szexfilm
#Szülőknek

Mit tegyen, ha kiderül, gyermeke szexfilmeket néz?

2017.05.26.
3 perces olvasási idő

Egy rátermett anyuka példáján keresztül mutatjuk be, hogy mi történik akkor, ha a kamaszodó gyerek egyszer csak elkezd érdekelődni a szexualitás iránt. Azonban ahelyett, hogy a megfelelő helyre fordulna felvilágosításért (szülő, idősebb testvér, megbízható felnőtt, orvos, tanár), inkább saját maga kezd el kutakodni a neten vagy épp az éjszakai Tv műsorokban, esetleg a felnőtteknek szánt magazinokból próbál információhoz jutni, kérdéseire választ találni, kíváncsiságát kielégíteni. Az utóbb említett forrásokból azonban rengeteg téves információt fog leszűrni.

A felismerés

Egy átlagos családanya éppen a számítógépén a weblapok böngészési előzményeit futotta át, amikor megakadt a szeme néhány ismeretlen bejegyzésen, melyekről kiderült, hogy pornóoldalakra vezetnek. Hamar kiderítette, hogy csak a kamaszodó (14 éves) fia lehetett a tettes, aki a családi pc-t használta nem gyerekeknek való tartalmak tanulmányozására. Mivel a fiú már tizennégy éves, édesanyja úgy gondolta, elég nagy már ahhoz, hogy vigyázzon magára és egyedül lehessen hagyni otthon.

Amikor a szülő rájött, hogy mivel is áll szemben, döbbenet és rémület lett úrrá rajta, hogyan történhetett mindez az ő gyerekével és miért. Teljesen normális és érthető reakció bármely szülő részéről, hiszen olyan felfedezést tett szeretett gyerekéről, amit nem gondolt volna, vagy reménykedett benne, hogy soha nem történik meg vele.

Mit tegyen, ha kiderül, gyermeke pornó-oldalakat néz?

De az édesanya ügyesen és példamutatóan reagált az ügyre, amit érdemes megszívlelnie Önnek is. Teljesen nyugodtan beszélgetett a gyermekével, ami a gyerekét gyakorlatilag sokkolta és gyötrelmes perceket okozott neki, hiszen pont az anyjával kellet megbeszélnie olyan dolgokat, amikről legszívesebben hallgatott volna mindenki előtt. A gyerek hisztizett és könyörgött az anyjának, hogy hagyja abba, és ne részletezze a dolgokat, amikre rábukkant.

Végül a nő azt mondta gyerekének: „ha ilyesmiket nézel, azzal csak magadnak árthatsz, a lányokkal való jövőbeli kapcsolataid látják majd kárát a dolognak. Ugye te sem szeretnél olyasmiket tenni a jövendőbeli barátnőddel, mint amit ott láttál? Ugye nem szeretnéd azt, ha a párod olyan lenne, mint azok a nők a filmen? Egy normális lány se szeretné, ha úgy tekintenél rá, mint a filmen látott nőkre. Ha egészséges és normális kapcsolatot szeretnél kialakítani egy lánnyal a jövőben, akit szeretsz és tisztelsz, akkor jobb, ha kerülöd az ilyen videókat. Az ilyen erkölcstelen filmek elferdítik a lányokról alkotott elképzelésedet, olyasmiket várnál el egy lánytól, amik teljesen irreálisak, sőt visszataszítóak. Nem lesz jó vége, ha továbbra is ezeket nézed.”

A beszélgetés végén a kamasz megígérte, hogy soha többé nem fog szex-oldalakat nézni a neten. Az édesanya ezután nem talált illetéktelen tartalmakra utaló nyomokat a számítógépen és a gyerek dolgai között. Az édesanya bármiféle fenyegetés vagy büntetés nélkül oldotta meg a kényes helyzetet, ráadásul eredményesen, elég volt némi nyitottság és őszinteség ahhoz, hogy egy életre elmenjen a gyerek kedve az efféle kalandoktól.

Beszélgessen gyermekével őszintén!

