18 éves bi srác vagyok. Az egyik legközelebbi barátom, aki 16, mostanában gyanúsan viselkedik. Mindig ugrattuk egymást különböző jelzőkkel, mint pl cicának szólitottuk egymást, de mintha csak poénból tennénk. A múlt hétvégén azonban rámmászott, aztán lemászott, mimntha csak hülyéskedett volna. Aztán harapdálni kezdte a vállamat, a fülembe fújt, és meg is ölelt majd nevetett hozzá. Nagyon forró volt a hangulat, habár egy csaj is volt azon az ágyon, és én voltam középen. A következő héten a barátom és tesója nálam voltak. Úgy volt eltervezve, hogy ők ketten alszanak a kettős ágyon, míg én a matracon, de az említett barátom lemászott hozzám, átmászott rajtam (igen szorosan), és ketten osztoztunk a matracon. Az egyik régi plüssmacim is előkerült, és betette az arca és az enyém közé, majd puszilgatni kezdte és szexuális célzásokat tett neki :)) lehet, hogy nekem szánta? A minap elmentem vele sörözni, a tesója hálistennek nemjött. Megbeszéltem vele egy témát, és kiderült, hogy mind a ketten ateisták vagyunk :) kimentünk a városháza alá (oszlopokkal tartott mennyezet, ahol le lehet ülni az ablakok szélére) és vizes volt a hely, ahová le akartunk ülni. Azt mondta, üljek le, és ő majd az ölembe fog. Aztán mintha csak hülyéskedett volna, és mert nem mozdultam, elmosolyogta magát és végül nem ültünk le. Máskor is voltak hasonló esetek, amik arra utaltak, hogy ő biszex lehet. A neten néztünk egyszer pornót, és a kategóriákra léptünk, ahol belelépett a gay szekcióba, hogy "na lássuk". Belenézett, majd összeráncolt szemöldökkel kilépett. :D Egy véleményt szeretnék arról, hogy vajon lehet-e ő biszex vagy meleg. És ötletbörzét, hogy hogyan tereljem a beszélgetést erre a témára, és hogyan tudakoljam meg tőle az igazat. Mert amit művel, az több testvéri szeretenél :D Várom válaszukat, M.
Szakértőnk válasza a Fura eset, szívügy kérdésre
Kedves
M.!
Az
alapján,
amit
leírsz,
valóban
gyanús
a
barátod
viselkedése,
mintha
kicsit
kilépett
volna
egy
barátság
kereteiből,
beengedve
némi
szexuális
felhangot.
Ugyanakkor,
nem
egyértelmű
a
helyzet,
hiszen
nálatok
eddig
is
belefért,
hogy
ugrassátok
egymást.
Szerintem
érdmes
lenne
tisztáznod
vele
a
helyzetet,
hogy
elkerülhessétek
az
esetleges
félreértéseket
és
kínos
szituációkat.
Azzal,
hogy
megpróbálsz
beszélni
vele
erről,
szintén
kerülhettek
furcsa,
kellemetlen
helyzetbe,
de
azt
gondolom,
ha
nem
beszélitek
meg
és
végül
kiderül,
egészen
másképpen
gondolkodtatok
a
kapcsolatotokról,
sokkal
nagyobb
törtést
okozhat
kettőtök
között.
Mondd
el
neki,
hogy
téged
hogy
érintett
ez
a
történés
és
kérdezz
rá,
hogy
az
ő
részéről
mi
volt
ez,
hangsúlyozva,
hogy
nem
szeretnéd,
ha
esetleges
félreértések
lennének
köztetek.
Egy
őszinte
beszélgetés,
még
ha
kicsit
kellemetlen
is,
akár
még
erősítheti
is
a
barátságotokat!
Hajrá!