Elegem van az egész életemből...

Üdv!
Először is be szeretnék mutatkozni. Én egy 17 éves senki vagyok. Egy senki egy kis faluból, az ország nyugati részéből. Az egész életem egy nagy szenvedés. Egész életemben nem csináltam semmi olyat, amire büszke lehetnék. Igaz kitűnő voltam általánosban majdnem végig, de egy két tárgyból mindig kegyelemből kaptam jobban, hogy meglegyen a kitűnő. És ez zavart. Azért mert én saját erőmből akartam kitűnő lenni, és nem azért mert sajnálnak, hogy apám elhagyott és nem törődik velem. 6 éve nem láttam, és nem beszéltem vele, az utolsó beszélgetésünk is egy veszekedés volt. És apám az oka annak, hogy általánosban mindig én voltam a céltábla. A nagy melákok, és a nagypofájúak mindig engem találtak meg. Minden évben voltam az igazgatói irodában kitűnő létemre. És ezt nagyon szégyelltem. Igaz az igazgató mindig megvédett, mert neki volt esze, nem úgy mint az idióta osztályfőnökömnek, aki mindig is gyűlölt. És mindig az a hír járt körbe rólam, hogy be nyaltam a tanároknak azért szeretnek. De arra már senki nem gondolt, hogy én napi nyolc, kilenc órákat ültem a tankönyv felett, hogy meglegyen az a nyomorult kitűnő, és ha valaki, akkor én nem nyaliztam soha, mert az az egyik legaljasabb dolog. Szerintem. Igaz apám nincs, mert én mindenkinek azt mondom hogy nincs apám ha felőle kérdeznek, de édesanyám mindent megtesz értem, és a testvéremért, és illemre lettünk nevelve. Mindenhol illedelmesen viselkedtünk, igaz voltak velünk is problémák itthon, de hát melyik gyerekkel nem? Most végre tizedikesen van egy jó osztályom ahol az osztály többsége szeret, és a barátjának tart, akikkel jól érzem magam, igaz nem vagyok kitűnő, de én nem is akarok az lenni, mert én így érzem magam jól az erős négy egészes átlagommal, és a haverokkal. De mikor a busszal jövök haza, minden életkedvem elszáll. Vissza kerülök abba a nyomorba mit nyolc évig csak túlélni akartam. A buszon fenn hangon megaláznak, a nevemet kiabalják, tíz, húsz forintosokat dobálnak hozzám, hogy egyél, igyál, mert otthon nincs miből. Igaz nem vagyunk gazdagok, sok mindent kéne rendbe tenni a házon, de én úgy gondolom méltósággal viselem azt az anyagi terhet amit a kedves édesapám hagyott ránk, mivel gyerektartást nem fizet, és senki nem tudja hogy nekem milyen szar az életem. Mondanom sem kell, hogy az önbecsülésem a földdel volt egyenlő, és az is mind a mai napig. És egyszer csak jött Ő az első igazi nagy szerelem. Egy beteljesült álom. Már általánosból ismertem. Soha nem gondoltam volna, hogy én meg ő egyszer egy pár leszünk. De így történt. Sokat harcoltam érte, körülbelül három hónapot kűzdöttem értem megfeszített erővel, mert az elején tetszettem neki, de járni nem akart velem, mert a barátnői, meg úgy az egész falu lenél, utál, köcsögösködik velem, a testvéremmel, meg mind a három igaz barátommal. Mi vagyunk a falu különcei, mert nem isszuk hóthalál részegre magunkat minden hétvégén, igaz voltunk már részegek, cigiztünk is, haverok most is cigiznek, de én abbahagytam egy hónap cigizés után, fél éve tiszta vagyok. Nem is ez a lényeg. Ahogy "megismertem" egyre jobban Őt, valami féle ihlet szált meg és elkezdtem verseket írni. És ez megtörte a szívét, és járni kezdtünk. Igaz titokban, mert félt hogy nagy port kavarna ha mindenki tudna rólunk, de jártunk fél évet. Gyönyörű félév volt, és egyben kínkeserves is. Sokszor szakítottunk, mert az anyjáék se bírnak engem, de legalább a barátaim mellettem álltak. Elmondták hogy nem örülnek nekünk, mert tudják mi lesz a vége, de legalább boldognak látnak, és kiállnak mellettem. Bajban látszik meg a jó barát tartja a mondás is ugyebár. Na mikor most utoljára szakítottunk kb. két hónapja, ők velem voltak, és sokat szenvedtem miatta, de az utóbbi egy hét teljesen kiábrándított belőle. Facebook-on láttam egy kiírást, hogy az egyik barátomat meg akarják verni, a volt bnőmék, illetve veretni, és odaírták hogy én és a barátaim is milyen szánalmasak vagyunk, és ocsmányak. Nekem itt volt elég, elegem lett és kiírtam egy elég durva kurva anyázást úgy személyre szabva mindegyiknek. Na ebből nagy vita kerekedett most a fél falu meg akar verni mert ki mertem állni a barátomért, és mert meg védem magamat. A kurva anyázás csúnya dolog volt, szinte azonnal bocsánatot kértem érte, viszont a többi dologért nem, mert tudni kell hogy mindenkit leosztottam szépen, hogyha én nem mondok senkire semmit, akkor miért kell velem köcsögösködni, meg amit az ember ilyenkor mond, de kultúráltan, mert azért nem vagyok bunkó sem. Erre a fél falu nekem jön, ez pontosan hat emberre tartozna. A barátaimra, rám, meg azokra akik minket ócsárolnak, hogy megbeszéljük, erre ránk hívtak már mindenkit akit lehetett a faluban, szóval most körülbelül ha százan nem akarnak minket megverni, akkor senki sem. Nekem itt lett elegem mindenből, mert becsülettel már semmire sem megy az ember, egy talált telefont vissza adtam a gazdájának másnap a rendőrség kopogtatott hogy hol a többi cucca mert biztos én találtam meg, mindenki utál, a buszon minden nap megaláznak, ha kiállok a barátomért, és magamért, akkor már egyből meg akarnak verni, én nem csinálhatok semmit, mert rögtön röhögnek rajtam, és ráadásul itthon is én vagyok lecseszve azért mert miért kellett nekem egyáltalán beleszólni. Unok már mindent. Olyan mértékű elfojtott düh van bennem, egyszer egy féltéglát dobtam valaki után, mert már annyira elegem lett a kötekedéséből, és majdnem eltörtem a kezét, úgy megvertem, de legalább ő nem kötekszik már. Gyűlölöm az egész világot, gyűlölöm azt ami vagyok, gyűlölöm az embereket, egyszer kitörik belőlem ez a düh, ahogy már egyszer kitört, én már előre félek, hogy mit fogok csinálni. :( Egyedül a kutyám tart életben, akitől olyan mértékű szeretetet kapok, hogy csak nézek, és őt sem láttam már két hete, és nem is fogom még egy darabig, mert lábtöréssel fekszek bent a rohadt házban. A másik életem a rap. Úgy lenyugszok tőle, mint semmitől, és úgy utálom, hogy nyugodt vagyok, és egyszer csak kezdődik minden előlröl, és ezt utálom, mert senki nem ismert, de mindenki gyűlöl...
Nem is tudom miért írtam le, választ se muszáj írni, csak jól esett kiadni magamból és valamelyest lenyugtatott.
Üdv.: Nobody from the West part of Hungary...