A szüleim...
Azt hiszem, baj van velem. Én... én nem szeretem a szüleimet. Vagyis szeretem, de nem annyira amennyire kéne! Nem értem miért van ez. Nem váltak el ( de elég sokat veszekednek), és igazából mindent megkapok, persze csak mértékkel. Nem várnak el tőlem sokat, mégis... Annyira bánt ez a dolog, hogy látom, hogy a barátaim annyi mindent csinálnak a szüleikkel, én pedig még olyan kapcsolatban se vagyok az anyukámmal, hogy elmondjam neki, hogy van egy barátom. Semmit nem tudnak rólam, és nem is akarom nekik elmondani. A barátaimmal mindig megbeszélem mi van otthon, de már én vagyok zavarban, mert annyit beszéltem nekik róla, hogy már inkább nem mesélek. Mit tehetnék?Úgy érzem, hogy elhanyagolnak, de ha pedig kérdezgetik, hogy mi volt ma, akkor azt kívánom bárcsak eltűnhetnék. Annyira szeretnék olyan családot, mint a filmekben! A szülők szeretik a gyerekeiket, a gyerekek a szüleiket. Úgy érzem, hogy rettenetes vagyok. Ki hallott már olyat, hogy vki nem szereti a szüleit! A saját szüleit, annak ellenére hogy mindent megtesznek érte! Kérem segítsen!
Szakértőnk válasza a A szüleim... kérdésre
Kedves Levélíró!
A szülő-gyerek kapcsolat a legritkább esetben van rendben, és biztos vagyok benne, hogy ha a barátaid saját szüleikkel való kapcsolatát megnéznénk, ott is találnák valami problémát. Ugyanígy biztos vagyok benne, hogy a szüleid szeretnek téged, és fontos vagy nekik. Csak kérdés, hogy ők ezt menyire tudják kifejezni, mennyire tudják kimutatni. Lehet, hogy ők máshogy mutatják ki azt, hogy törődnek veled. Beszélgess velük egy kicsit a saját gyerekkorukról, a saját szüleikről (azaz a te nagyszüleidről). Próbáld megérteni, hogy nőttek ők fel, vajon az ő szüleik megtanították-e őket arra, hogyan kell szeretni? Lehet, hogy egyáltalán nem látták azt kiskorukban, mi az a szeretet, mert az ő saját szüleik sem tudták ezt kimutatni feléjük. Azt is meg merem kockáztatni, hogy te is szereted a szüleidet a szíved legmélyén, csak talán dühös is vagy rájuk, amiért nem tudnak olyan szülők lenni, amilyennek te szeretnéd őket, illetve esetleg azért, amiért annyit veszekednek. Amíg mérgesek vagyunk, dühösek, addig nehezebben is jön felszínre a szeretet. Azt nem írtad, hány éves vagy, de a kamaszkornak az is az egyik feladata, hogy elkezdjünk függetlenedni szüleinktől, egyre inkább a barátok válnak fontossá, egyre inkább velük beszéljük meg a dolgainkat. Így ez teljesen rendben is van, hogy a barátaiddal beszéled meg a dolgaidat, sőt, nagy érték, és megbecsülendő dolog, hogy ilyen barátaid vannak, akikkel ezt meg kell beszélni. Érdemes naplót írni, hogy kiírd magadból ezeket az érzéseket, a haragodat. Ebben az egészben az a legnehezebb, hogy sajnos a szüleinket nem tudjuk megváltoztatni, és ha a szeretetüket nem tudják kifejezni úgy, ahogyan nekünk szükségünk lenne rá, akkor sem tudjuk őket megváltoztatni. Amire viszont neked figyelned kell, hogy ne vigyed tovább ezt a „hagyományt”, amit a szüleid hoztak a saját családjukból, gyakorold azt, hogyan tudsz szeretni, hogyan tudod ezt kimutatni a barátok, barátnők felé, és majd egyszer a szüleid felé is!
Minden jót kívánok!
