Súlyos önbizalomhiány

Tisztelt Szakértő!
17 éves lány vagyok, és semmi önbizalmam sincs. Sajnos ez mindenre igaz: külsőm, tanulmányaim, kiállásom, egy szóval minden. Nem érzem magam készre akár egy párkapcsolatra se. A körömben lévő lányok nagy része foglalt, és egy-két barátnőm mindig azzal jön, h majd mi szerzünk neked egy jó pasit. Persze valamilyen szinten engem is foglalkoztat a téma, ugyanis még sose voltam szerelmes.. De én sokszor érzem azt, hogy még magammal is nehéz kijönnöm, akkor mi lenne egy "idegennel"? Ha jön szembe velem egy srác még a szemébe se merek nézni..
A másik dolog, a suli. Ahová járok ki nem állhatom, gyűlölöm. Az osztályom pedig egy undorító közösség. 3/4 részük kétszínű, beképzelt alakok és csak akkor jönnek oda hozzám meg ahhoz a pár barátnőmhöz akivel jóban vagyok, ha kell nekik vmilyen tananyag. Legtöbbször ők győznek, de mindig próbálom szépen lerázni őket... Őszintén a szemükbe mondanám a véleményem, de akkor megint én járnék rosszul...
Pl. van egy lány az osztályban ő is ilyen, de pár hónapja elkezdett velünk is hirtelen barátnősködni. Előtte soha nem beszéltünk. Már akkor feltűnt, hogy biztos vmiben sántikál, de megbíztam benne. Aztán kiderült, hogy kár volt. Tegnap is visszahallottam, hogy lehordott a sárgaföldig, hogy én nem is tudok táncolni, és nekem nem való ez (őszintén bármilyen sportot űzhetnék, akkor se lennék jó a szemükben... még ha esetleg vb-bajnok lennék vagy olimpiára készülnék pl. úszásban..) amit tegnap előtt nekem szépítve mondott el az ő részéről. Hogyan tudnám vele ezt éreztetni, hogy vegye már észre magát? Az a baj, hogy ő olyan, akit mki istenít, és ha én kiosztom őt, akkor ellenem fordítja az embereket. Ez főleg azért rossz, mert ugye egy helyre járunk táncolni, egy közösségben...
Tanulásban is most így év vége felé elkezdtem rontani. Nagyon akartam a jó jegyet és pont az ellenkezője sült el. Próbálnék javítani, de azt látom, hogy a tanárok a nyalizós diákoknak adják meg az esélyt. Aki egyszer-kétszer hibázik és kap egy rosszabb jegyet, annak már nincs meg a lehetőség. Pedig megígértem, hogy nem fogom magam halálra aggódni azután, hogy novemberben egy dolgozat miatt a reggeli készülődés közben elájultam és a csattanásra keltem fel: kórházba kellett mennem, és összevarrták az állam.. Olyanok jelentik be az osztályból, hogy nyelvvizsgára mennek és egyetemre "készülnek", akiknek a tudások mégsem közelítik az enyémet.. Én átlagban 4,2 vagyok, ők meg örülnek ha meg van mindenből a kettes.. És szánakozva nézem, hogy miért ekkora az egójuk. :( és nekem miért nincs..
Rengeteget sírok, szinte minden hónapban felgyülemlenek a gondok és elerednek a könnyeim. Nem várom a negyedik évet, mert nem az a boldog rész következik az életemben, hogy szalagavató, tánc mert a fentiekből kiderül, hogy csak kavarás lesz az is.
A legvégét várom az egésznek, mert nagyon-nagyon megbántam az iskolaválasztást. Több ellenségem van, mint barátom.. A négy éves középiskolai évemet pokolként könyvelhetem el. És az önbizalmam ennek köszönhetően egyre lentebb csúszik. Mit tegyek?
Az utóbbi amiért nagyon aggódom, az apukám. Úgy látom rengeteget dolgozik csak miattam, hogy mindenem meglegyen, és a nagy hajtás miatt tavaly kórházba is került egy hétre. Ma pont ezt álmodtam, hogy újra kórházban van.. Nem az anyagiak lennének fontosak nekem, csak legalább vasárnap velünk lenne.. :(
Köszönöm előre a válaszát!, még ha ilyen szedett-vedett is lett ez a levél..