Mi történik velem?
2020.07.29.
Tisztelt doktornő!
Súlyos gondom van: másfél éve egy autóbalesetben meghaltak a szüleim. Egy kamionnal ütköztek frontálisan, és azonnal életüket vesztették.
Egy öcsém van, most én gondoskodom róla. Jelenleg apa nagyszüleinél lakunk, akik, hát, elég idősek, szóval nem tudnak az öcsém után szaladni… De sajnos senki más rokonunk nincs rajtuk kívül.
Andriska 10 éves, én 14 vagyok.
Bár a szüleim halálesete már régen történt, én nem tudok továbblépni ezen. Andris és én nem voltunk ott a balesetnél, úgyhogy nem tudom, hogy hogy történt, de szinte minden éjjel erről álmodok. Iszonyú érzés mindig ugyanarra visszaemlékezni… Most már el akarom felejteni.
Tulajdonképpen én nevelem Andriskát, és nem tudok pihenni. A nagyiékkal sokat vitatkozom, mert ők nem értenek meg engem. Ők már régen neveltek gyereket, és lassan eljutunk arra a szintre, hogy az öcsémnek már nem a nővére vagyok. Tegnap ezt mondta nekem: Anyu, add ide a plüssömet...
Evészavaraim vannak, vagdosom magamat, depressziós vagyok, és állandóan stresszelek, mert az öcsém minden nap megkérdezi, hogy hol vannak anyáék, és hogy mikor jönnek értünk?
Én ezt már nem bírom sokáig tovább. Andrisnak hiányoznak a szülei. Ő azért kevesebbet sír, mint én, de látni rajta, hogy szomorú. Hogy mondjam el neki, hogy anya meghalt? És én hogy dolgozzam fel?
Nagyon kuszán írtam, elnézést kérek, de Andris már alszik, és nem akarom őt zavarni.
Ami engem illet, hát... keveset eszek. Néha napokig nem tuok egy falatot se enni, és sokat eszek, akkor utána rögtön rosszul leszek, néha be is lázasodok. A combomon, és a karomon is vagdosom magamat, ez még anya és apa elvesztése után kezdődött két-három héttel, és már nem bírok leállni ezzel. Mondtam a nagyiéknak, hogy szeretnék pszichológushoz menni, hogy segítsen, de azt mondta, hogy erős vagyok, és hogy ez az egész csak egy hiszti, amit csinálok. Egyre gyakrabban fordul elő, hogy pánikrohamot kapok, vagy egy ideig, néha órákig is nem látok színeket, és gyenge vagyok, remegek, nehezen kapok levegőt. Minden éjszaka sírással kezdődik, és reggelente rosszkedvűen kelek fel. Teljesen reménytelen...
Most mit tegyek? Kitől kérjek segítséget? Hogyan segíthetek az öcsémnek?
Válaszát előre is köszönöm: egy kétségbeesett 14 éves lány.
Súlyos gondom van: másfél éve egy autóbalesetben meghaltak a szüleim. Egy kamionnal ütköztek frontálisan, és azonnal életüket vesztették.
Egy öcsém van, most én gondoskodom róla. Jelenleg apa nagyszüleinél lakunk, akik, hát, elég idősek, szóval nem tudnak az öcsém után szaladni… De sajnos senki más rokonunk nincs rajtuk kívül.
Andriska 10 éves, én 14 vagyok.
Bár a szüleim halálesete már régen történt, én nem tudok továbblépni ezen. Andris és én nem voltunk ott a balesetnél, úgyhogy nem tudom, hogy hogy történt, de szinte minden éjjel erről álmodok. Iszonyú érzés mindig ugyanarra visszaemlékezni… Most már el akarom felejteni.
Tulajdonképpen én nevelem Andriskát, és nem tudok pihenni. A nagyiékkal sokat vitatkozom, mert ők nem értenek meg engem. Ők már régen neveltek gyereket, és lassan eljutunk arra a szintre, hogy az öcsémnek már nem a nővére vagyok. Tegnap ezt mondta nekem: Anyu, add ide a plüssömet...
Evészavaraim vannak, vagdosom magamat, depressziós vagyok, és állandóan stresszelek, mert az öcsém minden nap megkérdezi, hogy hol vannak anyáék, és hogy mikor jönnek értünk?
Én ezt már nem bírom sokáig tovább. Andrisnak hiányoznak a szülei. Ő azért kevesebbet sír, mint én, de látni rajta, hogy szomorú. Hogy mondjam el neki, hogy anya meghalt? És én hogy dolgozzam fel?
Nagyon kuszán írtam, elnézést kérek, de Andris már alszik, és nem akarom őt zavarni.
Ami engem illet, hát... keveset eszek. Néha napokig nem tuok egy falatot se enni, és sokat eszek, akkor utána rögtön rosszul leszek, néha be is lázasodok. A combomon, és a karomon is vagdosom magamat, ez még anya és apa elvesztése után kezdődött két-három héttel, és már nem bírok leállni ezzel. Mondtam a nagyiéknak, hogy szeretnék pszichológushoz menni, hogy segítsen, de azt mondta, hogy erős vagyok, és hogy ez az egész csak egy hiszti, amit csinálok. Egyre gyakrabban fordul elő, hogy pánikrohamot kapok, vagy egy ideig, néha órákig is nem látok színeket, és gyenge vagyok, remegek, nehezen kapok levegőt. Minden éjszaka sírással kezdődik, és reggelente rosszkedvűen kelek fel. Teljesen reménytelen...
Most mit tegyek? Kitől kérjek segítséget? Hogyan segíthetek az öcsémnek?
Válaszát előre is köszönöm: egy kétségbeesett 14 éves lány.
Szakértőnk válasza a Mi történik velem? kérdésre
Kedves Levélíró! Önmagában a szüleitek elvesztésének nehézsége is indokolná, hogy segítséget kapj egy pszichológustól,de az azóta kialakult problémáid (evésproblémák, falcolás...stb.),mindenképp indokolják, hogy személyesen felkeressetek egy szakembert.Ha a nagyszüleid nem partnerek,akkor jelezheted ezt az osztályfőnöködnek is, aki ha felhívja a figyelmét a nagyszüleidnek is, hogy igenis szükséged van támogatásra, akkor együttműködnek majd abban, hogy meg is kapd. Lehet, hogy az iskolátokban van is iskolapszichológus.Ő abban is segíthet mind neked, mind a nagyszüleiteknek, hogy ne kerülj bele abba a felnőtt/szülő szerepbe,amit most az öcséd mellett betöltesz. Ugyanis valószínűleg ez és a veszteségetek traumája okozza a problémáidat.
