Küzdelem egy lányért. Megéri-e?
2013.05.26.
Üdvözlet!
Elég tanácstalan vagyok egy lánnyal kapcsolatban.
De először egy kicsit magamról: Középiskolás vagyok, 9. évfolyamos. Ez a lány egy évfolyamtársam. Szabadidőmben evezek, táncolok, kondizok, rajzolok, verseket írok, fotózom, és benne vagyok a városunk Gyermek és ifjúsági önkormányzatában is. Szóval nincs egy unalmas életem. Alapvetően okos is vagyok, szinte 5 perc tanulással 4,5-ös átlagom van. Nők terén azonban mindig szerencsétlen voltam. Eddig minden barátnőmben szerelmes voltam, bármit megtettem volna értük, és sajnos ezt mindig ki is használták. Nem vagyok a rövid kapcsolatok híve, nem szokásom bulikban minden lánnyal kavarni. A legutóbbi kapcsolatom fél évvel ezelőtt tért véget. Azóta nem volt barátnőm, és már nagyon szeretnék valakit, szóval elég sokat próbálkozom elég sok embernél. Általában aki veszi a lapot, és szimpatizál velem, azt én nem bírom, mert olyan buta, hogy a fejemet fogom. A másik eset az, aki elutasít.
Visszatérve erre a lányra, ő egy évfolyamtársam. Olyan kisugárzással rendelkezik, hogy már év elején kitűnt szememben a tömegből. De sohasem volt merszem hozzá odamenni, beszélgetni, megismerni, stb. Nemrég volt az iskolámban egy közösségi nap, ahol előadások voltak, meg osztályonkénti közös főzés az udvaron. Mivel fotózom, a fényképezőgép a kezemben egy kiváló téma volt az ismerkedésre. Elkezdtünk ismerkedni, azonban néha van olyan hangulatom, amikor nagyon bunkó tudok lenni, és aznap pont ilyen volt. Sikerült nagyon leírnom magam a szemében. Másnap felvett facebook-on ismerősnek, és írt, hogy küldjem át a képeket, amik róla készültek. Átküldtem. Mivel mindig egymás után van testnevelés óránk, egyik nap megvártam, és megkérdeztem, hogy nem-e lenne kedve egyik nap sétálni velem. Azonnal igent mondott. Elkértem a telefonszámát, és este felhívtam, hogy lefixáljuk az időpontot. Másnapra esett. Iskola után elmentünk a város szélén lévő erdőbe sétálni. Én nagyon élveztem, bár abban nem vagyok biztos, hogy ő is. Elég hallgatag volt, 2 szavas válaszokat is nehéz volt kiszednem belőle. Viszont én alapvetően sokat tudok beszélni, úgyhogy gyorsan elröpült az az egy óra. Kifele a buszmegállóba még a kezét is megfogtam, hogy jelezzem nem barátkozni akarok. Ez később kiderült, hogy egy kicsit elsiettem. Hiába mondott nekem olyan dolgokat, ami elég egyértelművé tette a helyzetet, ő szerinte mégis siettem. Este írtam neki, hogy remélem megismételjük, mert úgy érzem találkoztam egy olyan lánnyal végre, aki tényleg érdekel. Visszaírta, hogy ő is jól érezte magát, és benne van. Nem sokára jött a majális, és mivel táncolok, felléptem csapatommal. Meghívtam őt is. Eljött, megnézett, jól érezte magát. Ezután még egyszer kikísértem iskolából a buszmegállóba, megint csak hallgatag volt, de már megszoktam.
Mivel mindig ő jött hozzám, gondoltam elmegyek én is hozzá. Felültem a buszra, elmentem. Szívesen fogadott, jót beszélgettünk, stb, azonban amikor meg akartam fogni a kezét azt mondta, hogy nem szeretné. Innentől egy kissé kezdtek zavarosak lenni a dolgok. Ha bír, miért nem engedte? Nem nagyon foglalkoztam vele, gondoltam idő kell neki.
