Szexuális zaklatás gyermekkorban
2014.06.01.
Tisztelt szakértő!
20 éves fiú vagyok, előre is elnézést kérek a hosszú levélért, de amiről most fogok írni, arról soha senkinek nem mertem beszélni.
A napokban találtam az interneten a "Beszélj róla!" elnevezésű projektet, akik a gyermekkori szexuális bántalmazással foglalkoznak. Itt név nélküli történeteket olvashatunk az áldozatoktól/szüleiktől.
Néhány történtet olvasgatva hirtelen eszembe jutott egy olyan kiskori emlékkép, amitől a mai napig hányingerem van, és ha rá gondolok, azt kívánom, bár csak ne élnék: visszaszámolva talán 5-6 éves lehettem, amikor a 2-3 éves öcsémnek azt mondtam, hogy tolja le az alsónadrágját. Úgy emlékszem, a "lenti" illatok (vagy szagok, kinek mi) izgattak, és miközben őt szagoltam önkielégítést végeztem, bár fogalmam nem volt, hogy mit teszek. Azt azonban tudtam, hogy rosszat, mert a félelemre a mai napig emlékszem, arra viszont nem, hogy lebukás lett-e. A mai napig rosszul vagyok ettől a gondolattól, hogy a saját öcsémmel volt egy ilyen... Talán az az egy vigasztal, hogy tényleg fogalmam sem volt mit teszek 5-6 évesen. Mivel undorodom magamtól emiatt, így próbáltam félrerakni magamban ezt, és nem is gondolkoztam rajta, pont ez okozhatja, hogy a gyermekkori bántalmazással kapcsolatos történetek során felmerült bennem a következő:
Akiket kisgyermek korukban zaklatta egy idősebb személy, az rendszerint vagy félt, vagy hamar kezdett el önkielégítést végezni a beszámolások szerint, illetve egy hasonló történetet is olvastam az enyémhez képest annyi eltéréssel, hogy ott a két kisgyerek hasonló korú volt, és az egyik "zaklatta" a másikat, később a "zaklatóról" pedig kiderült, hogy az apja molesztálta őt.
Így hirtelen arra gondoltam, hogy vajon 5-6 évesen, amikor még azt hittem, hogy a "fütyi" tényleg csak pisilésre szolgál, hogyan juthattam el odáig, hogy önkielégítést végezzek, ráadásul a saját öcsémmel, miközben bennem volt a félelemérzet, hogy ezt nem tudhatják meg a szülők. Még kértem is 5-6 évesen az öcsém, hogy erről ne beszéljen véletlenül sem. Elképzelhető, hogy vajon kiskoromban valaki engem zaklathatott, vagy ne adj' isten komolyabb dolgot tett velem, csak arra nem emlékszem? Most nagyon ettől félek, illetve ha végig gondolom, hogy akár a saját apám, vagy nagyapám lehetett az, akkor legszívesebben most megszakítanám velük a kapcsolatot. Egyébként emiatt most máshogy is nézek rájuk, persze lehet, hogy alaptalanul. Egy hosszabb ideig munkások dolgoztak nálunk, akár még közülük is lehetett valaki, de őszintén szólva fogalmam sincs, azonban úgy érzem, mintha összeállt volna bennem egy régi kérdés, hogy vajon miért vagyok olyan, amilyen: kiskorom óta szorongok, az anyámmal rossz a kapcsolatunk, de vele csak veszekszem, az apámtól még a mai napig félek, persze nem fizikailag, csak érzelmileg, a szigorúsága miatt.
Azt tudni kell, hogy ők pont az öcsém születése körül váltak el, és elég nagy balhék között. Apám verte anyám, stb... Azóta apámmal már jobb a viszony, de a mai napig szorongások vannak bennem, ha például kérni kell tőle valamit, vagy ha éppen tudom, hogy valami dolognak nem fog örülni. Talán legjobban a reakciójától félek, de nem tudom, miért.
Egyébként pszichiáterhez jártam egy időben, ahol depressziót diagnosztizáltak, erre szedtem is gyógyszert egy ideig. Azonban erről a dologról vele sem beszéltem.
Kicsit irónikus lehet, hogy amúgy meleg vagyok, de én ezt magamban elfoagdtam. Persze lehet, hogy pont a történtek miatt, de úgy tudom, ezzel kapcsolatban még a tudomány sem foglalt 100%-os álláspontot. A lényeg, hogy ez önmagában nem zavar engem.
Az iskolákban a beilleszkedés mindig bajos volt, talán mostanság változtam meg, manapság már könnyebben ismerkedem, de mindig másnak éreztem magam (ezt nem azért, mert meleg vagyok, hanem a szorongás miatt). Imádok segíteni az embereken, ha éppen úgy van, és ebben a világomban fantáziáltam, próbáltam mindig kizárni a "szemétkedést", persze azért mindig akadt egy-két barátom, most is vannak jópáran, de többségük nem a volt osztálytársaim. Ha nem velük voltam/vagyok (mert ez még most is tart), akkor nem tudok igazán önmagam lenni.
