Várjak, vagy engedjem el?

Tisztelt Szakértő,
nem akarok hosszú levelet írni, ezért csak a lényeget fogom elmondani. 9 hónapja voltam együtt a párommal, 2 év korkülönbség van köztünk, én vagyok az idősebb. A kapcsolatunk nagyban eltér más párokétól, ugyanis mind a ketten csajok vagyunk, ezért nem volt egyszerű ez a 9 hónap, de mindig megoldottuk, nagyon szerettük egymást. Sajnos az utolsó hónap már veszekedéssel telt el. Tartottunk szünetet, amire ő kért meg. Nem jelentkeztem, nem kezdeményeztem beszélgetést, végül ő írt nekem, és újra összejöttünk. De akkor már jelen volt egy harmadik személy is, szintén egy lány. A (volt) párom látta rajtam, hogy féltékeny vagyok, de megnyugtatás helyett csak annyit mondott, hogy van okom annak lenni, és meg fog csalni, de annak ellenére engem szeret, és én úgyis visszafogadom. És ez meg is történt pár hete. Amikor megtudtam, azonnal szakítottam vele. De újra jelentkezett, újra találkozni akart, és beszélgetést kezdeményezett. Csak sajnos azzal a bizonyos lánnyal nem szűnt meg a kapcsolata, a találkozást sem tudják elkerülni, mivel egy helyen dolgoznak. Sok gondolkodás, beszélgetés után (azt írta/mondta harcolni fog értem, engem szeret...) felajánlottam neki, hogy elfelejtem a megcsalást és adok neki mégegy esélyt. Nagyon nehéz volt meghoznom ezt a döntést. Azt válaszolta, hogy meg kell gondolnia a dolgokat. A minap ezt személyesen megbeszéltük, azt mondta, hogy most nincs ideje, se rám, se másra, és ezért nem tudja, hogy lenne-e értelme folytatni a kapcsolatunkat. De azt mondta, hogy nem enged el, és nem mond végleges nemet.
Nem tudom, hogy mit tegyek, nagyon szeretem, de félek, hogy el fog veszíteni engem. Idág mindig utánam jött, ahányszor látta, hogy megbántott. Én várok rá, és vissza akarom kapni, de valahol mélyen tudom, hogy ha nagyon velem akarna lenni, találna rá időt, és ezek a dolgok csak kifogások, időhúzások, amiket mond, mert talán fél kimondani az igazságot. Próbálunk beszélgetni barátilag, de nagyon bután viselkedik velem. Ha meg esetleg ilyenen felmérgedek, vagy megszólom, hibáztat.
Én úgy érzem már mindent megpróbáltam. Szívem szerint írnák neki, könyörögnék, hogy kezdjük újra, de az eszem azt mondja, hogy menjek el, és hagyjam. Én nagyon szeretem még most is, de rettegek, hogy ha most elmegyek, nem fog többé utánnam jönni. Elmenjek? Vagy várjak rá továbbra is? Mit tegyek, mert nem tudom, mi lenne a legjobb döntés. Egy iskolába járunk, minden nap találkozunk, de sajnos én ezek után barátként már nehezen tudok vele beszélgetni, mindig eszembe jutnak azok a dolgok, amiket együtt, a kapcsolatunk idején csináltunk. Próbáltam az időre bízni a dolgokat, de egyszerűen nem megy, tudja nagyon jól, hogy bután viselkedik, de nem változtat rajta, de bántja a dolog. A minap barátként beszéltem vele, minden erőmet öszeszedve csak mosolygós szmájlikat írtam, pozitív dolgokat, és nem kérdeztem semmit. Csak az a baj, hogy nem mondja el, ha valami problémája van az életében, és ha kedvesen meg is írom neki, hogy rám számíthat, annyi a válasza: hagyj már. Így váltunk el, ez a legutolsó beszélgetésünk. Jóéjttel elköszöntünk, és azóta nem írtam neki semmit. Láttam, hogy fenn volt az interneten, de nem írtam rá. Megosztottam képeket, nem csak szomorú idézeteket! Nem írt, de a lány megosztott képeit lájkolja (pl: nem tudok aludni, mert túl messze vagy (L)). Hogyan viszonyuljak hozzá ezek után, mutassam a mosolygós, vidám álarcomat, de ha akkor úgy fogja gondolni, hogy már nem is kellek neki, vidám vagyok nélküle? Vagy lássa rajtam, hogy bánt a dolog, de akkor meg szánalomból jöjjön újra össze velem?
Fáj minden. Nem tudom mi lesz, így múlik el 9 hónap?