke felelőtlenül viselkedjen. Az őszinte és a nyitott beszélgetések során meg lehet értetni vele a randizással kapcsolatos szülői elvárásokat, valamint a megfelelő és felelősségteljes viselkedés fontosságát. Néhány jó tanács.
Beszélgessen gyermekével!
Az egyszeri és felületes „felvilágosító monológ” nem elég, szinte semmit sem ér. Sokkal bővebb, többszöri és elmélyült párbeszéd szükséges ahhoz, hogy gyermeke megértse a dolgok fontosságát, érdemi információkhoz jusson, és azért is, hogy Ön teljesen átadhassa a személyes értékrendjét, a családi, a morális és az erkölcsi értékeket számára. Próbáljon meg kihasználni minden olyan alkalmat, amikor gyermeke kérdéssel fordul Önhöz, vagy amikor alkalmasnak látja a helyzetet a gyermekéhez való közeledéshez. Mindenképp tisztázza, hogy Önnek mi a véleménye arról, ha gyermeke randizni szeretne, mondja el világosan, hogy mit vár gyermekétől, mit tart számára még elfogadható viselkedésnek és mit nem. Azt is jó, ha tisztázza gyermekével, hogy melyek azok a szabályok, amelyeket be kell tartania, és arra is térjen ki, hogy megengedi-e neki, hogy egyedül lehessen a párjával a szobájában, vagy a lakásban, ha épp Önök nincsenek otthon. Térjen ki a részletekre és ne engedjen a saját elképzeléseiből, mondja el neki, hogy ezt csak az ő érdekében teszi.
Legyen résen!
Tartsa szemmel gyermekét, ápoljon jó kapcsolatot gyermeke ismerőseivel és az esetleges párjával, szüleivel, hogy mindig képben legyen, hogy éppen mi történik gyermekével, mi történik körülötte. Ha olyan illetlen vagy az Ön számára nem tetsző dolgokról szerez tudomást, amely gyermeke baráti körében történik, beszélgessen el vele a dologról, kérdezze meg, hogy mi az ő véleménye, mit gondol az adott helyzetről, magatartásról.
Szabja meg a határokat!
Amennyiben úgy dönt, hogy engedélyezi gyermeke számára a randizást, akkor sem legyen az feltétel nélküli. Egyértelműen határozza meg az elvárásait és a feltételeit a randizással kapcsolatban, térjen ki a részletekre is, ha kell, adja írásba gyermeke számára, hogy később ne legyen félreérthető a dolog. Például csak felnőtt jelenlétében találkozhat a barátjával vagy a barátnőjével, hová mehetnek, és mikorra kell hazaérniük, kell-e időnként hazatelefonálnia.
Ne hitegesse önmagát!
A mai tinik gyakorta szerveznek társas randizást, azonban kár azt hinnie, hogy attól nagyobb biztonságban lenne a gyermeke. Végső soron Ön, és csakis Ön a felelős gyermeke épségéért, biztonságáért.
Vigye el egy randira gyermekét!
Menjenek el együtt gyermekével vásárolni vagy csak a kedvenc cukrászdájába, közben pedig beszélgessenek a gyermekével a helyénvaló randizás menetéről, mutasson neki jó példát, beszéljen neki az elfogadható viselkedésről, illemről és a randizással kapcsolatos egyéb tudnivalókról. Ez jó alkalom arra is, hogy közelebb kerülhessen gyermekéhez, és jó szülő-gyermek kapcsolatot tarthassanak fent egymással.
(M.T. - tweenparenting.about.com)