Volt néhány olyan barátom is, akivel összejöttem, de mindegyiket elrontottam, mert a féltékenykedéseim miatt vége lett. Bekövetkezett az, amitől az eleje óta féltem: a szakítás. Nagyon ragaszkodtam hozzájuk.
És még egy utolsó, talán lényeges információ: Bár nekem ez egy nagyon nagy trauma most, de ennek ellenére izgatnak az interneten az olyan pornófilmek, ahol kényszer alatt történik a szex (pl. kollégiumi beavatás, stb...)
A hosszú levél miatt ismét elnézést kérek, annyit szeretnék kérni, hogy írja le a véleményét, álláspontját azon túl, hogy keressek fel pszichológust/pszichiátert.
Az alábbi kérdésekre mindenképpen kifejezetten szeretnék választ kapni (és minden plusz információ érdekelne):
1. Ön szerint is nagy esély van rá, hogy valaki gyermekkoromban zaklathatott, csak már nem emlékszem rá?
2. Magyarázatot adhat ez arra, hogy meleg vagyok?
3. Magyarázatot adhat-e arra, hogy mindig is szorongtam, depressziós is voltam, nehezen illeszkedtem be?
Az öcsémmel egyébként nem jövünk ki jól, de talán a kiskoromban történt eset méginkább visszataszít tőle. Most pedig az zavar leginkább, hogy az egész családban ellenséget látok... Nagyon nehéz ez a tudat, hogy csak egy sejtés van, de semmi konkrét infó...
Köszönöm szépen a segítségét!
20 éves fiú vagyok, előre is elnézést kérek a hosszú levélért, de amiről most fogok írni, arról soha senkinek nem mertem beszélni.
A napokban találtam az interneten a "Beszélj róla!" elnevezésű projektet, akik a gyermekkori szexuális bántalmazással foglalkoznak. Itt név nélküli történeteket olvashatunk az áldozatoktól/szüleiktől.
Néhány történtet olvasgatva hirtelen eszembe jutott egy olyan kiskori emlékkép, amitől a mai napig hányingerem van, és ha rá gondolok, azt kívánom, bár csak ne élnék: visszaszámolva talán 5-6 éves lehettem, amikor a 2-3 éves öcsémnek azt mondtam, hogy tolja le az alsónadrágját. Úgy emlékszem, a "lenti" illatok (vagy szagok, kinek mi) izgattak, és miközben őt szagoltam önkielégítést végeztem, bár fogalmam nem volt, hogy mit teszek. Azt azonban tudtam, hogy rosszat, mert a félelemre a mai napig emlékszem, arra viszont nem, hogy lebukás lett-e. A mai napig rosszul vagyok ettől a gondolattól, hogy a saját öcsémmel volt egy ilyen... Talán az az egy vigasztal, hogy tényleg fogalmam sem volt mit teszek 5-6 évesen. Mivel undorodom magamtól emiatt, így próbáltam félrerakni magamban ezt, és nem is gondolkoztam rajta, pont ez okozhatja, hogy a gyermekkori bántalmazással kapcsolatos történetek során felmerült bennem a következő:
Akiket kisgyermek korukban zaklatta egy idősebb személy, az rendszerint vagy félt, vagy hamar kezdett el önkielégítést végezni a beszámolások szerint, illetve egy hasonló történetet is olvastam az enyémhez képest annyi eltéréssel, hogy ott a két kisgyerek hasonló korú volt, és az egyik "zaklatta" a másikat, később a "zaklatóról" pedig kiderült, hogy az apja molesztálta őt.
Így hirtelen arra gondoltam, hogy vajon 5-6 évesen, amikor még azt hittem, hogy a "fütyi" tényleg csak pisilésre szolgál, hogyan juthattam el odáig, hogy önkielégítést végezzek, ráadásul a saját öcsémmel, miközben bennem volt a félelemérzet, hogy ezt nem tudhatják meg a szülők. Még kértem is 5-6 évesen az öcsém, hogy erről ne beszéljen véletlenül sem. Elképzelhető, hogy vajon kiskoromban valaki engem zaklathatott, vagy ne adj' isten komolyabb dolgot tett velem, csak arra nem emlékszem? Most nagyon ettől félek, illetve ha végig gondolom, hogy akár a saját apám, vagy nagyapám lehetett az, akkor legszívesebben most megszakítanám velük a kapcsolatot. Egyébként emiatt most máshogy is nézek rájuk, persze lehet, hogy alaptalanul. Egy hosszabb ideig munkások dolgoztak nálunk, akár még közülük is lehetett valaki, de őszintén szólva fogalmam sincs, azonban úgy érzem, mintha összeállt volna bennem egy régi kérdés, hogy vajon miért vagyok olyan, amilyen: kiskorom óta szorongok, az anyámmal rossz a kapcsolatunk, de vele csak veszekszem, az apámtól még a mai napig félek, persze nem fizikailag, csak érzelmileg, a szigorúsága miatt.
