Szeret, nem szeret? Érdemes próbálkoznom?
Lassan egy éve megismertem egy csodálatos fiút. Furcsa volt az egész történet, chaten ismertem meg. Mindenkivel bunkón viselkedett, csak velem volt kedves. A chates beszélgetésekről letértünk, jött az msn, később a hosszas telefonbeszélgetések, vagy a skype. Szerelmesek lettünk, de borzalmasan féltünk egymástól, a mai napig nem értjük, miért...
Butaságot csináltam akkor, összejöttem más fiúval. Később jöttem rá, hogy én csak felejteni akartam őt, és ezért bűntudatom is van, hogy a másik srácot úgymond kihasználtam.. Míg én együtt voltam azzal a fiúval, ő találkozgatni kezdett egy "barátnőmmel"... Az a lány tudta, hogy én mit érzek a fiú iránt, de azért is találkozgatott vele és összejöttek. A fiúnak nem mondtam el akkor, hogy mit éreztem.. Kb 3 hónapig alig beszéltünk, míg egy nap ültem a kádba, keserves sírásba kezdtem.. Hiányzott a vele töltött idő. Hát megesküdtem magamnak, ha most fent van, ráírok. Így is tettem, s bevallottam neki, hogy mit érzek. Elmondtam neki, hogy nem várom el, hogy legyen velem és hagyja ott azt a lányt. Még az nap szakítottak, és nem a fiú vetett véget a dolognak.. Rá egy hétre találkoztunk... Csodálatos tündérmese vette kezdetét... Még az nap elmentünk a Balatonra, és az első igazi csókunk a vízben történt, naplementénél.
Ez a szerelem kimondottan erős és őszinte volt.
Míg nem augusztus 20-án összekaptunk. Barátnőmmel szerettük volna, ha 4-esben nézzük az ő párjával a helyi tűzijátékot, míg párom szerette volna velem kettesben nézni... Erősködtem, hogy de menjünk le, menjünk. Lementünk, egészen úgy láttam rajta, hogy kedvet kapott a dologhoz. Megjelent legjobb barátnőm és a párja, majd a srác elkezdett hisztizni, szó szerint. Pattogott mindenért és velünk is kiabált. Párom megelégelte a dolgot és eljöttünk.
Mivel távkapcsolatról beszélünk, mikor haza hozott még a ház előtt elköszönt tőlem. Legalább fél órán át ott álltunk és éreztük egymás szerelmét.. Beszélgettünk és ölelkeztünk. Csodálatos volt. Elmondta, hogy mennyire szerelmes belém és sosem akar elveszíteni.
Másnap azonban minden megváltozott. Elkezdtem hisztizni, persze ok nélkül... Egy héten keresztül ment a dolog, míg végül dühömben ráordítottam, hogy jó, elég volt, szakítok veled! Pedig ő nem tett semmit.. De tényleg.. Fogalmam sem volt, hogy mi volt nálam ez a hülyeség.. Még az nap este bocsánatot kértem, kibékültünk, ám másnap borzalmas rosszul lettem. Elájultam, nem vettem levegőt, leállt a szívem. Mintha nélküle nem akartam volna létezni...
Másnap lejött, csodálatos hétvégét töltöttünk együtt, megbeszéltük a sérelmeket. Könnyes szemekkel búcsúzott tőlem és én is tőle. Még mindig ugyan olyan szerelmesek voltunk a történtek ellenére...
Hazament, 2 napig minden oké volt... aztán megint a viták, csütörtökön én megint idegbajt kaptam, hát kidobtam.. Itt már nehezebben fogadott vissza, de megtette... pénteken voltunk 2 hónapja egy pár.
Szombaton délután szakított velem. Azt mondta, időre van szüksége, és tudom most már, hogy igazat mondott, és akkor hagynom kellett volna, hogy felejtsen. Számára a legnagyobb pofon az volt, hogy én kidobtam, kétszer. Féltékenykedtem, feleslegesen.
Ez 1 hónapja történt, azóta folyamatosan veszekedtünk. Míg végül ezen a héten beadtam a derekam, hogy rendben. Bele megyek abba, hogy csak barátok.
Azt mondta, hogy már nem szeret, aztán pedig azt, hogy még szeret, de nem tudja mit akar.
Jelenleg úgy néz ki a dolog, hogy jövőhétvégén eljön hozzám és ha minden jól megy itt is alszik, úgy mint eddig, együtt.
Én szeretnék nála próbálkozni de félek. Félek, hogy még a barátságát is elveszítem. Mióta külön vagyunk folyamatosan beteg vagyok, orvosi problémát nem találnak, mindenki azt mondja, hogy lelki, de a pszichológusom nem hajlandó foglalkozni a dologgal, mást pedig nem tudok megkeresni.
Doktornő! Lehet még esélyem nála? Visszakaphatom azt a csodálatos fiút? Annyit bántottam, pedig annyira tökéletes... Minden olyan benne, amit én egy fiúban keresek... Sosem gondoltam, hogy valaha ennyire tudok valakit szeretni. Akárhány barátom volt egy miatt sem szenvedtem így. Nélküle nem akarom élni az életem, a mindennapjaim szürke hétköznapok...
Hagyjam elmenni? Hagyjam veszni? Vagy mikor itt lesz próbáljak lépni? Kérem segítsen!
Egy kétségbeesett lány
Szakértőnk válasza a Szeret, nem szeret? Érdemes próbálkoznom? kérdésre
Kedves Levélíró!
Azt írod a leveled elején, hogy "Szerelmesek lettünk, de borzalmasan féltünk egymástól, a mai napig nem értjük, miért...". Azt alapján, ami a későbbiekben történt köztetek, számomra úgy tűnik, mintha nem igazán sikerült volna legyőznötök ezeket a félelmeiteket, melyek inkább eltávolítanak titeket egymástól, mint közelebb hoznának. Újra és újra veszekedtek, szakítotok, miközben szeretitek egxmást, együtt akartok lenni. Kicsit olyan, mintha időnként nyomós ok nélkül megijednétek, hogy a másik mégsem szeret és ezért fordulnátok el a kapcsolatotoktól, miközben valószínűleg nem is ilyesmi volt a háttérben. Gondolok itt a féltékenykedésre, a tűzijátékos történetre (talán a barátod megijedt, hogy nem akarsz velle kettesben lenni) és arra, ahogy nem mertetek összejönni az elején. Talán segítene mindkettőtöknek ebben a helyzetben, ha megpróbálnátok kicsit bátrabban kommunikálni egymás felé a poziktív érzelmeiteket is, rákérdeznétek, hogy minden rendben van-e, amikor felmerül bennetek a bizonytalanság és nyíltabban kimondanátok, hogy mit is szeretnétek egymástól, hogy éreznétek jobban magatokat a kapcsolatotokban. Talán a következő találkozásotok barátként jó alkalom lenne, hogy megbeszéljétek ezeket a dolgokat.
Azért azt javaslom, hogy hozd fel ezt a témát újra a pszichológusodnak is. Mindenképpen fontosnak tűnik a mélyebb lelki folyamataid szempontjából, sok szorongásodat aktivizálta, ráadásul az ezzel kapcsolatos lelki problémáid felmerül, hogy testi szinten is kifejeződnek. Kérdezd meg bátran, hogy miért gondolja úgy, hogy nem kell ezzel foglalkozni, tisztázd vele az ezzel a hozzáállásával kapcsolatos érzéseidet. Ez is fontos lehet a lelki fejlődésed szempontjából!
Hajrá!
