22 éves lány és szűz
2016.07.22.
Tisztelt Doktornő!
Tudom, hogy a kamaszkoron már rég túl vagyok, de egyszerűen muszáj tanácsot kérjek.
22 éves vagyok még sosem volt szexuális kapcsolatom, a legintimebb dolog amit valaha is történt egy pasival az egy szimpla arca puszi, amikor találkoztunk. Egy éve rendszersen önkielégitek, szóval nem azzal van a probléma, hogy nincs igényem a szexre, nagyon is lenne, csak egyszerűen ahogy egy férfi közeledik felém én megrázom a vészcsengőt és bármennyire is tetszik, megijedek, félek, hogy csak ki akar használni és nagyon passziv leszek. Nagyon vágyom már a törődésre és az intimitásra, de egyszerűen képtelen vagyok felengedni és közel engedni magamhoz bárkit is. Én ezt nagyobb részt annak tudom be, hogy egész életem során nem volt egy férfi példakép, akinél azt láttam volna, hogy nem csak kihasználja és megalázza a nőket és nem hiszek a jó dolgokban, értem ezt úgy, hogy mindig a hátsó szándékot keresem ha valaki közeledik felém. Már nagyon sokszor próbáltam ezen változtatni, de egyszerűen nem sikerül és már lassan kezdek a szeretetlenségbe bele őrülni. Attól tartok, hogy addig húzom az időt, mig már annyira benne leszek a korban, hogy csak egy férfi lesz az életemben és a házasságunk azért nem fog működni, mert én mindig azt fogom érezni, hogy "nem éltem ki" eléggé magamat. Önnek mi a véleménye erről az egészről, bolond vagyok vagy tényleg vannak még lányok akik hasonló problémákkal küzdenek mint én? Mit tehetnék, hogy rendbe szedjem az életemet?(segitseg lehet talán, hogy édesapám alkoholista, többször kellett megvédenem anyukámat és többször szálltam be a kettejük közötti szóbeli és fizikális harcba, tehát egyszerűen mindig félek ha valaki megtetszik, hogy mi van ha idővel róla is kiderül és sokszor az az elképzelésem, hogy nincs férfi aki megérdemelné, hogy az ártatlanságomat neki adjam, pedig valójában, nagyon szeretném ha bizhatnék valakiben. Ha randira hivnak rendszerint vissza utasitom, mert félek, hogy mit fog gondolni rólam a másik, mivel általában interneten ismerkedek és túlsúlyos is vagyok. Szóval egy igen komoly feminista, apakomplexussal és testkép zavarral, aki ezt az üzenetet irja)
Válaszát előre is köszönöm.
Tudom, hogy a kamaszkoron már rég túl vagyok, de egyszerűen muszáj tanácsot kérjek.
22 éves vagyok még sosem volt szexuális kapcsolatom, a legintimebb dolog amit valaha is történt egy pasival az egy szimpla arca puszi, amikor találkoztunk. Egy éve rendszersen önkielégitek, szóval nem azzal van a probléma, hogy nincs igényem a szexre, nagyon is lenne, csak egyszerűen ahogy egy férfi közeledik felém én megrázom a vészcsengőt és bármennyire is tetszik, megijedek, félek, hogy csak ki akar használni és nagyon passziv leszek. Nagyon vágyom már a törődésre és az intimitásra, de egyszerűen képtelen vagyok felengedni és közel engedni magamhoz bárkit is. Én ezt nagyobb részt annak tudom be, hogy egész életem során nem volt egy férfi példakép, akinél azt láttam volna, hogy nem csak kihasználja és megalázza a nőket és nem hiszek a jó dolgokban, értem ezt úgy, hogy mindig a hátsó szándékot keresem ha valaki közeledik felém. Már nagyon sokszor próbáltam ezen változtatni, de egyszerűen nem sikerül és már lassan kezdek a szeretetlenségbe bele őrülni. Attól tartok, hogy addig húzom az időt, mig már annyira benne leszek a korban, hogy csak egy férfi lesz az életemben és a házasságunk azért nem fog működni, mert én mindig azt fogom érezni, hogy "nem éltem ki" eléggé magamat. Önnek mi a véleménye erről az egészről, bolond vagyok vagy tényleg vannak még lányok akik hasonló problémákkal küzdenek mint én? Mit tehetnék, hogy rendbe szedjem az életemet?(segitseg lehet talán, hogy édesapám alkoholista, többször kellett megvédenem anyukámat és többször szálltam be a kettejük közötti szóbeli és fizikális harcba, tehát egyszerűen mindig félek ha valaki megtetszik, hogy mi van ha idővel róla is kiderül és sokszor az az elképzelésem, hogy nincs férfi aki megérdemelné, hogy az ártatlanságomat neki adjam, pedig valójában, nagyon szeretném ha bizhatnék valakiben. Ha randira hivnak rendszerint vissza utasitom, mert félek, hogy mit fog gondolni rólam a másik, mivel általában interneten ismerkedek és túlsúlyos is vagyok. Szóval egy igen komoly feminista, apakomplexussal és testkép zavarral, aki ezt az üzenetet irja)
Válaszát előre is köszönöm.
Szakértőnk válasza a 22 éves lány és szűz kérdésre
Kedves Levélíró! A felnőtt korban kialakított párkapcsolatokat nagy mértékben befolyásolják a saját családból hozott minták, élmények. Nem ritka, hogy a szülők párkapcsolati problémája megjelenik valamilyen formában a gyermek kapcsolataiban is: akár elkerülő viselkedés formájában (mint a te esetedben is) vagy ismétlődések során. Talán még a túlsúlyodnak is lehet köze ahhoz, hogy távol szeretnéd magadtól tartani a férfiakat (bár ehhez ismernem kellene az egészségi állapotodat, életmódodat...stb.). Először is, jó volna, ha édesanyáddal tudnál őszintén beszélgetni arról, hogy ő mi alapján választotta párjául apukádat, mi vezethetett a problémáikhoz és miért maradt benne abban a kapcsolatban. Ezek megértése talán segíthet neked, hogy mik azok a kritikus pontok, amikor figyelni kell a problémákra (de azokon kívül nem kell folyamatosan szoronganod). Segíthet az is, ha saját magadnak felállítasz egy listát, hogy mi az ,amit nem tűrnél el egy férfitól, illetve, hogy milyen alapelvárásaid vannak, és ezek alapján megállapíthatod, hogy folytatsz-e egy alakuló kapcsolatot. Ha azonban nem tudsz egyedül változtatni a hozzáállásodon, akkor lehet érdemes volna egy pszichológust felkeresned, aki segítene feldolgozni a gyermekkori élményeidet, hogy azok ne hathassanak ilyen mértékben a jelen élethelyzetedre.