Ha attól fél, hogy tini gyermeke illetéktelen tartalmakat néz a neten vagy a tévében, akkor itt az ideje, hogy cselekedjen. Meg kell ejtenie egy nehéz és kínos beszélgetést a gyerekkel, és el kell magyaráznia neki, hogy az ilyen mesterségesen kreált filmek teljesen irreálisak és távol állnak a valóságtól, valamint rossz hatással lehetnek a későbbi párkapcsolataira.

Egy nemrégiben készült tanulmány épp a tinik szexszualitással kapcsolatos informálódási szokásait vizsgálta, melyet kanadai kutatók végeztek 429, 13-17 év közötti önkéntes fiatal bevonásával. A vizsgált gyerekek különböző szociális háttérrel rendelkeztek, és egyaránt volt közöttük városi és vidék iskolába járó diák. A felmérés anonim jellegű volt, az önkénteseknek egy tesztlapot kellett kitölteniük, amiben arról kérdezték meg a fiatalokat, hogy hogyan és milyen gyakran, milyen formában jutnak szexuális tartalmakhoz, pornográf anyagokhoz (például tv, videó, CD, DVD, internet).

Felvilágosítás
Széles körben elterjedt, hogy szexuális téren a tinik előtt a barátaik és a sztárok állnak példaként, de egy új kanadai tanulmány felveti azt a lehetőséget, hogy akik valójában befolyásolják őket, azok a szülők. Szexuális felvilágosítás

Az eredmények szerint a fiúk 90%-a, a lányok 70%-a számolt be arról, hogy legalább már egyszer hozzájutottak valamilyen szexuális tartalmú filmhez, képhez. A válaszolók közül a fiúk több mint egyharmada arról számolt be, hogy többet néz a kelleténél pornográf DVD-t, videót, vagy már nem is tudja számon tartani a látott filmek mennyiségét. Ezzel szemben a lányoknál mindösszesen csak 8% néz rendszeresen szexfilmeket a megkérdezettek közül. A tinik 74%-a az internetet használja forrásnak a szexuális témájú anyagok eléréséhez.

A megkérdezett fiatalok többsége beszámolt arról is, hogy a szüleik ugyan kifejezték nemtetszésüket, rosszallásukat a szexuális tartalmakkal kapcsolatban, de a szülők nem beszélgettek el gyermekeikkel a pornográf videók káros hatásairól, és a szülők nem néztek utána, hogy vajon miket is nézhet a gyerekük, amikor egyedül marad. Csak elenyésző számú szülő él a modern technika adta szűrési megoldásokkal, melyekkel kivédhető lenne az, hogy a kiskorú gyerek illetlen multimédiás tartalmakhoz juthasson.

Óvintézkedések

Először is ellenőrizze a számítógépén található böngészőprogramban az előzmények listát, és nézze meg, hogy nincs-e közöttük pornóoldal. Ha talál valami oda nem illőt, akkor beszélgessen el gyerekével! Ha gyermeke nem vállalja be a konfliktust, akkor tegyen kétértelmű utalásokat a dologgal kapcsolatban. Nem utolsósorban pedig állítsa szigorúbbra a böngészőprogram szűrési feltételeit, főleg a szexuális tartalmakat illetően, és szerezzen be megfelelő szűrőprogramot.

Az igazán célravezető megoldás az lenne, ha a szexualitás iránt érdeklődő fiatalokat nem eltiltanánk, hanem felvilágosítanánk. Meg kell ejteni még idejekorán azt a „nagy” beszélgetést, bármennyire is nehezére esik az a szülőknek. A netes tartalmak esetében pedig olyan oldalakra kell felhívni a figyelmüket, melyek tudományos megközelítéssel és oktató célzattal tálalják a különféle szexualitással kapcsolatos információkat. Olyan szakértők (orvosok, kutatók) állítják össze azoknak az oldalaknak a tartalmát, akik tudják, hogy mit és hogyan lehet egy fiatalkorú számára közölni, mely eredményesen elégíti ki tudásszomjukat. Így a gyerekek fejlődését a jó irányba lehet terelni, mindenféle káros következmény nélkül.

(KamaszPanasz - forrás: Examiner)