iskola
#Testi problémák

Borzalmak az iskolai vécékben

2010.11.19.
1 perces olvasási idő

Egy brit kutatás szerint a diákok nagy része kerüli az iskolai mosdók használatát, ugyanis koszosak, valamint sokszor dohányosok vagy erőszakoskodók foglalják el.

A 300 megkérdezett gyermek egynegyede mondta azt, hogy ha lehetősége van rá, akkor elkerüli az iskolai mosdókat. Annak ellenére, hogy a mosdóknak tisztának és felszereltnek kéne lenniük, sokkal inkább koszosak és használatra alkalmatlanok. Több mint a megkérdezettek harmada (36 %-a) nyilatkozott úgy, hogy a mosdóik sosem voltak tiszták, míg 42%-uk mondta azt, hogy nagyon ritkán találnak bármilyen felszerelést (vécépapírt, szappant), valamint 19%-uk állította, hogy soha nem is láttak vécépapírt vagy szappant mosdóikban.

A megkérdezett lányok 40%-a mondta azt, hogy „megpróbálják bent tartani”, hogy ne kelljen használniuk a WC-t. A megkérdezett fiúk 16%-a nyilatkozott úgy, hogy olyan „rossz dolgok” történnek a mosdókban, hogy ez elrettenti őket attól, hogy bemenjenek. 150 általános iskolás tanulót szintén megkérdeztek a kutatás során, ám ők sokkal kevesebb panaszt jeleztek mosdóik állapotával, felszereltségével kapcsolatban.

A kutatás vezetője szerint olyan akciókat kéne kezdeményezni, mellyel a gyerekeket meg lehetne védeni, hiszen ha nem mennek be a mosdókba, akkor a kézmosást sem tudják megvalósítani, ami a megfelelő higiéniai körülmények megteremtéséhez naponta többször is szükséges lenne, különösen az influenza szezonban.

(Gy.A., bbc.co.uk)