Féltékenység a barátságban
2016.12.07.
Kedves pszichológus!
A problémám már egy ideje kezdődött. Általános iskolában nem voltak barátaim, irritáló személyiségem miatt (beszólogattam mindenkinek, emberekre ráakaszkodtam, a barátaimat, akivel legjobban voltam, próbáltam kisajátítani, sértődékeny voltam és a többi). Véleményem szerint megváltoztam, és új iskolába kerültem, ahova második éve járok.
Először azt hittem, sok barátom van, év elején kialakult egy kis klikk amiben kábé 5-6an voltunk benne. Úgy tavaly téli szünet utánra sajnos ez kisebb barátságokra bomlott, így jóba lettem egy lánnyal, akivel azóta is nagyon jóban vagyok, a legjobb barátnőm.
A problémám az, hogy folyton azt hiszem magamról, hogy úgy, mint régen, megpróbálom kisajátítani a őt. Szóval az iskolában is folyton együtt vagyunk, aztán suli után átmegyünk egymáshoz, vagy elmegyünk valahova enni, mindig valami közös program, csak ketten. Tudom magamról, hogy sajnos nem vagyok mindig tisztában azzal, hogy mikor vagyok túlzás egy embernek, mikor van túl sok belőlem, így már nagyon sokszor gondolkoztam azon, hogy vajon nem idegesítem-e a barátnőmet csak nem mer szólni? Egyébként ez nem csak a legjobb barátnőmmel van, hanem mindegyik barátomnál ezt érzem, hogy nem tudom mikor vagyok sok.
Vele már többször megvitattam ezt a dolgot, de mindig azt mondja, hogy á, nem zavarom, és persze ő is ugyanúgy jól érzi magát velem, ahogy én vele. De bennem mindig motoszkál az az érzés, hogy vajon csak azért mondja-e, hogy ne bántson meg? Mikor ezt mondtam neki, megígérte, hogy meg fogja mondani, ha idegesítem, de ezt azóta sem tette meg, ami furcsa számomra.
Valószínűleg az is okozhatja dilemmáimat, mert régen nem voltak barátaim, ezért nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy valakivel ennyire jóban legyek.
A másik problémám is kapcsolatban áll az előbb említettekkel. Akárkivel barátkozik a legjobb barátnőm, mindig megcsap a féltékenység keserű íze. Gyomorgörcs, keserű szájíz és ilyesmik. Próbálom palástolni, illetve magam is tudom, hogy hülyeség ez az érzés, de hiába mondom magamnak, akkor is féltékeny vagyok arra, ha másokkal barátkozik.
Közben pedig nem szeretném őt kisajátítani, és én is szeretnék másokkal barátkozni, de aztán mindig egymás mellett ülünk mégis, meg "együtt beszélgetünk" más emberekkel. Nem tudom, hogyan barátkozhatnánk egyszerre másokkal is úgy, hogy nem hanyagoljuk egymást túlságosan. Valami arany középutat kéne találnom, de nem tudom mi lenne az.
Szóval a két kérdésem: 1.) Mit tudok tenni a keserű, hülye féltékenység ellen?; 2.) Hogyan vegyem észre magamat, hogyha túl sok vagyok?
Előre is köszönöm a választ!
A problémám már egy ideje kezdődött. Általános iskolában nem voltak barátaim, irritáló személyiségem miatt (beszólogattam mindenkinek, emberekre ráakaszkodtam, a barátaimat, akivel legjobban voltam, próbáltam kisajátítani, sértődékeny voltam és a többi). Véleményem szerint megváltoztam, és új iskolába kerültem, ahova második éve járok.
Először azt hittem, sok barátom van, év elején kialakult egy kis klikk amiben kábé 5-6an voltunk benne. Úgy tavaly téli szünet utánra sajnos ez kisebb barátságokra bomlott, így jóba lettem egy lánnyal, akivel azóta is nagyon jóban vagyok, a legjobb barátnőm.
A problémám az, hogy folyton azt hiszem magamról, hogy úgy, mint régen, megpróbálom kisajátítani a őt. Szóval az iskolában is folyton együtt vagyunk, aztán suli után átmegyünk egymáshoz, vagy elmegyünk valahova enni, mindig valami közös program, csak ketten. Tudom magamról, hogy sajnos nem vagyok mindig tisztában azzal, hogy mikor vagyok túlzás egy embernek, mikor van túl sok belőlem, így már nagyon sokszor gondolkoztam azon, hogy vajon nem idegesítem-e a barátnőmet csak nem mer szólni? Egyébként ez nem csak a legjobb barátnőmmel van, hanem mindegyik barátomnál ezt érzem, hogy nem tudom mikor vagyok sok.
Vele már többször megvitattam ezt a dolgot, de mindig azt mondja, hogy á, nem zavarom, és persze ő is ugyanúgy jól érzi magát velem, ahogy én vele. De bennem mindig motoszkál az az érzés, hogy vajon csak azért mondja-e, hogy ne bántson meg? Mikor ezt mondtam neki, megígérte, hogy meg fogja mondani, ha idegesítem, de ezt azóta sem tette meg, ami furcsa számomra.
Valószínűleg az is okozhatja dilemmáimat, mert régen nem voltak barátaim, ezért nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy valakivel ennyire jóban legyek.
A másik problémám is kapcsolatban áll az előbb említettekkel. Akárkivel barátkozik a legjobb barátnőm, mindig megcsap a féltékenység keserű íze. Gyomorgörcs, keserű szájíz és ilyesmik. Próbálom palástolni, illetve magam is tudom, hogy hülyeség ez az érzés, de hiába mondom magamnak, akkor is féltékeny vagyok arra, ha másokkal barátkozik.
Közben pedig nem szeretném őt kisajátítani, és én is szeretnék másokkal barátkozni, de aztán mindig egymás mellett ülünk mégis, meg "együtt beszélgetünk" más emberekkel. Nem tudom, hogyan barátkozhatnánk egyszerre másokkal is úgy, hogy nem hanyagoljuk egymást túlságosan. Valami arany középutat kéne találnom, de nem tudom mi lenne az.
Szóval a két kérdésem: 1.) Mit tudok tenni a keserű, hülye féltékenység ellen?; 2.) Hogyan vegyem észre magamat, hogyha túl sok vagyok?
Előre is köszönöm a választ!
Szakértőnk válasza a Féltékenység a barátságban kérdésre
Kedves Levélíró! Szerintem mivel nagyon is tudatosan kezeled a problémát, jó úton haladsz afelé, hogy ne kövesd el még egyszer ugyanazt a hibát. A korábbi tapasztalataid alapján persze megalapozottak a félelmeid, de jó, hogy nyíltan beszéltek erről a barátnőddel/nőiddel és az is, hogy tudatosan próbálsz változtatni a hozzáállásodon. Megpróbálhatod végiggondolni, hogy mi jelentene számodra biztosítékot, hogy bár mással is barátkozik a barátnőd, de mégis ugyanolyan fontos vagy számára: ha ezt meg tudod magadnak és neki fogalmazni, akkor talán könnyebben "elengeded". Illetve fontos lenne, hogy te is próbálj nyitni mások felé, hogy megélhesd azt: ha másokkal is jóban vagy, az nem jelenti azt, hogy a barátnőd már kevésbé fontos a te számodra.
