Önbizalomhiány

2011.08.30.
Kedves Szakértő!
Segíteni szeretnék a barátnőmön, mivel - szerintem, elég komoly - önbizalomhiánnyal rendelkezik. Próbáltam már beszélni vele, hogy miért gondolja azt, hogy nem ér sokat, hogy hülye, de valahogy nem tudott egyszer sem ész érveket felsorakoztatni. Ugyanakkor váltig állítja, hogy nem ért el semmit az életben, hogy nem is fog, nincsenek céljai, és úgy alapjában véve semmit nemakar az élettől. Fiatal felnőttek vagyunk mind a ketten, így ész érvekkel próbáltam rávezetni, hogy igenis ért el dolgokat (érettségi, jó eredmények), de akkor is azt állítja, hogy ő nem képes semmire. Nem gondolnám, hogy egyfajta önsajnálat állna a háttérben, hogy azt szeretné, hogy mondogassam, hogy nem így van. Tényleg azt gondolom, hogy önbizalomhiánnyal küzd. Én támogatom mindenben, szülei is, nem hiszem, hogy külső befolyás miatt alakulhatott volna ez ki nála. A kérdésem a következő lenne, hogy tudnám ebből a dologból kizökkenteni őt, akár a szülei bevonásával is? Kérem, olyan választ adjon - amennyiben van ilyen - , hogy ezen valahogy Én tudjak javítani. Nem szeretném felhozni neki, hogy jó lenne ha meglátogatnál egy orvost, mert bárhogy nézzük annak van egyfajta negatív töltete, és azt így plusz teherként nem akarom éreztetni vele. Sajnálom ha kicsit összeszedetlen volt a levelem, de így este fél 12kor erre futotta. :) Előre is köszönöm a válaszát. Gábor.

Szakértőnk válasza a Önbizalomhiány kérdésre

Kedves Gábor!

Azt gondolom, észérvekkel nehezebben zökkentheted ki, mint az eddigi próbálkozásaid eredményéből is látszik. ha ő azt gondolja, hogy nem képes semmire, akkor azzal nem fér össze, hogy azt is elhiggye, képes valamire. Könnyen találhat kibúvókat is, például foghatja a szerencsére vagy arra, hogy mégsem volt teljes az a siker.

Az is jó eredmény lehetne, ha sikerülne meggyőznöd arról, hogy a dolgok nem ennyire fekete-fehérek, nem igaz az, hogy semmit sem képes elérni, mert esetenként igenis képes arra, hogy elérje, amit szeretne vagy legalább részben elérje azt. Próbáld az élete egyéb területein is kizökkenteni ebből a végletes gondolkozásból, mely valószínűleg átfogóan jelen van az ő esetében. Így az, ha egyszer nem sikerül neki valami, már nem fogja azt jelenti, hogy sohasem fog, hiszen vannak átmenetek és legközelebb lehet másként. Vezesd rá logikusan, hogy a "soha" és a "semmi" nem állják meg a helyüket, mert ha belegondol, ő is találhat ellenpéldákat, attól függetlenül, hogy érzés szintjén ez van benne. Lassan alakul majd a gondolkodása.

Próbáld meg abban is segíteni őt, hogy megtapasztalja, mire is képes. Tűzzetek ki együtt akár kisebb célokat is, melyekért azért meg kell dolgoznia és segíts neki tudatosítani, amikor képes volt ezeket elérni.

Minden jót!

Hasonló kérdések

Cikkek a témában

Rizikókalkulátor