A gyártók állítása szerint az indukciós főzőlapok gyorsak, biztonságosak és kevés energiát fogyasztanak, ami vonzóvá teszi ezt az alternatívát, ha éppen főzőlap választás előtt állunk. Első pillantásra azonban a legtöbb indukciós főzőlap egyformának tűnik. A Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztjéből kiderül, hogy ez közel sem igaz, mert teljesítményüket tekintve nagyok lehetnek a különbségek. Nézzük, melyik a legjobb!
A Tudatos Vásárlók Egyesülete 23 márka- AEG, Beko, Bosch, Candy, Domo, ECG, Electrolux, Elica, Esperanza, Gorenje, Hyundai, Ikea, Indesit, Miele, Neff, Rommelsbacher, Samsung, Sencor, Severin, Siemens, Smeg, Vigan, Whirlpool - 73, a hazai piacon is kapható indukciós főzőlapját tesztelte nemzetközi laboratóriumban. A hagyományos beépíthető verzió mellett beépített páraelszívós és hordozható típusokat is vizsgáltak. Többek között arra voltak kíváncsiak, hogy:
- megfelelően betöltik-e funkciójukat,
- mennyire felhasználóbarát a kialakításuk,
- mennyi energiát fogyasztanak,
- mennyire zajosak,
- illetve kellően biztonságosak-e.
Néhány érdekesség a teszteredményekből:
- Típustól és a főzőzóna méretétől függően 1 liter víz felforralása például 2, de akár 7 percig is eltarthatott. Általánosságban tehát nem mondható el, hogy minden indukciós főzőlapon gyorsan megy majd a főzés. Viszont a jól kiválasztott főzőlap esetén akár meg is lehet spórolni a vízforralóvásárlást.
- Az egységnyi vízforraláshoz 106-135 W közötti fogyasztást mértek a különböző modelleken.
- 4 palacsinta elkészítéséhez szükséges idő a serpenyő előmelegítésével együtt 7,5 és 12,5 perc közötti eredményeket mutatott.
- A vizsgált termékek közül 40 rendelkezett flexi zóna funkcióval, és ezeknek a negyedénél tapasztalták, hogy érzékelhetően jól működik. A többiről elmondható, hogy ez a terület nem kezelhető összefüggő főzőfelületként.
- A sült krumpli sütéssel meggyűlt a baja néhány terméknek. A leggyengébben például a Miele KMDA 7473 FL-U (átlagára 1,2 millió Ft) beépített elszívóval rendelkező indukciós főzőlapja teljesített, amelyen a tesztidő 45 perce alatt- mely magában foglalta az olaj kellő hőmérsékletre való melegítését - egy adag (500g) sült krumplit sikerült sütni. A legjobban teljesítők között végzett egyik AEG főzőlapon (átlagára 144 000 Ft) például ugyanannyi idő alatt 4 adagot is lesütöttek a tesztelők.
- A használhatósági szempontokból érdekes kiemelni, hogy az összes zóna egyidejű használatával minden harmadik terméknek problémája akadt, ezért, ha nagyon gyakran és sok mindent egyidejűleg szeretne elkészíteni a vásárló, akkor különösen érdemes utánajárni, hogy a kiszemelt termék meg tud-e birkózni az ilyen jellegű kihívásokkal.
- Hőbiztonságról több termék esetében sem lehet beszélni. A Miele KM 7897 FL-1 Diamond ára alapján csúcskategóriás termék (átlagára 1,5 millió Ft) esetében igencsak óvatosnak kell lenni, mert a kezelő panel akár 78 °C-ra, míg a kerete 90 °C-ra is felmelegedhet. Ezzel szemben a hordozható indukciós főzőlapokról kiderült, hogy ez az erősségük és ilyen szempontból sok termék biztonságos.
- Energiafogyasztás szempontjából 28 tesztelt terméket értékeltek átlagon alulinak. Vagyis mindenképp érdemes ellenőrizni a fogyasztási adatokat vásárlás előtt.
- A hordozható indukciós főzőlapok közül kerültek ki a legzajosabb termékek. Például a Sencor SCP 4201GY és a Hyundai IND 233. Az egyik legcsendesebb darab pedig a Ikea Smaklig (504.678.83) beépíthető indukciós főzőlapja lett, ami összességében is átlagon felüli eredményt ért el.
A termékek átlagárai a teszt publikálásakor 32 000 Ft és 1 660 000 Ft között mozogtak. Ehhez képest a teljesítményük nem mutatott ekkora szórást. Összesítésben a legjobb a Bosch PIV975DC1E indukciós főzőlapja lett 421 000 Ft-os átlagárával, viszont a maga 90 cm-es szélességével ez nem egy bárhova könnyedén beilleszthető darab. Jó hír, hogy a sorban már a legtöbb konyhára jellemző 60 cm széles termékek követik: AEG, Electrolux, Ikea, Siemens, Bosch termékek végeztek még az élen, melyek 126-404 000 Ft közötti áron érhetőek el.
Nem kell feltétlenül egy vagyont költeni arra, hogy egy kiemelkedően teljesítő indukciós főzőlap kerüljön a konyhába. Viszont mindenképp ajánlott alaposan utánajárni egy-egy termék valós teljesítményének és nem csak márka vagy ár alapján dönteni, mert ezek egyike sem garancia a jó választásra. Mindegyik terméknek megvan a maga erőssége és gyengesége is. Kompromisszumra szükség lesz, ezért fontos tájékozódni, hogy végül a legmegfelelőbb darabot költöztesd a konyhába.
A teljes teszt előfizetéssel megtekinthető itt.
(Tudatos Vásárlók Egyesülete)