Mikor hazaértem, megbeszéltük, hogy egyik kedden találkozunk. Erre már nem azt válaszolta, hogy oké, gyerünk, hanem azt, hogy átgondolja. Mondtam neki hogy jó, gondold. Bár nem igazán értem mit kell ezen átgondolni. Azt mondta majd ír, hogy mi van. Egy hétre rá keddre sem írt. Mivel már több mint egy hete gondolkozott, gondoltam írok neki. Írtam neki, erre benyögte, hogy elfelejtette. Ja, biztosan. Nem érdekelt, megbeszéltük akkor most már tényleg, hogy akkor kedd. Kedden mivel a termében volt órám, és ő ült még éppen ott, odaálltam felé, megfogtam a vállát. Felnézett meglepetten. Kérdeztem, hogy akkor a ma áll e. Erre azt mondja, hogy bocsi, haza kell mennem anyukámnak segíteni. Mivel ez már huzamban a 4. elutasítás volt, mondtam neki, hogy ez már elutasítás elutasítás hátán. Sorolta, hogy bocsi, stb, mondtam neki, hogy jólvan. Nem találkoztunk már nagyon régóta iskolán kívül. Vittem neki egyik nap rózsát, hogy jelezzem, még mindig érdekel. Persze nem csak neki, hogy ne legyek feltűnő. Nagyon örült neki. Mivel nemrég volt egy ünnep a faluban, ahol lakik, még régebben, amikor először találkoztunk, meghívott hozzájuk. Mondtam hogy szívesen megyek. Mikor kimentem hozzá én busszal, akkor már azt mondta, hogy ott fogok aludni. Mondtam, hogy jó, nekem nincs ellenemre. Aztán írtam neki egyik nap, hogy akkor mit vigyek, kaját, italt, alkoholt. Visszaírta, hogy mindjárt megkérdezi anyukáját, hogy hogy lesz. Azt mondta, hogy nem férünk el, ezért nem tudok ottaludni. Egy barátom is ment volna ebbe a buliba, mondtam a lánynak, hogy majd vele összebeszélek, és hazajövünk. Erre azt válaszolta, hogy ő ott alszik. Ezt már egy kicsit furcsállottam. Megkérdeztem, hogy ki alszik még ott. Felsorolt 15 nevet kb. Megkérdeztem ki nem alszik ott. Felsorolt 3-at, köztük engem is. Mondtam neki, hogy ha nem akarja, hogy ott aludjak, akkor azt mondja, ne azt, hogy nem férünk el. Jött a sorozatos bocsánatkérés. És felajánlotta, hogy azért kajálni elmehetek hozzájuk, és akkor este hazamegyek. Mondtam neki hogy átgondolom még. Elmentem futni egyet, majd mikor hazaértem, írtam neki, hogy nem adja az érzés, nem érzem úgy, hogy el kellene mennem, szóval nem megyek, bocsi. Erre megkérdezte, hogy egyik nap összefutunk-e (felteszem bűntudatból). Azt válaszoltam, hogy elég sok dolgom van, és hogy nem hiszem ,hogy ráérek. De majd meglátom még. Megbeszéltük, hogy majd keresem. Tegnap írtam neki, hogy hétfőn elmarad a 7. órám, szóval van egy órám, ha gondolja. Visszaírta megint, hogy átgondolja. Most akkor jön megint az egy hetes várakozás, mert \\
Elég tanácstalan vagyok egy lánnyal kapcsolatban.
