A magány, az egyetlen társam...
Elegem van, az osztálytársaimból. Egy éve levágattam a hajam, elég rövidre, de nekem nagyon TETSZETT. Beérek a suliba, az egész osztály engem cikiz, hogy: dik fiú lettél? -meg- Fúúj de randa. Így gyorsan megutáltam szegény rövid hajamat, pedig nagyon tetszett eleinte. Aztán, van egy lány az osztályba, aki nagyon nagyra van magával, hogy milyen szép. És az arca az is. de elég pattanásos, és duci is. Nekem nincs sok pattanásom, vékony vagyok, és magas is. Nagyon dús a hajam, és vastag szálú, sötét. Ezért elég szőrös vagyok. (szemöldök, bajusz) De járok kozmetikushoz is. De Ők ott kötnek belém, ahol tudnak. De pattanásos vagyok, de vastag a szemöldököm (nem is) Dik bajuszom van (már nincs) Szőrös, a lábam. (ilyenekkel csúfolnak) Meg amíg nem volt divatos ruhám, az volt a baj. Vettem magamnak csőnadrágot, most az a bajuk, már megint, hogy rövid a hajam. MINDIG van valami bajuk, ráadásul az ilyen "népszerű" osztálytársaim pletykákat terjesztenek rólam, amit persze nekik mindenki el is hisz. Ott rúgnak belém, ahol lehet, pedig soha nem ártottam nekik. Nem is ismernek. Ha ismernének tudnák, hogy igazábol milyen vagyok. Ha végig megyek a folyosón, akkor is belémkötnek, az évfolyam társaim, sőt az alattam járó diákok is.. Csak egy barátnőm van, de ős is látom, és érzem, hogy távolodik tőlem, mert gáz neki az én jelenlétemben. Pedig, ha a hülye osztálytársaim nem terjesztenének rólam minden szart, seniki nem gondolná, hogy csúnya vagyok, mert nem vagyok az. Próbáltam "sugározni" mert látom, hogy más lányok szinte ragyognak, mindenki szereti őket, beleértve a fiúk is. De akkor is ott rúgtak belém, ahol lehet. Nem vagyok se szemüveges, meg semmi, amiért bánthatnának, de Ők mindig találnak valamit. Már gondolkodtam másik iskolán is, de itt nagyon jók a tanárok, ezért nem akarok elmenni. Nem vagyok nagy fiuzós, de halálosan szerelmes vagyok egy fiúba. Már teljesen, kisebbségi érzésem van, és elhiszem magamrol, hogy nem vagyok szép. Próbáltam küzdeni ellene, de lehetetlen, teljesen össze vagyok törve....
Szakértőnk válasza a A magány, az egyetlen társam... kérdésre
Kedves Levélíró!
Nem tudom, hogy alakulhatott ilyen negatívan az osztálytársaiddal való kapcsolatod, de azt gondolom, soha nem késő változtatni a helyzeten! Próbáld kicsit függetleníteni magad a véleményüktől. Te is tudod, hogy egyrészt teljesen alaptalan a kritikájuk, másrészt pedig a múltba vesznek azok a dolgok, melyek miatt esetleg beléd köthetnének. Valószínűleg megszokták, hogy piszkálhatnak és nehezen szoknak le róla, így inkább többé-kevésbé reális ürügyeket keresnek. Te ettől még úgy tűnik, pontosan tudod, hogy nincs igazuk! Tudatosíts ezt magadban és nézd el nekik, hogy ők még mindig nem jöttek rá, hogy milyen jó fej vagy. Abban is lehet valami, hogy könnyű úgy piszkálni téged, hogy nem is ismernek. Így valójában nem beléd kötnek beléd, hanem egyszerűen csak találtak maguknak egy céltáblát. Azt javaslom, ne fogadd el ezt a szerepet, hanem próbálj nyitni feléjük egyenrangú félként és engedd, hogy jobban megismerjenek. Valószínűleg nem könnyű közeledni hozzájuk, amikor ilyen sok negatív dologért már miattuk, de így talán változhatna a kapcsolatotok, észrevennék, hogy te is ugyanolyan ember vagy, mint ők.
Hajrá!
