Depresszió: hogy tudnék magamon segíteni?
2017.01.15.
Tisztelt Doktornő!
Szeretném a segítségét kérni, egy nagyon hosszú ideje húzódó probléma miatt. Két éve tapasztaltam magamon először azt, hogy egyre inkább süllyedek le a mélypontra, és ha megkérdezte volna tőlem valaki, hogy mi a baj, nem tudtam volna válaszolni. Pszichológushoz nem vagyok hajlandó elmenni, soha nem is voltam, egyszer tettünk egy próbát és annyi lett az eredménye, hogy gyengének, és hülyének éreztem magam. Megpróbáltam magamban megoldani a problémát, és - legnagyobb örömöre - egy időre eltűnt, meg voltam szentül győződve, hogy vége a fél éves őrületnek. Jó ideig valóban béke volt, bár önbizalmam nem volt, de az nincsen nagyon-nagyon kicsi korom óta, ezért nem volt különösebben feltűnő. Aztán idén újra elszabadult a pokol, csak háromszoros erővel. Elkezdtem kerülni azokat a személyeket, akiket a legjobban szeretek, többet veszekedtem a családommal, mint általában, nem volt kedvem semmihez, elment minden inspirációm, és reményem a jövőre nézve, úgy általában rossz embernek éreztem magam, rosszkor, rossz helyen. Aztán októberben egy nem -visszatekintve- nem is olyan egetverően rossz napon átléptem azt a bizonyos vonalat, kiborultam, és szinte önkívületi állapotban belevágtam egyet a csuklómba - ha nem borultam volna utána ennyire ki, több is lett volna belőle, szerencsére megmenekültem. Mikor "Kijózanodtam" teljesen sokkos állapotba kerültem, sírógörcsöt kaptam, és egy óráig meg sem bírtam mozdulni. Aznap valami kiütődött bennem, és napokig kísértetként futottam a köreimet. Mire végre elrendeztem magamban ezt, azonnal követték a gondolatok, hogy minél hamarabb végeznem kellene magammal. A szakadék széléről mentett meg egy koncert, ami valahogy hetekre elegendő energiát adott. Ott rájöttem, hogy valamit kezdenem kell magammal, de nem akartam senkinek elmondani, mert úgy éreztem - és ehhez mai napig tartom magam - hogy ez teljesen magándolog. Úgyhogy elkezdtem a magam módján megoldani, ahogy minden mást szoktam: zene, rajz, sport, olvasás, blogolás, és elölről. Viszont kezdek kifogyni az ötletekből, mit tehetnék? Mivel lehet ezt rendbehozni? Válaszát előre is köszönöm!
Ui.: Elnézést a baromi hosszú levél miatt, jól esett kiírni magamból az egészet, meg hátha így többet tud segíteni :)
Szeretném a segítségét kérni, egy nagyon hosszú ideje húzódó probléma miatt. Két éve tapasztaltam magamon először azt, hogy egyre inkább süllyedek le a mélypontra, és ha megkérdezte volna tőlem valaki, hogy mi a baj, nem tudtam volna válaszolni. Pszichológushoz nem vagyok hajlandó elmenni, soha nem is voltam, egyszer tettünk egy próbát és annyi lett az eredménye, hogy gyengének, és hülyének éreztem magam. Megpróbáltam magamban megoldani a problémát, és - legnagyobb örömöre - egy időre eltűnt, meg voltam szentül győződve, hogy vége a fél éves őrületnek. Jó ideig valóban béke volt, bár önbizalmam nem volt, de az nincsen nagyon-nagyon kicsi korom óta, ezért nem volt különösebben feltűnő. Aztán idén újra elszabadult a pokol, csak háromszoros erővel. Elkezdtem kerülni azokat a személyeket, akiket a legjobban szeretek, többet veszekedtem a családommal, mint általában, nem volt kedvem semmihez, elment minden inspirációm, és reményem a jövőre nézve, úgy általában rossz embernek éreztem magam, rosszkor, rossz helyen. Aztán októberben egy nem -visszatekintve- nem is olyan egetverően rossz napon átléptem azt a bizonyos vonalat, kiborultam, és szinte önkívületi állapotban belevágtam egyet a csuklómba - ha nem borultam volna utána ennyire ki, több is lett volna belőle, szerencsére megmenekültem. Mikor "Kijózanodtam" teljesen sokkos állapotba kerültem, sírógörcsöt kaptam, és egy óráig meg sem bírtam mozdulni. Aznap valami kiütődött bennem, és napokig kísértetként futottam a köreimet. Mire végre elrendeztem magamban ezt, azonnal követték a gondolatok, hogy minél hamarabb végeznem kellene magammal. A szakadék széléről mentett meg egy koncert, ami valahogy hetekre elegendő energiát adott. Ott rájöttem, hogy valamit kezdenem kell magammal, de nem akartam senkinek elmondani, mert úgy éreztem - és ehhez mai napig tartom magam - hogy ez teljesen magándolog. Úgyhogy elkezdtem a magam módján megoldani, ahogy minden mást szoktam: zene, rajz, sport, olvasás, blogolás, és elölről. Viszont kezdek kifogyni az ötletekből, mit tehetnék? Mivel lehet ezt rendbehozni? Válaszát előre is köszönöm!
Ui.: Elnézést a baromi hosszú levél miatt, jól esett kiírni magamból az egészet, meg hátha így többet tud segíteni :)
Szakértőnk válasza a Depresszió: hogy tudnék magamon segíteni? kérdésre
Kedves Levélíró! Először is a próbálkozásaid (sport, társasági élet a koncerten...stb.) nagyon jók és biztató is, hogy ha rövidebb időszakokra is, de segítenek számodra leküzdeni a negatív időszakokat. A jövőddel kapcsolatos nagyon rövid, rövid és hosszabb távú célok megfogalmazása, ezek elérésének elvi kidolgozása és tevékeny megvalósítása segíthet még a motivációt fenntartani. Abban viszont (kénytelen vagyok ezt mondani) tévedsz, hogy ez "magándolog". Mert bár valóban rólad szól, de egyrészt érinti a környezetedet és a kapcsolataidat is, másrészt egyáltalán nem szégyen segítséget kérni azoktól, akik szeretnek és törődnek veled, illetve speciális segítséget kérni (hiszen a depresszió pont azért veszélyes, mert nem motivált az egyén a változásra, ezért egyedül képtelen is megtenni). Öngyilkossági gondolatok esetén MINDENKÉPPEN javaslom, hogy keress fel pszichológust, hiszen a problémád kezelhető és ez az egész életedet megváltoztathatja. Mindenekelőtt pedig azt javasolnám, hogy oszd meg a problémát a családoddal és a barátaiddal, ők is rendkívül sokat tudnának segíteni.
