
#Betegségek
1273 db cikk a témában
Melyik kontaktlencse a megfelelő számodra?
Először is, a kontaktlencsédnek azon a problémán kell segítenie, ami miatt elkezdtél szemüveget vagy lencsét viselni. Vagyis jobb látást kell biztosítania, korrigálni a rövidlátást, a távollátást, a szemtengelyferdülést vagy ezek kombinációját is.

8 érdekes orvosi tévhit
Eltűnhet a kontaktlencse vagy a tampon? Aknét okoz a csoki? Úgy éreztük, érdemes listát készíteni a leggyakoribb orvosi tévhitekről, és pontot tenni a legabszurdabb dolgok végére!
Egyre több fiatalt érintenek a szív- és érrendszeri betegségek, mégis kevesen mennek szűrésre
Magyarországon a szív- és érrendszeri betegségek számítanak vezető haláloknak, ráadásul a koronavírus-fertőzés is súlyosabb lehet az ilyen alapbetegséggel küzdők esetében. Sőt, a közvélekedéssel ellentétben ez már nemcsak az idősek betegsége, hanem évről évre egyre több fiatal felnőtt is érintett. Éppen ezért a Dr. Rose Magánkórház Magyarországon egyedülálló szűrőcsomagot vezetett be, melyben egyszerre vizsgálják a szívinfarktus és a stroke kockázatát.

Karikás szem: mi van a háttérben?
A szem körüli bőr igen vékony és érzékeny a testben zajló anyagcsere változásokra, így elég hamar jelzi, ha nincs valami rendben. Mi mindent jelezhet?

A bulimia nervosa
A bulimia nervosa, más néven a bulimia, egy komoly, valószínűleg életveszélyes étkezési rendellenesség. A bulimiától szenvedőknek gyakran vannak falási rohamai, amit aztán megbánnak, és természetellenes módon próbálnak megszabadulni a kalóriáktól.
Kullancsok: tények és tévhitek
A kullancs szezon javában tart, ám számos tévhit kering a köztudatban a kullancsokkal és azok eltávolításával kapcsolatban. Az alábbiakban ezeket a félreértéseket oszlatjuk el.
Kiskamaszok és a fogyás
Az intenzív növekedés és érés időszakában nem kívánatos hatásai lehetnek a fogyásnak. Növekedési, hormonháztartási zavarok, akár étkezési zavar is kialakulhat. Ugyanakkor a nem kívánt fogyás, megtartott étvágy mellett számos kórállapot hátterében is meghúzódhat, ezért mindenképpen érdemes kivizsgáltatni magunkat.
A kontaktlencse használat alapjai - Miből van a kontaktlencse?
A kontaktlencse egy kiváló megoldás szinte bárkinek, aki látása javítására szorul, és nem akar szemüveget viselni egész nap. A kontaktlencsék manapság népszerűbbek, mint valaha. Az amerikai járványvédelmi- és megelőzési-központ kutatásai szerint, megközelítőleg 40,9 millió felnőtt visel kontaktlencsét, ami az amerikai nagykorú népesség 17%-a. Emellett egyre több fiatal választja a lencsék viselését szemüveg helyett.
Az MTV dokumentumfilmmel segíti a járványhelyzet miatt lelki gondokkal küzdő fiatalokat
Különleges dokumentumfilmmel hívja fel a figyelmet a tinédzserek járványhelyzet okozta súlyos mentális gondjaira az MTV. A zenecsatornán itthon május 8-án, szombaton 15:05-től látható Each and Every Day című dokumentumfilmben olyan fiatalok szólalnak meg, akik bár lelkileg mélypontra kerültek, de segítséget kértek, és így képesek voltak kimászni a gödörből.
A méhnyakrák oka, megelőzése, felismerése
Tudományos kutatások bizonyítják, hogy a rosszindulatú daganatok legalább 20 százalékát vírusok okozzák. A HPV, azaz a humán papillómavírus egyike ezeknek, és a méhnyakrákok döntő többségének kialakulásáért felelőssé a HPV tehető. A fiatal lányok sokkal veszélyeztetettebbek, a fertőzés legnagyobb gyakorisággal a 25 év alatti, szexuálisan aktív nők körében fordul elő. A HPV-fertőzés jelenleg nem gyógyítható, védekezni azonban lehet ellene!
Öngyilkossághoz is vezethetnek az étkezési zavarok
Meglepő igazságokat is tartalmaz az Étkezési Rendellenességek Akadémiája (The Academy of Eating Disorders) által közzétett lista, amelyről szerintük az embereknek tudniuk kell. Úgy vélik, hogy az “igazságok” eloszlatják azokat a mítoszokat, amelyek az étkezési rendellenességekkel küzdők fejében élnek, azért mert ők úgy gondolják, hogy vagy túlságosan soványak vagy érezhetően túlsúlyosak.
Allergia vagy nátha? - Figyelemfelkeltő tünetek
Mikor gyanakodjunk egyszerű nátha helyett allergiára? A kérdés néha nem is olyan egyértelmű. Cikkünkből megtudhatod, hogyan dönthető el, hogy egy meghűlést kell-e kikezelni, vagy inkább allergológus szakemberrel érdemes kivizsgáltatni magadat.
Szőrtüszőgyulladás
A szőrtüszőgyulladás a szőrtüszőre lokalizálódó gennyes elváltozás. A kiváltó mikroorganizmus a legtöbb esetben a Staphilococcus aureus baktérium. A klinikai megjelenési formája 1-3 mm átmérőjű sárga gennyhólyag, melynek közepén a szőrszál található. A leggyakrabban a lábszárak, a combok, a kar, a hajas fejbőr, az áll területén és a bajusztájékon jelenik meg.
A „viccelődés-betegség” nem vicc!
Borzalmas viccek? Vagy valamilyen agyi betegség jelei? Tulajdonképpen néha nehéz megmondani.
A fogamzásgátlók veszélyei
A nem kívánt terhesség elkerülésének egyre szélesebb körben használt módja a fogamzásgátló tabletták szedése. A készítmények alkalmazása azonban nem csak a különböző nemi úton terjedő fertőzések ellen nem nyújt védelmet, de nagymértékben növeli a trombózis kialakulásának kockázatát is.