Azt tudni kell, hogy ők pont az öcsém születése körül váltak el, és elég nagy balhék között. Apám verte anyám, stb... Azóta apámmal már jobb a viszony, de a mai napig szorongások vannak bennem, ha például kérni kell tőle valamit, vagy ha éppen tudom, hogy valami dolognak nem fog örülni. Talán legjobban a reakciójától félek, de nem tudom, miért.
Egyébként pszichiáterhez jártam egy időben, ahol depressziót diagnosztizáltak, erre szedtem is gyógyszert egy ideig. Azonban erről a dologról vele sem beszéltem.
Kicsit irónikus lehet, hogy amúgy meleg vagyok, de én ezt magamban elfoagdtam. Persze lehet, hogy pont a történtek miatt, de úgy tudom, ezzel kapcsolatban még a tudomány sem foglalt 100%-os álláspontot. A lényeg, hogy ez önmagában nem zavar engem.
Az iskolákban a beilleszkedés mindig bajos volt, talán mostanság változtam meg, manapság már könnyebben ismerkedem, de mindig másnak éreztem magam (ezt nem azért, mert meleg vagyok, hanem a szorongás miatt). Imádok segíteni az embereken, ha éppen úgy van, és ebben a világomban fantáziáltam, próbáltam mindig kizárni a "szemétkedést", persze azért mindig akadt egy-két barátom, most is vannak jópáran, de többségük nem a volt osztálytársaim. Ha nem velük voltam/vagyok (mert ez még most is tart), akkor nem tudok igazán önmagam lenni.
Volt néhány olyan barátom is, akivel összejöttem, de mindegyiket elrontottam, mert a féltékenykedéseim miatt vége lett. Bekövetkezett az, amitől az eleje óta féltem: a szakítás. Nagyon ragaszkodtam hozzájuk.
És még egy utolsó, talán lényeges információ: Bár nekem ez egy nagyon nagy trauma most, de ennek ellenére izgatnak az interneten az olyan pornófilmek, ahol kényszer alatt történik a szex (pl. kollégiumi beavatás, stb...)
A hosszú levél miatt ismét elnézést kérek, annyit szeretnék kérni, hogy írja le a véleményét, álláspontját azon túl, hogy keressek fel pszichológust/pszichiátert.
Az alábbi kérdésekre mindenképpen kifejezetten szeretnék választ kapni (és minden plusz információ érdekelne):
1. Ön szerint is nagy esély van rá, hogy valaki gyermekkoromban zaklathatott, csak már nem emlékszem rá?
2. Magyarázatot adhat ez arra, hogy meleg vagyok?
3. Magyarázatot adhat-e arra, hogy mindig is szorongtam, depressziós is voltam, nehezen illeszkedtem be?
Az öcsémmel egyébként nem jövünk ki jól, de talán a kiskoromban történt eset méginkább visszataszít tőle. Most pedig az zavar leginkább, hogy az egész családban ellenséget látok... Nagyon nehéz ez a tudat, hogy csak egy sejtés van, de semmi konkrét infó...
Köszönöm szépen a segítségét!
Szakértőnk válasza a Szexuális zaklatás gyermekkorban kérdésre
Kedves Levélíró!
Ha jól értem, NINCSEN konkrét emléked azzal kapcsolatban, hogy gyermekkorodban szexuálisan zaklattak volna. Ez csak a gyermekkori bántalmazással kapcsolatos történeteket olvasgatva merült fel benned és inkább csak egyfajta szorongásként, hogy mi van, ha történt ilyesmi, még ha nem is emlékszel rá. Így azt gondolom, elhamarkodott lenne egy, az eddigi ismereteid alapján meg sem történt történés hosszabb távú pszichés következményeiről gondolkodni. Egyébként, tudomásom szerint nincsen egyértelmű, egyenes ok-okozati kapcsolat a gyermekkori szexuális bántalmazás és a későbbi szorongásos zavarok vagy a homoszexuális érdeklődés kialakulása között.
A kiskori emlékképeddel kapcsolatban azt gondolom, hogy abban az életkorban az önkielégítésnek még nincs is valódi szexuális töltete. A kora gyermekkori maszturbáció, mely még a szexuális érés előtt jelentkezik valójában egyfajta feszültséglevezetés, élménykeresés. Az, hogy ez pont az öcséddel történt és kapcsolódott hozzá talán a testeteknek a felfedezése nem változtat ezen. Sőt, még az sem, hogy tudtad, nem szabad (hiszen mások előtt maszturbálni valóban nem illik). Később persze, ahogy magyarázni próbáltad a történteket, már kaphatott szexuális felhangot, hiszen a felnőttkori maszturbációnak valóban van szexuális jellege.
Minden jót!
