Lehet, hogy skizofrén vagyok?
Nagyon rosszul érzem magam a bőrömben, sosem tartottam magam elég szépnek, elég vékonynak, vagy akár csak viccesnek. Szegények vagyunk, anyukám évek óta depressziós, apám nem él velünk, alkoholisták is voltak mindketten, eltérő időben, másfél szobában, egymás hegyén-hátán élünk hárman, a féltestvéremmel, aki a bátyám, állandóan gúnyol, kritizál, terrorizál. Amikor bekerültem az általános iskolám felső tagozatába, akkor kezdtem el embereket képzelni magam köré. Meghozták az önbizalmam, helyes fiúk, stb. Igazából olyanok voltak, mint a képzelt barátok.
Most 16 éves vagyok, azóta végig ezt "játszottam", de mostanság, pár hónapja kezdődött az a korszak, hogy elvesztettem a kontrollt. Egyáltalán nem szeretek eljárni sehová, nem érdekel az iskola, nem foglalkoztatnak az emberek, a jövőmet kilátástalannak látom, inkább begubózom, zenét hallgatok, sétálgatok és közben azt képzelem, hogy emberek vannak körülöttem, kb. periodikusan váltakozó álomvilágokból, akik figyelnek, ott vannak velem, beszélek hozzájuk, foglalkoznak velem, különlegesnek tűnök mellettük, szeretnek, stb...
A legborzasztóbb az egészben, hogy ez a dolog szép lassan túlnőtt rajtam és bár tudom, hogy rossz, nem bírom abbahagyni! Minden szürke, céltalan és reménytelen az álomvilágon kívül, és egyre inkább az lesz. Nem érzek magamban erőt a tőlem megkövetelt dolgok teljesítéséhez, a valóságban unalmasnak, haszontalannak, értéktelennek tartom magam és minél kevesebbet teszek, hogy jobb legyen, a fokozatosan növekvő csőd annál inkább lehúz. Kezdem úgy érezni, hogy ez tulajdonképpen csak az én alkalmatlanságom az életre és föl kéne adnom, mert emberként elbuktam és ennek így semmi értelme. Látványosan megváltoztam, gyakran pityergek, hónapokon át kontrollálatlanul ettem, mintha a környezetem véleménye nem is számítana és nem lennének következményei a zabálásnak, most a 6 kg túlsúly miatt még jobban utálom a testem. Már nem is olvasok, nem gitározom, nem érdekelnek az emberek, egész nap mászkálok a lakásban meg a lakótelepen, "játszom" fejben ezt az egészet, és számítógépezem, késő éjszakáig fenn maradok, aztán kiütve bezuhanok az ágyba. Volt, hogy másnap be sem mentem iskolába, és hiába gyűlnek az igazolatlanok, amiért pénzbüntetést is kaphatunk, nem bírom komolyan venni a dolgot!
Járok pszichológushoz, de olyan abnormálisnak tartom, amit csinálok, hogy szóba sem merem neki hozni. Senki nem tud róla! Nemrég találtam cikkeket a skizofréniáról és akár közöm van hozzá, akár nem, szeretnék segítséget kérni, mert személyesen senkitől sem merek! Nagyon félek, hogy bolondnak tartanának. Mi ez az egész, mit tehetek ellene?!
Szakértőnk válasza a Lehet, hogy skizofrén vagyok? kérdésre
Kedves Levélíró!
A szkizofréniára a valóság határainak felbomlása jellemző, így diagnosztikai szempontból fontos kérdés, hogy mennyire tudod, mi valóságos és mi a képzeleted szüleménye. Az alapján, amit írsz, úgy tűnik, ezzel nincs komolyabb gondod, inkább csak kezd túl aktívvá válni a fantáziavilágod. Szerintem az, hogy jársz pszichológushoz, kezdetnek mindenképpen jó, mint ahogy az is, hogy szeretnél változtatni! Szerintem ezt a két dolgot kellene összehoznod és elmondanod a pszichológusodnak, hogy van egy ilyen problémád is és szeretnéd a megoldásához a segítségét kérni! Már csak pszichológusi tevékenységem során szerzett személyes élményeim alapján is azt gondolom, hogy ahelyett, hogy bolondnak tartana, örülne a plusz információnak, azon kezdene gondolkodni, hogy vajon miért lehet szükséged erre az intenzív fantáziavilágra és hogy hogyan tudnátok együttes erővel megoldani azt, hogy a valós életedben jobban érezd magad!
Hajrá!
