asztma
#Betegségek

Asztma: a koraszületés növeli a kockázatot

2014.11.24.
1 perces olvasási idő

A 37. hét előtt született gyermekeknél nagyobb eséllyel alakul ki a későbbi életkorban asztma, nehézlégzés.

A PLoS Medicine folyóiratban közölt kutatás az asztma kezdeti tüneteinek felismerésére is felhívja a figyelmet.

A hetek számával csökken a kockázat

A kutatók mintegy 1,5 millió gyermek kórtörténetét tartalmazó tanulmányok összevetésével fedezték fel a kapcsolatot a Asztma: a koraszületés növeli a kockázatotszületés időpontja és az asztma kialakulásának esélye közt. Vizsgálódásaik során azt is megállapították, hogy minél korábbra esik a születés időpontja, a kockázat annál nagyobb: a 37. hét előtt 46 százalékkal magasabb, a 32. hét előtt született gyermekek esetében háromszoros, időre született társaikhoz képest. Az eredmények alapján a kutatást végző szakemberek úgy vélik, hogy a koraszületés élethosszig kihat a tüdő működésére.

Az asztma tünetei

Az asztma a légutak gyulladásával járó, krónikus betegség. Nem gyógyítható, de megfelelő kezeléssel jól kontrollálható, a betegek életminősége, a betegség lefolyása jelentősen javítható. Lényeges azonban, hogy már a kezdeti jelekre is figyeljünk, így a súlyosabb rohamokat is nagy eséllyel megelőzhetjük – hangsúlyozza a betegség idejében történő felismerésének fontosságát dr. Potecz Györgyi tüdőgyógyász, a Tüdőközpont orvosa. Az asztma megjelenésének időpontja óvodás- kisiskolás kor környékén jellemző, a betegség kezdetben nem okoz súlyos panaszokat. Asztmára utalhat: nehézlégzés, zihálás, a szokásosnál lassabb a gyógyulás; rendszeres köhögési roham. Ha futás, vagy egyéb testmozgás során gyors kifáradás, nehézlégés, köhögés.

Az asztma kialakulásában fontos szerepet játszik az öröklődés; így azokban a családokban, ahol előfordul a betegség, még inkább ügyelni kell a megelőzésre. A genetikailag hajlamos egyéneknél ugyanis a különféle környezeti tényezők, károsító ágensek is hozzájárulnak a tünetek megjelenéséhez.

www.tudokozpont.hu