A kamaszkor kétségtelenül az egyik legösszetettebb és leginkább kihívásokkal teli időszak az ember életében – ezt mindannyian jól tudjuk. A testi és lelki változások, az iskolai és társadalmi elvárások, valamint a hormonális ingadozások mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy szélsőséges érzelmeket, ezzel párhuzamosan pedig szinte állandó fáradtságot tapasztaljunk. Ez a fajta kimerültségérzés pedig nemcsak kellemetlen, de komoly hatással lehet az életminőségünkre és az általános teljesítményünkre is, így érdemes mihamarabb a tünet végére járni. (x)
Az alábbiakban bemutatunk nyolc tényezőt, amelyek állandó fáradtságot okozhatnak, ezzel együtt pedig javaslatokat adunk a kezelésükre vonatkozóan is.
Alváshiány
Ez az egyik leginkább kézenfekvő indok. Kamaszkorban általában több alvásra van szükségünk, mint a felnőtteknek, mégis gyakran mi alszunk kevesebbet. Az iskolai kötelezettségek, a szociális élet és az elektronikai eszközök használata mind-mind hozzájárulhatnak a nem kielégítő alvásminőséghez és -mennyiséghez. Ennek következtében fáradtnak és kimerültnek érezhetjük magukat, miközben nem tudunk megfelelően koncentrálni.
Ezt elkerülendő, megfelelő környezetet és egy állandó rutint kell kialakítanunk a pihenéshez. Ennek fontos része az elektronikai – kék fény kibocsátó – eszközök használatának korlátozása: a lefekvés előtti 1-2 órában ezeket már tegyük el. Ugyanígy fontos egy napirend betartása is: minden este menjünk ugyanakkor ágyba és keljünk ugyanakkor – igen, hétvégén is! Ezt úgy alakítsuk ki, hogy minden este meglegyen a körülbelül 8-10 óra alvás.
Stressz és szorongás
Tinédzserként számos dolog miatt stresszelhetünk:az iskolai teljesítmény, a társas kapcsolatok és a jövőbeli kilátások miatti aggodalom mind feszültséget okozhat bennünk. A folyamatos stressz pedig – sok más negatív élettani hatás mellett – kimeríti a szervezetet és így állandó fáradtsághoz vezethet.
Ezen azonban nem lehetetlen segíteni. Egyrészt érdemes elsajátítani néhány stresszkezelési technikát, ilyenek például a relaxációs gyakorlatok, a meditáció és az irányított légzési gyakorlatok is. Persze sok esetben egy profi szakemberre is szükség lehet: ha van lehetőségünk, hogy egy pszichológussal beszéljük ki a problémáinkat, az nagyban javíthat az életminőségünkön ebben a nehéz időszakban.
Helytelen táplálkozás
Talán nem is gondolnánk, de a nem megfelelő táplálkozás, például a gyorsételek és a cukros italok fogyasztása is, hozzájárulhat az állandó fáradtsághoz, hiszen kvázi elszívják az energiáinkat. De az elégtelen vitamin- és ásványianyag-bevitel is vezethet fáradtsághoz: különösen a B-vitaminok, a C-, valamint a D-vitamin hiánya okozhat ilyesmit. A fiatalok körében pedig különösen gyakori a vashiány, valamint a nem megfelelő magnéziumszint, ami szintén folytonos kimerültséghez vezet.
Ezek miatt tehát fontos odafigyelnünk a megfelelő táplálkozásra. Fogyasszunk kiegyensúlyozott étrendet, ami gazdag friss gyümölcsökben, zöldségekben, teljes kiőrlésű gabonákban és sovány fehérjékben. Ügyeljünk arra, hogy rendszeresen étkezzünk, illetve kerüljük a túlzott cukor- és koffeinbevitelt. Amennyiben pedig valamilyen ásványianyag- vagy vitaminhiányra gyanakszunk, lehet, hogyérdemes elmennünk egy laborvizsgálatra, ami hamar megmutatja, ha valamilyen tápanyagot nagyobb mennyiségben kell pótolnunk.
Mozgáshiány
A fizikai aktivitás hiánya szintén hozzájárulhat az állandó fáradtsághoz. A rendszeres testmozgás ugyanisjavítja az energiaszintet, a hangulatot és az általános egészséget – ez pedig egy fejlődésben lévő szervezetnek különösen fontos. Már csak emiatt is érdemes magunkat rávenni valamilyen testmozgásra. Elkezdhetünk például többféle sportot kipróbálni, hogy megtaláljuk azt, amelyiket szívesen végezzük, de akár már a rendszeres sétálással is sokat tehetünk a közérzetünkért.
Hormonális változások
A kamaszkorban bekövetkező hormonális változások szintén jelentős mértékben befolyásolhatják az energiaszintet. A hormonszintek állandó változása gyakran okoz hangulatingadozásokat és fáradtságot. Sajnos ez valamilyen szinten a korral jár, így nem tudjuk teljesen kivédeni. Ugyanakkor az is biztos, hogy az egészséges életmódot támogató gyakorlatokkal sokat segíthetünk az állapoton. A megfelelő táplálkozás, a rendszeres testmozgás, a célzott pihenés és feltöltődés segítenek, hogy ezek a változások egy kicsit könnyebben átvészelhetőek legyenek.
Alvászavarok
Ha krónikus fáradtságot tapasztalunk, akkor nem zárhatjuk ki a különböző alvászavarokat sem – ilyen például az álmatlanság vagy az alvási apnoé. Amennyiben erre gyanakszunk, fontos, hogy orvosi segítséget kérjünk. A szakember laborvizsgálatot javasolhat, hogy kizárjon más egészségügyi problémákat. Emellett ilyen esetekben is javíthatjuk az alvásminőséget relaxációs technikákkal és egy egészséges alvási rutin kialakításával.
Krónikus betegségek
Bizonyos krónikus betegségek, mint például a pajzsmirigyproblémák, a cukorbetegség vagy a vérszegénység, szintén állandó fáradtságot okozhatnak. Ezek a betegségek gyakran laborvizsgálattal diagnosztizálhatók. Ha minden más kiváltó okot kizártunk, akkor sajnos ezekre is gyanakodhatunk. Mindenképpen keressünk fel egy jó szakembert, aki segít a dolog végére járni!
Mentális egészségügyi problémák
A szorongás, a depresszió és más mentális egészségügyi problémák gyakran jelennek meg a mai világban a kamaszok életében – és jelentős mértékben hozzájárulhatnak az állandó fáradtsághoz.Ezek felismerése és kezelése kulcsfontosságú, amiben a segítségünkre lehet a pszichológiai tanácsadás, a terápia, esetenként pedig a gyógyszeres kezelés.
(BP Digital Group)