De először egy kicsit magamról: Középiskolás vagyok, 9. évfolyamos. Ez a lány egy évfolyamtársam. Szabadidőmben evezek, táncolok, kondizok, rajzolok, verseket írok, fotózom, és benne vagyok a városunk Gyermek és ifjúsági önkormányzatában is. Szóval nincs egy unalmas életem. Alapvetően okos is vagyok, szinte 5 perc tanulással 4,5-ös átlagom van. Nők terén azonban mindig szerencsétlen voltam. Eddig minden barátnőmben szerelmes voltam, bármit megtettem volna értük, és sajnos ezt mindig ki is használták. Nem vagyok a rövid kapcsolatok híve, nem szokásom bulikban minden lánnyal kavarni. A legutóbbi kapcsolatom fél évvel ezelőtt tért véget. Azóta nem volt barátnőm, és már nagyon szeretnék valakit, szóval elég sokat próbálkozom elég sok embernél. Általában aki veszi a lapot, és szimpatizál velem, azt én nem bírom, mert olyan buta, hogy a fejemet fogom. A másik eset az, aki elutasít.
Visszatérve erre a lányra, ő egy évfolyamtársam. Olyan kisugárzással rendelkezik, hogy már év elején kitűnt szememben a tömegből. De sohasem volt merszem hozzá odamenni, beszélgetni, megismerni, stb. Nemrég volt az iskolámban egy közösségi nap, ahol előadások voltak, meg osztályonkénti közös főzés az udvaron. Mivel fotózom, a fényképezőgép a kezemben egy kiváló téma volt az ismerkedésre. Elkezdtünk ismerkedni, azonban néha van olyan hangulatom, amikor nagyon bunkó tudok lenni, és aznap pont ilyen volt. Sikerült nagyon leírnom magam a szemében. Másnap felvett facebook-on ismerősnek, és írt, hogy küldjem át a képeket, amik róla készültek. Átküldtem. Mivel mindig egymás után van testnevelés óránk, egyik nap megvártam, és megkérdeztem, hogy nem-e lenne kedve egyik nap sétálni velem. Azonnal igent mondott. Elkértem a telefonszámát, és este felhívtam, hogy lefixáljuk az időpontot. Másnapra esett. Iskola után elmentünk a város szélén lévő erdőbe sétálni. Én nagyon élveztem, bár abban nem vagyok biztos, hogy ő is. Elég hallgatag volt, 2 szavas válaszokat is nehéz volt kiszednem belőle. Viszont én alapvetően sokat tudok beszélni, úgyhogy gyorsan elröpült az az egy óra. Kifele a buszmegállóba még a kezét is megfogtam, hogy jelezzem nem barátkozni akarok. Ez később kiderült, hogy egy kicsit elsiettem. Hiába mondott nekem olyan dolgokat, ami elég egyértelművé tette a helyzetet, ő szerinte mégis siettem. Este írtam neki, hogy remélem megismételjük, mert úgy érzem találkoztam egy olyan lánnyal végre, aki tényleg érdekel. Visszaírta, hogy ő is jól érezte magát, és benne van. Nem sokára jött a majális, és mivel táncolok, felléptem csapatommal. Meghívtam őt is. Eljött, megnézett, jól érezte magát. Ezután még egyszer kikísértem iskolából a buszmegállóba, megint csak hallgatag volt, de már megszoktam.
Mivel mindig ő jött hozzám, gondoltam elmegyek én is hozzá. Felültem a buszra, elmentem. Szívesen fogadott, jót beszélgettünk, stb, azonban amikor meg akartam fogni a kezét azt mondta, hogy nem szeretné. Innentől egy kissé kezdtek zavarosak lenni a dolgok. Ha bír, miért nem engedte? Nem nagyon foglalkoztam vele, gondoltam idő kell neki.
