Kibírhatatlan szülők
Szüleimmel élek együtt, ők a korai 40-es éveiket tapossák, én pedig 17 leszek nemsokára. Állandóan kiabál apám anyával, de ő nem mer visszaszólni vagy csak nagyon ritkán, mert fél tőle. Nem ütötte meg egyszer sem, csak megszorongatta néha, tehát agresszívnek nem az. Megpróbálom jellemezni mindkettőt. Apa: azt hiszi magáról, hogy ő az Isten, neki nincs nem, nincs lehetetlen. Minden egyes lépésemről tudni akar, irányítani, mint egy videójátékot. Mindig kiabál mindenkivel, a saját szüleinek is sok csalódást okozott az elmúlt 2-3 évben. Eltiltott a nagynénémtől. Semmi sem tetszik neki, mindenki elmehet a jó büdös p...ba-mondja nekem és anyának is. Így telnek minden napjaim...ordibálás, csicskáztatás, szitkozódás. Mindig rám hagyja a piszkos, poros munkákat engem küld el mindig minden szerszámért még amit szétszórt azt is nekem kell visszahoznom, ekkor persze nevet a helyzeten.
Anya: fél apámtól, nem mer visszaszólni sem, csak nagyon ritkán. Annyira befolyás alatt tartja apám, hogy az ő szavait használja, amikor velem beszél. Mindketten egy munkahelyen dolgoznak, velem meg úgy beszélnek, mintha az ügyfelük lennék, engem ez nagyon bosszant. Sokszor nem is értem, hogy mit mondanak nekem. Régebben jó anya volt, most pedig szinte két apám van.
Visszaérek a koleszból hétvégén akkor is kiabálnak egymással sokszor, hétközben is, sehol sincs nyugtom csak a koleszban és a nagyszüleimnél. Szüleimmel beszélni semmiképpen sem tudok, mert lehurrognak, nem adnak igazat. Amikor hazaérek, akkor meg ülj le és számolj be a hét eseményeiről, kezdjük ott, hogy vasárnap visszaértél a szobába. Ki volt ott, ki mikor jött, mit csináltatok... Úgy kell öltözködnöm, ahogy ők akarják, ingben sportcipőben, farmerban vagy rövid nadrágban. Én meg elhatároztam, hogy mostantól változtatok, úgy öltözködöm, ahogy akarok, hétvégén meg visszaöltözök, amikor hazamegyek. A saját életemet fogom élni, nem fogok elmondani semmit sem nekik, hagyjanak békén. Naponta hívogatnak, hogy mi van velem, számoljak be. Vérnyomásomra gyógyszert is felírt a doktor, mert magas. 3 éve nem adtam ki magamból a mérget, csak elviseltem, és tűrtem. Nagyon kezdek összeomlani. Mit tegyek? Hogy legyek lelkileg kemény, hogy viseljem el a szüleim? Előre is köszönöm. Ez csak egy töredéke a problémámnak...
Szakértőnk válasza a Kibírhatatlan szülők kérdésre
Kedves Levélíró!
Azt gondolom, fontos folyamat a felnőtté válás során a saját személyiségünk kialakítása. Az, hogy ki vagy te, mi fontos a számodra, mi érdekel, kivel vagy szívesen, hogyan mutatod be magad a külvilág számára (részben az öltözködésed segítségével), mind mind olyan dolog, ami a tiéd! Úgy tűnik, apukád mellet, így, hogy ennyire a kontrollja alatt tartja anyukádat is és téged is, ez a folyamat jóval nehezebb számodra, hiszen ahhoz, hogy önmagadat kialakítsd, esetenként szembe kellene szállnod vele, mivel sajnos ő nehezen fogadja el, ha valami nem úgy van, ahogy ő elképzelte. Ez természetes igény a részedről, hiszen különböző egyéniségek vagyunk, mindenki más és pont ettől különleges. Ugyanakkor azt írod, nem tudsz szembeszállni apukád akaratával, mert lehurrog, nem ad neked igazat. Így csak gyűlik benned a sok ki nem mondott dolog, feszültséget okoz és nem tudsz vele mit kezdeni. Talán könnyebb lenne úgy véleményt nyílvánítanod apukáddal szemben, ha nem meggyőzni akarnád az igazadról, nem vágynál rá, hogy elfogadja, te másképp gondolsz dolgokat, hanem egyszerűen csak tényként kezelnéd, hogy jogotok van mást gondolni, hiszen tényleg különálló emberek vagytok. Azt gondolom, ha határozottan tudod képviselni ezt az álláspontot és eszerint is viselkedsz, miközben biztosítod róla, hogy nem veszít el attól, hogy nem hagyod magad annyira irányítani, mint régen, talán hosszabb távon ez pozitívan is hathat a kapcsolatotokra.
Hajrá, állj ki magadért!!!
