Mindjárt egyetem és nem vagyok kész rá
Azért írok önnek, mert problémám van magammal. Mindjárt első éves hallgató leszek a BME Villany karán és mérnök infót fogok tanulni. Tudom, hogy nehéz, mert a táborban csak 5-6 alkalommal mondták el, tábor előtt is sok sikert kívántak hozzá, olyan mimikával és hanggal, amivel azt sejtetik, hogy nem fog menni. Habár ez tök felesleges, mert már egy éve azt gondolom, hogy nem állok készen az egyetemi életre. Anyám meg csak tol, hogy most tanulj mert később nehéz lesz! Gondolkodtam ezeken és arra a következtetésre jutottam, hogy az elmúlt 13 év alatt csak azért tanultam, hogy az adott doga vagy jegy jó legyen és az elvárásoknak megfeleljen. Nem érdekelt semmi, hisz nem láttam értelmét. Nem láttam azt, hogy mire jó az egész, hiszen otthon nem tudom használni, nem beszélek, nem is kell csak pár dolog, a haverjaimat meg ez nem érdekli, vagy amúgy is jobban tudják nálam, ami sajnos mindig igaz. Nyáron meg felejtek és még koncentrálni sem tudok. Nem érzem értelmét annak, hogy legyen valami, vagy legyek valami. Dédnagyanyám
, azt tanította régen mikor még kis 5-6 éves lehettem (most vagyok 20), hogy utánozzam azt, aki okosabb és jobb nálam. Ezt is tettem szerintem talán az egész sulis éveim alatt, mégsem vagyok jó semmiben nem is érzem magam magamnak. Lehet hogy csak máshogy kellet volna értelmeznem ezt vagy valami, de most üresnek érzem magam és most az egyetemhez az elmúlt 20 év sikeressége kell. Az hogy legyek valami, nem az hogy legyek valakik. Vagy nem tudom. Anyám mikor ált. iskolát váltottam, azt mondta hogy mikor kicsi voltam egy orvos adott pár papírt arról hogy belőlem nem lesz senki, nem vagyok alkalmas semmire és van valami zavarom is, csak ő ezt nem veszi . Már nem emlékszem hogy mi volt az.
Lehet hogy azóta nem tanulok azért mert megéri nekem, hisz egy értelmetlen dolog, akkor ez számomra. A kommunikációs képességeim is a nullához vannak közelebb, mert nem nagyon beszéltem senkivel hosszan ezalatt a 13 év alatt. Viszont most lehet hogy jól jönne, de nem tudom hogyan kell magamért tanulni. Nem akarom ezt egyetem alatt megtanulni. Esetleg ha van rá módszer, akkor azt szívesen kipróbálnám, de egyenlőre úgy érzem magam mint egy életképtelen 3 éves kis baba akit kidobnak 2500m magasról a nyílt óceán felett hogy a becsapódást túl élve ússzon el Amerikába, majd a keleti parton kimászva menjen el a nyugati partra valahogy és mássza meg a hegyeket 0 tapasztalattal 0 életképsséggel 0 kommunikációs képességgel és 0 háttér tudással. És persze úszás közben szedjen össze egy csajt ki mellet leélheti az életét és gyereke lesz.
Szeretnék segítséget kérni, de szerintem ezt személyesen jobb lenne megbeszélni egy szakértővel. Szeretnék még tanácsot kérni hogy kihez tudnék fordúlni és hogyan. ( kell-e beutaló, hogy zajlik ez, kell-e fizetni, stb). Továbbá nem tudtam utána járni hogy a pszichiáter és a pszichológus között mi a különbség.
Kérem, segítsen.
Tomi
Szakértőnk válasza a Mindjárt egyetem és nem vagyok kész rá kérdésre
Kedves Levélíró!
Azt javasolnám, pszichológus segítségét kérjed inkább! A pszichiáter orvos, elsősorban gyógyszeres kezelést tud adni, míg a pszichológus inkább tanácsadást végez vagy pszichoterápiás segítséget nyújt. Egy pszichológus tud segíteni abban, hogy együtt rájöjjetek, mit is szeretnél valójában, hogyan találhatnál rá önmagadra és tisztázni tudd magadban, hogy mit érzel az egyetemmel kapcsolatban. Van lehetőség, hogy magánrendelést keress vagy háziorvosi beutalóval ambuláns kórházi ellátás keretében, TB alapon találj magadnak pszichológust. Körülnézhetsz az interneten, hogy alapítványi keretek között van-e elérhető pszichológiai segítség, ami sok esetben jóval olcsóbb, mint a magánrendelés. Esetleg megkérdezheted az egyetemen is, hátha tudnak segíteni, működik-e náluk diáktanácsadás vagy pályaválasztási tanácsadás.
Addig is, szeintem az, hogy egyetemre mész, bár valóban nagy lépés, annyira azért mégsem tűnik óriásinak, mint amihez hasonlítod, mint amikor a kisbabát kidobják! Valójában ugyanaz fog történni veled, mint eddig, csak kicsit más keretek között. Felvettek és nem fognak olyan elvárásokat támasztani veled szemben, melyeknek lehetetlen lenne megfelelni! Az általános iskolát sem úgy kezdi az ember, hogy rögtön le tudna érettségizni, valószínűleg kétségbe is esne, ha belegondolna, hogyan fogja megugrani ezt a lécet, de aztán lépésenként mégis eljut odáig. Biztos vagyok benne, hogy bele fogsz rázódni menet közben, ahogy vizsgáról vizsgára megbirkózol a feladatokkal, egyre inkább azt fogod érezni, hogy meg tudod csinálni, ha belefektetsz egy kis energiát! Sőt, új társaságba kerülsz, barátokat, haverokat szerezhetsz és sok pozitív, új élményre lelhetsz!
Hajrá!
