Miért félek ennyire a felnövéstől? :s
2013.08.04.
Kedves szakértő!
Egy 16 és fél éves lány vagyok... kicsit depresszióba zuhantam mikor betöltöttem a 16-ot és mióta bekövetkezett csak rpsszabb lett.. Félek bele gondolni, hogy lassan felnövök.. Soha nem birtam meg állni a lábamon és még soha nem volt életem... Kis koromban rossz ember voltam, irigykedtem, utálkodtam... egyszerüen mindenben csak rossz voltam... kb 13 éves koromban Keztem el a gép világába süllyedni és a mai napig ezt teszem... Azt hiszem, így próbálok menekülni a valóságtól.. Mert a valóságban nincsenek barátaim... És félek minden feladattól.. Nem merek lépni előrre.. Meg rekettem 13 éves koromban és egyszerüen betegesen sóvárgok vissza 2006-tól vissza menőleg olyan 2009-ig (tehát szinte 10-től 13 éves koromig)... Úgy érzem én szúrtam el a gyerek korom, és azért nem tudok be illeszkedni a környezetembe, mert hallom, hogy a korosztályom már mi mindent tapasztalt.. Meg annyi élményen és mindenen mentek át... Annyira rossz.. Én pedig úgy érzem magam mint egy kívül álló... Bár igazából, általánosban ki voltam közösítve. Ha mások életét halgatom szinte lejjebb zuhanok, hogy 13 éves koruktol mi mindent tapasztaltak... Elvesztettem a fiatalságom és e miatt nem megy a mostani élet. Gyenge vagyok lépni, és nem hiszem, hogy sikerülne a felnőtt élet egy olyan számára, mint én... Sokszor jött rám a gondolat, hogy félre sikeredtem, és lehet, hogy már csak a halál segítene.. Bár ezt nem tudja senkisem, csak én.
Pszichológushoz is jártam márciusban... Akkor tájt töltöttem be a 16-ot, és anyukám intézett egy gyermek pszichologust. Mikor megtudta hogy 16 éves vagyok azt mondta "már ilyen öreg"? (persze csak tréfásan) Ez a mondtad is szíven ütött.. Hogy mennyire késő már a változás... Azt érzem, hogy annyi mindent halasztottam már, hogy a továbbiakban lehetetlen beilleszkednem. Komoly hiányosságaim vannak az embereket illetően, mert nem tudok velük szót érteni... Különféle ember típusokkal próbáltam eddig kijönni, de akármienekkel is beszéltem, többnyire be beszéltem, hogy elutasítóak.. (legalább is a legkissebb efajta gesztustól eltávolodtam) Úgy érzem, nem tudok számomra jó emberrel találkozni, mert ha valami érdekel, az olyan fajta emberek akik ebben vannak teljesen másmienek, mint amiennek elképzelem.. :/
Ön szerint mit tehetnék? Én valahogy akárhányszor igyekeztem be illeszkedi, a végén úgy is odébb löktek maguktól, mert én nem vagyok olyan, mint a szokásos. Emiatt már én is el lököm a lehetőségeket, mondván, "áhh.. velem találkozni? ... Látszik ,hogy még élőben nem ismersz!"...
Egy 16 és fél éves lány vagyok... kicsit depresszióba zuhantam mikor betöltöttem a 16-ot és mióta bekövetkezett csak rpsszabb lett.. Félek bele gondolni, hogy lassan felnövök.. Soha nem birtam meg állni a lábamon és még soha nem volt életem... Kis koromban rossz ember voltam, irigykedtem, utálkodtam... egyszerüen mindenben csak rossz voltam... kb 13 éves koromban Keztem el a gép világába süllyedni és a mai napig ezt teszem... Azt hiszem, így próbálok menekülni a valóságtól.. Mert a valóságban nincsenek barátaim... És félek minden feladattól.. Nem merek lépni előrre.. Meg rekettem 13 éves koromban és egyszerüen betegesen sóvárgok vissza 2006-tól vissza menőleg olyan 2009-ig (tehát szinte 10-től 13 éves koromig)... Úgy érzem én szúrtam el a gyerek korom, és azért nem tudok be illeszkedni a környezetembe, mert hallom, hogy a korosztályom már mi mindent tapasztalt.. Meg annyi élményen és mindenen mentek át... Annyira rossz.. Én pedig úgy érzem magam mint egy kívül álló... Bár igazából, általánosban ki voltam közösítve. Ha mások életét halgatom szinte lejjebb zuhanok, hogy 13 éves koruktol mi mindent tapasztaltak... Elvesztettem a fiatalságom és e miatt nem megy a mostani élet. Gyenge vagyok lépni, és nem hiszem, hogy sikerülne a felnőtt élet egy olyan számára, mint én... Sokszor jött rám a gondolat, hogy félre sikeredtem, és lehet, hogy már csak a halál segítene.. Bár ezt nem tudja senkisem, csak én.
Pszichológushoz is jártam márciusban... Akkor tájt töltöttem be a 16-ot, és anyukám intézett egy gyermek pszichologust. Mikor megtudta hogy 16 éves vagyok azt mondta "már ilyen öreg"? (persze csak tréfásan) Ez a mondtad is szíven ütött.. Hogy mennyire késő már a változás... Azt érzem, hogy annyi mindent halasztottam már, hogy a továbbiakban lehetetlen beilleszkednem. Komoly hiányosságaim vannak az embereket illetően, mert nem tudok velük szót érteni... Különféle ember típusokkal próbáltam eddig kijönni, de akármienekkel is beszéltem, többnyire be beszéltem, hogy elutasítóak.. (legalább is a legkissebb efajta gesztustól eltávolodtam) Úgy érzem, nem tudok számomra jó emberrel találkozni, mert ha valami érdekel, az olyan fajta emberek akik ebben vannak teljesen másmienek, mint amiennek elképzelem.. :/
Ön szerint mit tehetnék? Én valahogy akárhányszor igyekeztem be illeszkedi, a végén úgy is odébb löktek maguktól, mert én nem vagyok olyan, mint a szokásos. Emiatt már én is el lököm a lehetőségeket, mondván, "áhh.. velem találkozni? ... Látszik ,hogy még élőben nem ismersz!"...
Szakértőnk válasza a Miért félek ennyire a felnövéstől? :s kérdésre
Kedves Levélíró!
Szerintem jó ötlet volt pszichológushoz fordulnod segítségét! Biztos vagyok benne, hogy a segítségével szépen lassan sikerül alakulnod, változnod olyan irányba, hogy jobban érezd magad az életedben! Folytasd bátran ezt az utat!
Azt írod, "Azt hiszem, így próbálok menekülni a valóságtól.." Mindenképpen az lenne a cél szerintem, hogy egyre kevésbé kelljen elmenülkölnöd a valóságból, meglásd benne a pozitív dolgokat, melyekre lehet építkezni és a lehetőséget, hogy szépen lassan úgy alakítsd az életedet, hogy jobban érezd benne magad! Amikor úgy érzed eltávolodnál vagy túlságosan negatív irányba terelődnének a gondolataid, hozd vissza magad tudatosan, a gondolataid irányításával a valóságba vagy pozitívabb irányba!
Hajrá!
