Tanár-diák szerelem..

Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy leírjam e a történetemet, mert az igazság az, hogy nagyon szégyellem és még soha senkinek nem beszéltem róla, de egyre nehezebben bírom elviselni...
Már 6 éve annak, hogy beleszerettem a tanáromba. Mindig is próbáltam titkolni, de ha a közelemben volt elpirultam, el-elakadt a szavam. Egy szürke kisegérnek tartottam magam, tudtam, hogy nem fog rám felfigyelni, próbáltam elfelejteni, így igyekeztem más fiúkkal ismerkedni. De aztán minden megváltozott... Egyre többet beszélgetett velem, odajött hozzám, minden alkalmat kihasznált, hogy megérintsen, kaptam tőle jó pár bókot, és folyton engem figyelt. Ha barátkoztam fiúkkal odajött és elküldte őket. Ha beteg voltam, folyton felőlem kérdezett. Egyre jobban megkedveltem és sajnos kijelenthetem, hogy teljesen beleszerettem. Egyre komolyabbra fordultak a dolgok és biztos vagyok abban, hogy a felesége tudott valamit, mert nagyon ellenszenves volt velem.
Soha nem lettem volna képes tönkretenni a házasságát, tudtam mivel játszom. Így én csak sodródtam az eseményekkel és nagyon sokat szenvedtem miatta. Sokszor sírva aludtam el, nem tudtam mit tegyek.
Már eltelt egy pár év a ballagásom óta. Azt hallottam róla, hogy amióta elmentem teljesen megváltozott... Sokat betegeskedik, szomorú.
Néha még látjuk egymást, akkor hatalmas szemekkel nézünk egymásra. Azt vettem észre, hogy folyton néz, de nem tudom mire vélni ezt. Még mindig remegek, ha meglátom, és sokszor nem jön ki hang a számon, hogy visszaköszönjek neki. Még mindig kimondhatatlanul szeretem, és egyre nehezebben bírom elviselni a hiányát.
Tudom nagyon jól, hogy el kell felejtenem, de egyszerűen nem értem, hogy miért néz annyira... Talán könnyebb lenne, ha nem látnám rajta, hogy még érez valamit irántam. Vagy csak teljesen beképzelem magamnak? Köszönöm a válaszát!