Legyőzni a bulimiát
2014.11.17.
Kedves Doktornő!
19 éves lány vagyok, akik az elmúlt évben eléggé megtört. Persze próbáltam erősnek mutatni magam, de a rosszul végződő párkapcsolatok és az elrontott felvételi, aztán a család problémák kifogtak rajtam.
Folyamatosan próbáltam/próbálok megfelelni a környezetemnek, ami tudom, hogy butaság illetve lehetetlen is, de belülről mégis késztetést érzek rá.
Mivel minden környezetemben történő esemény olyan kimenetelű volt, hogy joggal hibáztathattam magam (valamikor pedig mások is engem hibáztattak) az eddig alacsony önbizalmam még inkább "elapadt". Nagyon sokszor érzem azt, hogy "nem vagyok elég" sem egy párkapcsolatban a másik fél számára, sem pedig egy probléma megoldásra.
Több mint egy éve elkezdtem fogamzásgátlót szedni, 2 hónapig szedtem és körülbelül 8 kg-ot szedtem fel, ami elég sok kellemetlenséget okozott nekem. Sajnos még most sem sikerült megszabadulnom ettől a feleslegtől.
Egyre többször kaptam meg, hogy meglátszik ez a 8 kg, és "mi ez a poci?!" stb.
Az érettségi előtt a stressz miatt is, illetve, hogy előtte nem sokkal lett vége egy kapcsolatomnak, amit azóta sem tudtam teljesen elfelejteni, elkezdtem hánytatni magam, azt hittem, ha vékonyabb leszek vagy legalább azt a felesleget, amit felszedtem leadom talán szert teszek önbizalomra is.
Azóta kisebb-nagyobb (a leghosszabb idő, amit eddig kibírtam 7 nap volt) szünetekkel, de folyamatosan hánytatom magam, valamikor pedig hashajtók szedésével is próbálom gyorsítani a fogyásomat. Tudom, hogy ennek nincs semmi értelme, hisz még azóta sem tudtam lefogyni, de egyszerűen már bűntudatot érzek, amikor eszek. Minden alkalom után, amikor tükörbe nézek egy összetört embernek látom magam, aki még arra sem képes, hogy lefogyjon.
Néha eluralkodik rajtam az az érzés is, hogy nincs is értelme annak, hogy élek. Ezzel nem a tipikus tinédzserkori "meg akarok halni" dolog fut át a fejemen, hanem egyszerűen az, hogy nem látom a jövőmet, mintha semmis lenne az egész, egyszerűen nincs, ami motiváljon. Azt még tudni kell rólam, hogy azt hiszem, ha egy párkapcsolatom lesz, akkor a másik féltől meg kapom a kellő biztatást, de tudom, hogy senkitől nem várhatom el, hogy segítsen egy olyan dologban, amit leginkább csak én tudok megoldani, bár fogalmam sincs, hogy hogyan.
Tudom, hogy elég keszekuszák voltak a leírtak, de annyi minden összefügg szerintem ezzel, hogy fontosnak tartottam nagy vonalakban leírni.
Segítséget szeretnék kérni azzal kapcsolatban, hogy hogyan is tudnám legyőzni végre a "nem vagyok elég" érzést, és hogyan tudnék felülkerekedni a bulimián.
Azt még tudni kell, hogy nem mindig falásrohammal párosul a hánytatás, már elég ha egy normál adag ebédet eszek is meg már bűntudattal rohanok a mosdóba.
A segítségét előre is köszönöm!
19 éves lány vagyok, akik az elmúlt évben eléggé megtört. Persze próbáltam erősnek mutatni magam, de a rosszul végződő párkapcsolatok és az elrontott felvételi, aztán a család problémák kifogtak rajtam.
Folyamatosan próbáltam/próbálok megfelelni a környezetemnek, ami tudom, hogy butaság illetve lehetetlen is, de belülről mégis késztetést érzek rá.
Mivel minden környezetemben történő esemény olyan kimenetelű volt, hogy joggal hibáztathattam magam (valamikor pedig mások is engem hibáztattak) az eddig alacsony önbizalmam még inkább "elapadt". Nagyon sokszor érzem azt, hogy "nem vagyok elég" sem egy párkapcsolatban a másik fél számára, sem pedig egy probléma megoldásra.
Több mint egy éve elkezdtem fogamzásgátlót szedni, 2 hónapig szedtem és körülbelül 8 kg-ot szedtem fel, ami elég sok kellemetlenséget okozott nekem. Sajnos még most sem sikerült megszabadulnom ettől a feleslegtől.
Egyre többször kaptam meg, hogy meglátszik ez a 8 kg, és "mi ez a poci?!" stb.
Az érettségi előtt a stressz miatt is, illetve, hogy előtte nem sokkal lett vége egy kapcsolatomnak, amit azóta sem tudtam teljesen elfelejteni, elkezdtem hánytatni magam, azt hittem, ha vékonyabb leszek vagy legalább azt a felesleget, amit felszedtem leadom talán szert teszek önbizalomra is.
Azóta kisebb-nagyobb (a leghosszabb idő, amit eddig kibírtam 7 nap volt) szünetekkel, de folyamatosan hánytatom magam, valamikor pedig hashajtók szedésével is próbálom gyorsítani a fogyásomat. Tudom, hogy ennek nincs semmi értelme, hisz még azóta sem tudtam lefogyni, de egyszerűen már bűntudatot érzek, amikor eszek. Minden alkalom után, amikor tükörbe nézek egy összetört embernek látom magam, aki még arra sem képes, hogy lefogyjon.
Néha eluralkodik rajtam az az érzés is, hogy nincs is értelme annak, hogy élek. Ezzel nem a tipikus tinédzserkori "meg akarok halni" dolog fut át a fejemen, hanem egyszerűen az, hogy nem látom a jövőmet, mintha semmis lenne az egész, egyszerűen nincs, ami motiváljon. Azt még tudni kell rólam, hogy azt hiszem, ha egy párkapcsolatom lesz, akkor a másik féltől meg kapom a kellő biztatást, de tudom, hogy senkitől nem várhatom el, hogy segítsen egy olyan dologban, amit leginkább csak én tudok megoldani, bár fogalmam sincs, hogy hogyan.
Tudom, hogy elég keszekuszák voltak a leírtak, de annyi minden összefügg szerintem ezzel, hogy fontosnak tartottam nagy vonalakban leírni.
Segítséget szeretnék kérni azzal kapcsolatban, hogy hogyan is tudnám legyőzni végre a "nem vagyok elég" érzést, és hogyan tudnék felülkerekedni a bulimián.
Azt még tudni kell, hogy nem mindig falásrohammal párosul a hánytatás, már elég ha egy normál adag ebédet eszek is meg már bűntudattal rohanok a mosdóba.
A segítségét előre is köszönöm!
Szakértőnk válasza a Legyőzni a bulimiát kérdésre
Kedves Levélíró!
Ebben az élethelyzetben érthető, hogy Ön megijedt, vagy nem érzi magát elég jónak. Mindemellett az önhánytatás, és ezek a negatív gondolatok, amelyeket leírt kooly egészségühyi problémákat okozhtnak Önnek! Nagyon fontos lenne, hogy felkeressen egy képzett klinikai pszichológust, aki tud segíteni a táplálkozási problémáiban, és a "nem vagyok elég" érzésen is tudnak együtt dolgozni! Természetesen ez nagyon nehéz feladat, és nehéz segítséget is kérni. Ne késlekedjen.
Minen jót!
