Miért vagyok ilyen?
19 éves vagyok, és még sosem volt barátom. Szeretnék barátot, komoly kapcsolatot, de eddig sosem jött össze. Sokszor voltam szerelmes, de egyik sem viszonozta.
Habár úgy érezem, hogy készen állnék egy kapcsolatra, sosem tudom, hogy miképpen "kezdjek hozzá" a megvalósitáshoz. Félénk, visszahúzódó lány vagyok, nem nagyon beszélgetek a fiúkkal. Nem is igazán tudok mit mondani nekik, ugyan is "félek" tőlük, vagy egyszerűen magától a beszélgetéstől. zavarba jövök, kellemetlenül érint akár a szemkontaktus felvétele.
Elég sok mindenen átestem gyerekként, kezdve a gyerekkori megaláztatástól, a körülöttem lévők piszkálkódásáig.
kisebb koromban sportos testalkatom volt, vékony voltam, 13 éves koromban kezdtem el nagyon hizni, és az idő múlásával, a súlyom is csak gyarapodott. Mindig a súlyommal hozakodtak elő a többiek, (amikor vékony voltam) akkor is belémbeszélték, hogy fogynom kéne. Persze, akkor sem voltam csont vékony, de nem voltam elhizott sem. Bántott a dolog, de egyik diétámmal sem voltam kitartó, bár visszagondolva, 13 évesen jobb is, hogy nem sikerült.
Talán ez miatt vagyok visszahúzódó. Mostanra próbálok fogyni, a kitartásommal van a probléma. Próbálom magam elfogadni, de az idő elteltével rájövök, hogy még mindig nincs kapcsolatom.
Koromhoz képest eléggé éretten gondolkodom, tudom, hogy mit szeretnék. Még ugyan gimnáziumba járok, de jövőre kezdem a főiskolát. Szeretnék családot alapitani, kb 22-23 évesen, sokan mondták, hogy korai, de szerintem nem.
Furcsán hangzik, hisz sosem volt kapcsolatom, de imádom a gyerekeket, és néha már azon gondolkodom, hogy ha már nagyon ketyegne az a bizonyos óra, egyedül is belevágnék...
Eléggé előre ugrottam, szóval a helyzetemet összegezve,
- Nincs kapcsolatom, és nem tudom, hogy mit tehetnék ennek érdekében, anélkül, hogy én közelednék, hisz ez a fiú dolga (nem a diszkóban vágyom megtalálni a párom, szóval nem is járok el olyan helyekre)
-Próbálom elfogadni magam olyannak, amilyen vagyok, de nagyon eltudok keseredni időnként, és meglátszik, hogy nem sok önbizalmam van, de abba is belegondoltam, hogy lehet, ez akkor sem változna, ha vékony volnék)
vannak helyzetek, ahol rájövök, hogy talán pszichológushoz kéne mennem, de jelen körülmények között ez nem megoldható
néha kezdem azt hinni, hogy sosem lelem meg a párom, pedig nagyon várok rá, és nem csak érzelmi téren...
Utólag is elnézést kérek a zavarodottságomért, mivel nem sikerült úgy összeszednem a gondolataimat, gondolom, látszik ebből, hogy szétcsúsztam...
Egyszerűen kétségbe vagyok esve, mert úgyérzem, hogy máris lemaradtam, és ha a jövőmre tekintek sem látok változást ilyen téren...
Köszönöm előre is a válaszát, további szép napot!
Szakértőnk válasza a Miért vagyok ilyen? kérdésre
Kedves Levélíró!
Szerintem nem maradtál le semmiről! A leveledből inkább úgy látszik, mintha változtatni szeretnél az eddigi helyzeten, hogy ne maradj le azokról a dolgokról, melyeket meg szeretnél élni. Mintha mostanában jönne el az ideje, hogy elkezdjél aktívan tenni azért, hogy kicsit nyitni tudj a fiúk felé és "kibújj a csigaházadból". Írod, hogy szeretnél tenni valamit azért, hogy kapcsolatod legyen, anélkül, hogy te közelednél egy fiúhoz. Azt gondolom, a közeledésnek rengeteg formája van és talán ezek között találnál olyat, mely elfogadható számodra is, mert meghagyja a fiúnak a konkrét kezdeményezés lehetőségét. Az, hogy nyitsz feléjük kicsit, akár beszélgetéseket kezdeményezel velük, történhet haveri, baráti alapon is. Talán ha valahogy megpróbálnál a félelmeid ellenére is kapcsolatot teremteni a fiúkkal, jobban megismerni őket, kevésbé tűnnének ők is és a lány-fiú helyzetek is ijesztőnek!
Hajrá!
