Miután napokig nem írt szóltam neki, hogy úgy érzem valami megváltozott. Azt mondta 'csak túl messzire mentünk'. Mikor megkérdeztem, hogy mi erre a megolás azt írta, nem tud jobbat mint, bűnbánóan magunkba nézve tartunk egy kis távolságot.. Azt feleltem, hogy én nem bántam meg, de most már tudom, hogy ő igen. Az volt a válasza, hogy nem úgy bánja ahogy gondolom, de valamilyen formában igen. Azóta nem beszéltünk és csak egy másodpercre láttam... Hetente egyszer járok csak zeneiskolába, úgyhogy többre esélyem sincs, mert még az órámra sem néz be, mint régen. Egész tanévben szinte mindig átjött beszélgetni hozzám és a tanáromhoz, (egymás mellett van a termük) de legutóbb ez is elmaradt. Nem tudom, maga mit gondol, de én úgy látom, hogy az egyetlen oka a döntésének az volt, hogy Ő tanár én pedig csak diák vagyok és nem szeretne ebből problémát. Azért akar távolságot tartani, mert fél tőlem? vagy önmagától? hogy nem tudna uralkodni magán/ mit kezedni a helyzettel? Lehet, hogy csak beképzelem, de szeretném azt hinni, hogy csupán ez az oka annak, hogy távolságot szeretne. Nem az, hogy ne érezne irántam semmit. Maga hogy látja? Jelentek neki valamit, vagy csak én képzelem. A másik probléma pedig az, hogy rettentően hiányzik. Szeretném látni a mosolyát, hallani a hangját, érezni az illatát.. Egyre nehezebben telnek a napok nélküle. Egyre nehezebben viselek mindent. Ideges vagyok, és frusztrált, mindenen elsírom magam mert úgy érzem, elveszítettem. Nem szabadna, de beleszerettem. Túlságosan is. Előre is köszönöm a válaszát! 16/L
Szakértőnk válasza a a megengedettnél közelebbi tanár-diák kapcsolat 2 kérdésre
Kedves
Levélíró!
Az
alapján,
amiket
írtál,
nem
úgy
viszonyult
hozzád
a
tanárod,
mint
aki
egyáltalán
semmit
sem
érez.
Az,
hogy
túl
messzire
mentetek
és
hogy
távolságot
szeretne
tartani
is
amellett
szól,
hogy
úgy
gondolja,
túl
közel
kerültetek
egymáshoz,
akár
érzelmileg,
akár
fizikailag,
de
valószínűleg
mindkét
módon.
Sajnos
egy
kapcsolathoz
két
ember
kell
és
ha
ő
úgy
dönt,
hogy
nem
akar
hozzá
partner
lenni,
akár
az
esetleges
nehézségek
miatta,
akár
másért,
nemigen
tehetsz
mást,
mint
hogy
elfogadod.
Esetleg
érdemes
lenne
beszélned
vele
még
egyszer
a
kapcsolatotokról,
hogy
tisztázd
vele,
te
mit
szeretnél
és
ő
mit
is
akar
valójában,
érdemes-e
abban
reménykedned,
hogy
lehet
köztetek
valami
és
találtok
rá
együtt
megoldást,
hogy
együtt
lehessetek
vagy
ő
tényleg
nem
akarja
ezt
az
egészet.
Hajrá!