Mikor hazaértem, megbeszéltük, hogy egyik kedden találkozunk. Erre már nem azt válaszolta, hogy oké, gyerünk, hanem azt, hogy átgondolja. Mondtam neki hogy jó, gondold. Bár nem igazán értem mit kell ezen átgondolni. Azt mondta majd ír, hogy mi van. Egy hétre rá keddre sem írt. Mivel már több mint egy hete gondolkozott, gondoltam írok neki. Írtam neki, erre benyögte, hogy elfelejtette. Ja, biztosan. Nem érdekelt, megbeszéltük akkor most már tényleg, hogy akkor kedd. Kedden mivel a termében volt órám, és ő ült még éppen ott, odaálltam felé, megfogtam a vállát. Felnézett meglepetten. Kérdeztem, hogy akkor a ma áll e. Erre azt mondja, hogy bocsi, haza kell mennem anyukámnak segíteni. Mivel ez már huzamban a 4. elutasítás volt, mondtam neki, hogy ez már elutasítás elutasítás hátán. Sorolta, hogy bocsi, stb, mondtam neki, hogy jólvan. Nem találkoztunk már nagyon régóta iskolán kívül. Vittem neki egyik nap rózsát, hogy jelezzem, még mindig érdekel. Persze nem csak neki, hogy ne legyek feltűnő. Nagyon örült neki. Mivel nemrég volt egy ünnep a faluban, ahol lakik, még régebben, amikor először találkoztunk, meghívott hozzájuk. Mondtam hogy szívesen megyek. Mikor kimentem hozzá én busszal, akkor már azt mondta, hogy ott fogok aludni. Mondtam, hogy jó, nekem nincs ellenemre. Aztán írtam neki egyik nap, hogy akkor mit vigyek, kaját, italt, alkoholt. Visszaírta, hogy mindjárt megkérdezi anyukáját, hogy hogy lesz. Azt mondta, hogy nem férünk el, ezért nem tudok ottaludni. Egy barátom is ment volna ebbe a buliba, mondtam a lánynak, hogy majd vele összebeszélek, és hazajövünk. Erre azt válaszolta, hogy ő ott alszik. Ezt már egy kicsit furcsállottam. Megkérdeztem, hogy ki alszik még ott. Felsorolt 15 nevet kb. Megkérdeztem ki nem alszik ott. Felsorolt 3-at, köztük engem is. Mondtam neki, hogy ha nem akarja, hogy ott aludjak, akkor azt mondja, ne azt, hogy nem férünk el. Jött a sorozatos bocsánatkérés. És felajánlotta, hogy azért kajálni elmehetek hozzájuk, és akkor este hazamegyek. Mondtam neki hogy átgondolom még. Elmentem futni egyet, majd mikor hazaértem, írtam neki, hogy nem adja az érzés, nem érzem úgy, hogy el kellene mennem, szóval nem megyek, bocsi. Erre megkérdezte, hogy egyik nap összefutunk-e (felteszem bűntudatból). Azt válaszoltam, hogy elég sok dolgom van, és hogy nem hiszem ,hogy ráérek. De majd meglátom még. Megbeszéltük, hogy majd keresem. Tegnap írtam neki, hogy hétfőn elmarad a 7. órám, szóval van egy órám, ha gondolja. Visszaírta megint, hogy átgondolja. Most akkor jön megint az egy hetes várakozás, mert \\
Szakértőnk válasza a Küzdelem egy lányért. Megéri-e? kérdésre
Kedves Levélíró!
Olvasva a történetedet, rengeteg magyarázat merült fel bennem azzal kapcsolatban, hogy mi állhat a lány viselkedésének a hátterében. Ezek közül az egyik valóban az, hogy nem szeretné veled ezt a kapcsolatot, de lehet az is, csak azt érezte túl soknak, hogy mint a barátja vegyél részt ezen az eseményen és aludj ott náluk. Azt gondolom, ennyi információ alapján tényleg csak találgatni lehet, mint ahogy te is találgatsz. Például az, hogy később bűntudatból akart veled találkozni, szintén csak egy elmélet, hiszen nem derült ki, mi jár az ő fejében. Azt javaslom, próbáld meg megbeszélni vele, hogy mi ez az egész! Így nagyon sok félreértés adódhat, melyek könnyen megakadályozhatják, hogy jól működő kapcsolat alakuljon köztetek, még akkor is, ha esetleg mindketten ezt szeretnétek. Beszélj erről őszintén a lánnyal, mondd el neki, hogy benned milyen érzések kavarognak és kérdezz rá, hogy mit szeretne.
Hajrá!
