Lelki problèmák
Szakértőnk válasza a Lelki problèmák kérdésre
Kedves Levélíró!
Azt írod, úgy alakítottátok a kapcsolatotokat, hogy csak ti legyetek egymásnak, nem fér bele, ha mással vagytok. Úgy tűnik azonban, hiába tűnt ez akár még megvalósíthatónak és hosszú távon tarthatónak is eleinte, hosszú távon mégsem működik. Újra és újra felmerül, hogy valamelyikőtök mással is szeretne találkozni. Azt gondolom, ez teljesen reális igény is, hiszen akármilyen különleges helyet kaptok egymás életében, az ember társas lény, szüksége van a párkapcsolat és a család mellett barátokra, haverokra is. Az eddigiek alapján úgy tűnik, bennetek is dolgozik ez az igény, így azt javasolnám, fogadjátok el és próbáljátok úgy átkeretezni a kapcsolatotokat, hogy beleférjen néha egy kicsit a másokkal való együttlét is. Biztos vagyok benne, hogy a veszekedések nélkül és az egyéni, kapcsolaton kívüli szükségleteitek érvényesülésével még jobban fogjátok érezni magatokat együtt és erősödik a kapcsolatotok is!
Hajrá!